Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Virágvasárnapi passiójáték segített hangolódni a húsvétra

2023. április 3. 16:04
Vasárnap délután a Margit-romoknál gyülekezett a passiójátékra érkező embertömeg. Rendkívül nagy érdeklődés övezte az eseményt.

A Veszprémi Főegyházmegye szervezésében a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával, hagyományteremtő szándékkal élő passiójátékot mutattak be a Séd-völgyben azzal a céllal, hogy újjáélesszék és megerősítsék a városban a passiójáték hagyományát. 

Az előadás, mely Jézus utolsó földi napjait mutatja be, a Margit-romoktól indult, majd a Szent Katalin sétányon és a Patak téren át haladt a Benedek-hegyre. Az evangéliumból jól ismert szövegek hangzottak el.

Kiss György által rendezett, mintegy 60, korhű jelmezbe bújt önkéntes szereplőt felvonultató szenvedéstörténet a jeruzsálemi bevonulástól kezdve a keresztre feszítésig jelenítette meg az evangéliumi történéseket a résztvevők szeme előtt.

Az utolsó helyszín a Benedek-hegy volt, ahol Udvardy György érsek – a passiót követően – szólt a közönséghez. Elsőként hálaadó imát mondott, majd felhívta a figyelmet, hogy a húsvét ünnepe előtti szent héten is vigyük tovább azt a passión megtapasztalt lelkületet, ünnepi méltóságot, ami segít ráhangolódni magára a feltámadás ünnepére.

Képek: Vámosi Patrik

Szabó Eszter
további cikkek
Izgalommal és kreativitással újratöltve érkezik idén is a Gyárkert majális kultúra Izgalommal és kreativitással újratöltve érkezik idén is a Gyárkert majális A körhinta, a céllövölde, az ugrálóvár és persze a hideg italok és a finom ételek a majálisok elengedhetetlen elemei. A Gyárkert viszont nem áll meg ezeknél a klasszikus élményeknél! Május 1-én a hagyományos majális hangulatát még több kreatív és izgalmas programmal toldják meg. tegnap 15:52 Tiszta forma - fókuszban a konstruktív és geometrikus absztrakció kultúra Tiszta forma - fókuszban a konstruktív és geometrikus absztrakció A veszprémi Modern Képtár – Vass László Gyűjtemény új időszaki kiállítása a konstruktív és geometrikus absztrakció meghatározó francia alkotóit állítja középpontba. A válogatás 2026. április 12. és augusztus 2. között látogatható. 2026. április 13. 15:22 Egy csipetnyi Szingapúr kultúra Egy csipetnyi Szingapúr Április 8-án a Gasztroemlékek sorozat következő állomásaként Szingapúrba kalauzolta az érdeklődőket Kóródy László, a Tegularium téglatörténeti gyűjtemény vezetője. A Városok + Receptek sorozatban a résztvevők a hely történetébe és kultúrájába is betekintést nyerhettek, Szingapúr sokszínű gasztronómiája mellett. Az előadás végén Grászli Bernadett, a Művészetek Háza igazgatója ismertette, mely ételekből kaphatnak kóstolót a megjelentek, s a receptek, a hozzávalók minden részletére rávilágított. 2026. április 10. 11:31

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.