Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. július 18. Frigyes
Veszprém
30°C
2024. július 18. Frigyes
Veszprém
30°C

Meghalt Silvio Berlusconi

2023. június 12. 12:02
Az olasz politikus 86 éves korában hunyt el. Korábban három alkalommal volt Olaszország vezetője, ráadásul a II. világháború óta a leghosszabban hivatalban lévő miniszterelnök volt az országban.

Silvio Berlusconi több komoly betegséggel is küzdött, leukémiával kezelték, de tüdőfertőzés is rontott állapotán. 2016-ban már egyszer átesett egy életmentő szívműtéten, valamint túlélt egy prosztatarákot és a koronavírus-fertőzést is.

Berlusconi a milánói San Raffaele kórházban halt meg, ahova múlt pénteken vitték vissza.

Politikusként három alkalommal volt Olaszország miniszterelnöke, 1994–95-ben, 2001-től 2006-ig, majd 2008-tól 2011-ig. Pártja, a Forza Italia jelenleg is a Giorgia Meloni által vezetett jobboldali kormánykoalíciónak a tagja, itt viszont Berlusconi nem töltött be posztot, csak a szenátus tagja volt.

Idén májusban még egy interjúban azt mondta, újra vissza fog térni a nagypolitikába, Hajrá Olaszország! nevű párjának vezetését sem akarta feladni.

Berlusconi a politika mellett az üzleti világban és a sportban is aktív volt. Több médiavállalkozása volt, a 80-as években az ő tévécsatornái lefedték egész Olaszországot. Mellette a sport világában is aktív szereplő volt, már ami a menedzsmentet illeti. 1986-ban vásárolta meg az AC Milant, amelynek 31 évig volt a tulajdonosa. Ezalatt az idő alatt az olasz futballklub 29 trófeát nyert, ötször a BEK/BL-serleget is elhódították.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.