A veszprémi és szegedi intézmény közös pályamunkát adott be "Tananyagfejlesztés és tartalomfejlesztés különös tekintettel a matematikai, természettudományi, műszaki és informatikai (MTMI) képzésekre" című TÁMOP 4.1.2. A pályázatra, mellyel sikeresen szerepelt. Ehhez kapcsolódóan május 28-án projektindító rendezvényt tartottak Veszprémben.
A Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Karán az oktatás, kutatás és projekttevékenység összhangja valósul meg, ezzel a pályázattal a minőségi oktatást erősítik, az együttműködés pedig mindhárom területen kiemelten fontos, mondta nyitóbeszédében dr. Czúni László dékánhelyettes, a pályázat egyik szakmai koordinátora. Az élenjáró technológiák oktatása és ehhez kapcsolódó kutatások a fő feladatunk, a tananyagfejlesztésekbe a legkorszerűbb kutatások eredményeit is beépítjük, hiszen a karon nemzetközi szinten elismert rangos kutatási tevékenységet folytatunk- hangsúlyozta a dékánhelyettes.
A két egyetem specifikumának megfelelően magyar nyelvű digitális tananyag készül majd az együttműködés során nemzetközi szinten elismert szakemberek bevonásával, mely hiánypótló az informatikaoktatásban. Nagyon sok ezek közül az anyagok közül csak angol nyelven elérhető könyv formájában. Elsősorban a mérnök informatikus alap- és mesterszakhoz, valamint a programtervező informatikus és a gazdaságinformatikus mesterszakokhoz kapcsolódó tananyagok digitalizált változatát szerkesztik meg az elkövetkezendő 18 hónapban. Nyolc példatárat és 35 jegyzetet készít az ötven szakember, többek között a számítástudományok, műszaki ismeretek, szoftverfejlesztés, képfeldolgozás területéhez kapcsolódóan.
Emellett matematikai tárgyú informatikai szemléletű tananyagok elkészítését is vállalták a pályázatban, ami kifejezetten hasznos, hiszen új szemléletet visz az oktatásba- hangsúlyozta dr. Kató Zoltán, a projekt szakmai vezetője. A digitális tartalmak lehetőséget biztosítanak az interaktivitásra, animációk, mozgóképi tartalmak és demo programok színesítik az oktatóanyagokat, melyek a www.tankonyvtar.hu oldalon ingyenesen elérhetővé válnak majd. A fejlesztés közel százmillió forintból 80 százalékban az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében.