2023. május 28.
//
Emil, Csanád névnap

Digitalizálódik a V-Busz

Tizenöt készpénzmentes jegykiadó automata és nyolc darab digitális utastájékoztató tábla tűnt fel Veszprém utcáin, mindegyik a közösségi közlekedést teszi egyszerűbbé a mindennapokban.

Amikor az Európa Kulturális Főváros program projektjei a tervezésből átléptek a megvalósításba, több helyen elhangzott, hogy a címmel járó előnyöket a veszprémiek nem csupán a kulturális programok kínálatában fogják megérezni, hanem a mindennapok során a közszolgáltatások minőségi fejlődésében is.

Ennek egyik fontos és látványos mérföldkövét a V-Busz hajtotta végre, amikor az EKF program 100 milliós támogatásával belevágott a „Közösségi közlekedés karnyújtásra” című projektjébe.

Ez a járműpark teljes lecserélése után a legnagyobb fejlesztés a szolgáltatónál, ami ráadásul nem az utazáshoz kapcsolódik, hanem annak megtervezéséhez inkább. Ugyanis a projekt keretében 15 új készpénzmentes jegykiadó automatát telepítettek a város különböző forgalmasabb pontjain, valamint a fontosabb megállók mellé nyolc digitális táblát is felszereltek, amelyek jelzik, hogy melyik járat hány perc múlva fog megérkezni. (Ez egyébként a szolgáltató alkalmazásában is nyomon követhető, most viszont elég már rápillantani a táblákra egy-egy megállóban.)

Az automaták tizenkét helyen (az autóbuszállomásnál kettő, Petőfi Színháznál, Komakút téren, Gyulafirátóton a Vízi utcánál, Kádártán a Győri utcánál és a buszfordulóban, a Stadion utcán, Dózsa György téren, Endrődi-laktólepen, Kereszt utca 9-nél, ez a V-Busz ügyfélszolgálata) már működnek. További három helyen (Vasútállomás, Kálvin János park, Cholnoky-forduló) pedig hamarosan beüzemelik a maradékot is.

A 0-24 órában, több nyelven, akadálymentes módon működő automatákban kizárólag bankkártyás fizetés lehetséges, ennek köszönhetően jelentősen csökkenthető volt az automaták mérete és beszerzési költsége, valamint megszűnik az érmék és bankjegyek elakadása miatti műszaki hibák lehetősége is.

Az automaták mellett nyolc utastájékoztató táblát is kihelyezett a V-Busz több forgalmas megállóba: a Hotelhez és az autóbuszállomáshoz kettőt, a Komakút térre, a Petőfi Színház megállójába, valamint a vasútállomásra szintén kettőt, utóbbiak szintén 2023 első felében készülnek el.

Az utastájékoztató táblákon az érkező autóbuszok valós idejű menetrendi adatai láthatók, így a veszprémiek, illetve a városba látogatók számára is transzparens információkkal szolgálnak a járatok közlekedéséről. A képi utastájékoztatás mellett a kijelzők tartóoszlopainak oldalán található gomb megnyomásával elérhető a hangalapú utastájékoztatás is, akadálymentessé téve ezzel a szolgáltatást.

vehir.hu
Szalai Csaba

További cikkek

Arról, hogy miért válaszd a közösségi közlekedést
Arról, hogy miért válaszd a közösségi közlekedést
A fenntartható közlekedés volt a téma azon a kerekasztal beszélgetésen, aminek kedden a Pannon Köztér adott otthont.
Már Kárpátalján szolgálnak a lila buszok
Már Kárpátalján szolgálnak a lila buszok
Áprilisban konvojban indult el tíz lila színű busz Veszprémből egyenesen az ukrán határ felé, hogy aztán átlépve azt a háború sújtotta országban segítsenek a civil lakosságnak. Az önkormányzat és a V-Busz humanitárius segítségnyújtásával a nálunk már használaton kívüli, ám műszakilag jó állapotú járművek már szolgálatba is álltak Ukrajnában.
V-Busz mellett z-buszok is közlekedhetnek majd nyártól
V-Busz mellett z-buszok is közlekedhetnek majd nyártól
A „Z” persze itt nem egy másik városra utal, sokkal inkább a zenére, ami fontos szerepet kaphat a veszprémi busztársaság néhány éjszakai járatán nyártól. Ez nem azt jelenti, hogy a buszvezetők hangosabban hallgatják majd a rádiót, sokkal inkább helyi zenészek élő koncertjeinek adhatnak helyszínt a V-Busz menetrendszerinti körjáratai.
Este indultak, hajnalban pedig megérkeztek az ukrán határhoz a V-Busz járművei
Este indultak, hajnalban pedig megérkeztek az ukrán határhoz a V-Busz járművei
Pénteken kora este elindult Veszprémből egy hat autóbuszból álló konvoj egyenesen az ország keleti határa felé, Záhonyba. A menetet a V-Busz flottájának azon buszai alkották, amelyeket a járműpark tavalyi lecserélése után már nem használt a szolgáltató, most viszont ukrán városokban segíthetnek a helyi közösségeknek. Ez Veszprém egyik humanitárius adománya a háború sújtotta szomszédunknak.
Állt 42 évet
Állt 42 évet
Kedden este búcsúztatót tartottak a V-Busz kollégái, a Haszkovó-fordulóban található 42 éves bódétól dudaszóval köszöntek el.