Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Rendhagyó hagyományőrzés a Veszprémi Állatkertben

2023. április 6. 23:29
A húsvéti ünnepek alkalmából idén a Veszprémi Állatkert különleges meglepetéssel várja látogatóit. A hagyományos tojásfa helyett ugyanis a Gulya-dombi bejáratnál strucctojással díszítették fel az egyik fa ágait.

A közel húsz darab strucctojást az állatkert dolgozói festették ki különböző színűre és mintázatúra egy kisebb csapatépítő kereteiben. A struccok tojásai eredetileg krémszínűek vagy fehérek, és tömegük akár a 1,5 kilogrammot is elérheti – ez egy tyúktojás tömegének a huszonötszöröse. A tojás héja olyan vastag, hogy feltöréséhez a fiókának különleges nyakizomra van szüksége.

Az állatkertben jelenleg 10 fős a strucc csapat, és a dolgozók remélik, hogy ebben az évben még több tojással örvendeztetik meg őket, hogy a jövő évben az ideinél is színesebb lehessen a strucctojás-fa.

A Veszprémi Állatkert az év minden napján, így a húsvéti hosszú hétvégén is nyitva tart. Természetesen nincs húsvét nyuszi nélkül, a kis tapsifülesekkel a Kölyökdzsungelben találkozhatnak a látogatók, illetve ugyanitt négy napig kézműves foglalkoztatóval is várják a gyerekeket. 

IMG_6403
IMG_6403
IMG_6403
Balogh Dóra
szalai csaba
szalai csaba
szalai csaba
Szalai Csaba
további cikkek
IMG_3810
IMG_3810
IMG_3810
Elvesztek, de megkerültek - kreatív plakátokkal hívja fel a figyelmet egyedülálló Dínó Parkjára a Veszprémi Állatkert Ugyan a Földön 66 millió éve elvesztek, de nálunk még megtalálod őket - állítja a Veszprémi Állatkert rendhagyó, tavaszi reklám-kampánya.   2025. május 17. 21:11
_Z2A0793
_Z2A0793
_Z2A0793
A természet ünnepe a Veszprémi Állatkertben: madarak és fák napja különleges programmal Évek óta hagyomány, hogy a Veszprémi Állatkert különleges eseménnyel köszönti a madarak és fák napját, együttműködve a Kozmutza Flóra intézmény tanulóival.  2025. május 16. 10:57
cq5dam.thumbnail.cropped.1500.844
cq5dam.thumbnail.cropped.1500.844
cq5dam.thumbnail.cropped.1500.844
Ferenc pápa: bontsuk el a minket elvárasztó barikádokat! A szeretet győzedelmeskedett a gyűlölet fölött, a fény a sötétség fölött, az igazság a hamisság fölött. A megbocsátás győzedelmeskedett a bosszú fölött – mondta a pápa ünnepi beszédében Rómában. Hozzátette: a gonosz nem tűnt el a történelemből, velünk marad a legvégéig, de már nem az övé az előny: nincs hatalma azok fölött, akik elfogadják ennek a napnak a kegyelmét. 2025. április 20. 14:12

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.