Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Elindult a 177. balatoni hajózási szezon

2023. április 8. 16:04 // Forrás: mti
Nagyszombaton elindult a 177. balatoni hajózási szezon, amelyben a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) a korábbiaknál több programhajóval és főszezoni járattal várja az utasait - hangzott el a társaság szezonnyitó sajtótájékoztatóján, a Szent Miklós hajó fedélzetén.

Veigl Gábor, a Bahart vezérigazgatója elmondta, nagyon eredményes év volt a tavalyi szezon, idén legalább ilyen évet szeretnének zárni. A 2022-es hajózási szezonban csaknem 700 ezer utas utazott a cég személyhajóin, közel 1,4 millió a kompjáratain, továbbá 450 ezer gépjárművet és több mint 110 ezer kerékpárt szállítottak a tó egyik partjáról a másikra. Az idei kompforgalom eddig 4 százalékkal elmaradt a várttól, aminek fő oka az időjárás alakulása volt - tette hozzá.

Az igényekre reagálva idén már tavasszal több programhajót indít, és ahol lehet mintegy 20 százalékkal növeli azok kapacitását a társaság. Néhány járat hamarabb indul el tavasszal, mint a korábbi években, a főszezonban pedig sűrítik a hajóindításokat a legnépszerűbb útvonalakon - ismertette a legfőbb változásokat a vezérigazgató.  

Veigl Gábor, a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) vezérigazgatója beszédet mond a 177. balatoni hajózási szezon megnyitása alkalmából tartott rendezvényen a Szent Miklós hajón Siófok és Balatonfüred között 2023. április 8-án. MTI/Katona TiborVeigl Gábor, a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) vezérigazgatója beszédet mond a 177. balatoni hajózási szezon megnyitása alkalmából tartott rendezvényen a Szent Miklós hajón Siófok és Balatonfüred között 2023. április 8-án. MTI/Katona Tibor

Kitért arra is, hogy tavaly sikeres volt a cég vitorláskikötő ágazata, amely idén is teljes kapacitással működik, valamint rekord eredménnyel zárta az évet a vízépítő ágazat is. A Bahart 2022-ben 4,3 milliárd forintos árbevételt ért el, ami 11 százalékkal múlta felül az előző évi adatot - tette hozzá.

A vezérigazgató az MTI-nek nyilatkozva elmondta, a 75 százalékban állami, 25 százalékban 21 tóparti önkormányzat tulajdonában lévő társaság közgyűlése a közelmúltban döntött arról, hogy - a korábbi évekhez hasonlóan - nem veszi ki az osztalékot, hanem a cég beruházásaira fordítja. A Bahart önerőből évente közel 700 millió forintot tud fejlesztésre fordítani, ehhez jönnek az állami források. Tavaly a társaság az állami tőkeemelésnek köszönhetően több mint 5 milliárd forintot fordított beruházásokra, köztük új hajók és kompok beszerzésére.

Veigl Gábor elmondta, azt remélték, hogy az új hajók és kompok idén már a nyár második felére szolgálatba állhatnak, növelve a kapacitásokat, de a tó vízállásának alakulása miatt nagy valószínűséggel csak ősszel válik lehetővé a Balatonra szállításuk a Sió-csatornán keresztül.

Mint kifejtette, a fejlesztési forrásokat elsősorban a hajóflotta felújítására és karbantartására fordítják, továbbá tervek készülnek újabb kikötőberuházásokhoz. A vitorláskikötőket tavaly Balatonbogláron, idén Balatonfüreden, Szigligeten és Siófokon fejlesztették, amely munkák ősszel Badacsonyban folytatódnak. A jegyárak infláció alatti mértékben, minden kategóriában egy számjeggyel növekedtek tavaly óta - mondta.

Bóka István (Fidesz-KDNP) Balatonfüred polgármestere és a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke ünnepi beszédében felidézte a balatoni menetrendi hajózás kezdetét az első gőzös 1846-ban történt vízre bocsátásával, és hogy ezt követően egy év alatt 9 kikötő létesült a Balatonon. Hangsúlyozta, hogy már Gróf Széchenyi István, és Kossuth Lajos balatoni fejlesztési tervei is a tó körüli megyékkel és településekkel való együttműködésen alapultak.

Lombár Gábor, a Balatoni Szövetség elnöke a hajózás régiós összekötőszerepére hívta fel a figyelmet. Lengyel Róbert siófoki polgármester is kiemelte a Bahart stratégiai szerepét az üdülőrégóban, és kitért arra is, hogy tavaly a városában minden korábbinál több, 1,3 millió volt a regisztrált vendégéjszaka, amelyhez hasonlóan jó évet remélnek idén is.

vehir.hu
további cikkek
Április elejére elkészül a Szabadság tér útfelújítás Április elejére elkészül a Szabadság tér Varga Tamás, alpolgármester adott helyzetjelentést a belvárosi útszakasz és járdák felújításáról. tegnap 14:11 Jégdisco, curling-bemutató és jótékonykodás is lesz a Jégpálya Veszprém szezonzáróján közélet Jégdisco, curling-bemutató és jótékonykodás is lesz a Jégpálya Veszprém szezonzáróján Szezonzárójához közeledik a Jégcsarnok Veszprém, ennek alkalmából pedig március 29-én egésznapos programsorozattal készülnek, ahol közönségkorcsolyázás és jégdisco mellett bemutatkoznak a magyar curlingesek is. Sőt, a szervezők a jótékonyság jegyében adománygyűjtő akciót is szerveznek, amivel a "PUMI" Veszprémi Állatvédelmi Kompetencia Központ védenceit lehet különböző módokon is támogatni. tegnap 12:47 Új olajmezőt fedezett fel a Mol a Dunántúlon közélet Új olajmezőt fedezett fel a Mol a Dunántúlon A Mol új kőolajmezőt talált a Dunántúlon, Somogysámson határában. A múlt év decemberében elvégzett kutatófúrás során 1250 méteres mélységben találtak az olajkincsre. A vizsgálatok alapján a Somogysámson-kőolajmezőn lévő kút napi 1200 hordó termelésre képes - jelentette be az olajcég kedden. tegnap 12:47 Egyetértett Donald Trump és Volodimir Zelenszkij az ukrán energiainfrastruktúrát érintő részleges orosz-ukrán tűzszünetről közélet Egyetértett Donald Trump és Volodimir Zelenszkij az ukrán energiainfrastruktúrát érintő részleges orosz-ukrán tűzszünetről Egyetértett az ukrán energiainfrastruktúrát érintő részleges orosz-ukrán tűzszünetről Donald Trump és Volodimir Zelenszkij, a technikai részleteket a következő napokban Szaúd-Arábiában egyeztetik a tárgyalódelegációk – közölte Fehér Ház szóvivője szerdán, amikor tájékoztatást adott az amerikai és az ukrán elnök telefonbeszélgetéséről. tegnap 9:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.