Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
12°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
12°C

Több ezer gyerek a magasban

2023. június 12. 9:58
Több mint ötven településen több ezer család vett részt szombaton a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom nagy országos gyerekemelő flashmobján, ahol mindenki egyszerre járt körtáncot és emelte magasba a gyerekeket.

Kis- és nagyvárosokban, falvakban és szinte az összes megyeszékhelyen csatlakoztak a "Gyereket a magasba!" kezdeményezéshez. A legtöbb helyen szabadtéren zajlott a villámcsődület, de volt, ahol a bevásárlóközpont adta a helyszínt. Az akció célja felhívni a figyelmet a családalapításra, a gyerekvállalásra, a családi élet örömeire.
A résztvevők a flashmob alkalmával körtáncot jártak a "Kicsi vagyok én, majd megnövök én" című dalra, majd ezután következett a gyerekemelés. Sok helyen kirakodóvásár, arcfestés, családi programok, ajándékok várták a résztvevőket. Az idei, hagyományosan mindig tavasszal rendezett gyerekemelés mottója "Körülöttünk forog a világ" volt, hiszen a gyermekek számára a szülők, a szülőknek pedig a gyermekük jelenti a világot.

Fotó: Kovács Bálint / vehir archívFotó: Kovács Bálint / vehir archív

A villámcsődület mögött természetesen sok szervezés és felkészülés áll, óvodák, tánccsoportok, szülői közösségek, baba-mama klubok egyaránt nagyon készültek a június 10-i eseményre a tánc koreográfiájának megtanulásával.  

Idén már hatodik éve, hogy a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom megrendezte a Gyereket a magasba! akciót, amelynek lényege, hogy egyszerre, egy időben országszerte minél több gyereket emeljenek magasba a szülők. A programot ugyanakkor minden évben néhány határon túli városban is megrendezik, így történt most Dunaszerdahelyen, Csíkszeredában, Nagyváradon és Zentán is.

vehir.hu
további cikkek
Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. támogatott tartalom Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. ma 11:38 Rekorddal zárta a felvételi jelentkezési időszakot a Pannon Egyetem közélet Rekorddal zárta a felvételi jelentkezési időszakot a Pannon Egyetem Minden eddigi eredményét megdöntve, kiemelkedő sikerrel zárta a 2026-os általános felvételi eljárás jelentkezési időszakát a Pannon Egyetem – közölte az intézmény. ma 10:03 Hamarosan újraindulhat az olajszállítás Ukrajna felől - a külügyminiszter szerint ez is a színjáték része közélet Hamarosan újraindulhat az olajszállítás Ukrajna felől - a külügyminiszter szerint ez is a színjáték része Európai uniós forrásokból és technikai segítséggel állhat helyre a január végén leállt Barátság kőolajvezeték, amelynek köszönhetően a jövőben ismét zavartalan lehet a kőolajszállítás Magyarország és Szlovákia irányába. Bár a brüsszeli vezetők és az ukrán elnök a technikai akadályok elhárítását hangsúlyozzák, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter más tényezőkre is felhívta a figyelmet, szerinte egy színjáték zajlik most is. tegnap 16:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.