Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. november 8. Zsombor
Veszprém
10°C
2025. november 8. Zsombor
Veszprém
10°C

A vízbázisért aggódik az LMP

2023. július 18. 13:19
A karsztvíz védelmében tartott sajtótájékoztatót kedden az LMP Veszprémben.

Gerstmár Ferenc, a párt önkormányzati képviselője és Keresztes László Lóránt, az Országgyűlés Fenntartható Fejlődés Bizottságának elnöke két, a veszprémi ivóvízbázist veszélyeztető üggyel kapcsolatban fogalmazták meg véleményüket. 

Keresztes László Lóránt, és Gerstmár FerencKeresztes László Lóránt, és Gerstmár Ferenc

Egyfelől a Csererdő területén, a hulladéklerakónál valamint az egykori Bakony Művek területén kialakult talajszennyezésről beszéltek, melyek ügyében az állam jár el. Gerstmár emlékeztetett: áprilisban a közgyűlés nyilvánossága előtt kérdezte a fejleményekről a polgármestert, aki nem tudott új információval szolgálni. Az LMP képviselője szerint a városvezetésnek aktívabban nyomon kellene követnie a kármentesítés alakulását. 

A másik téma a márkói murvabánya területén lerakott hulladék, ami szintén veszélyezteti a vízbázist. Ezzel kapcsolatban korábban Ovádi Péter fideszes parlamenti képviselő azt nyilatkozta, hogy hulladék lerakására sem korábban, sem a jövőben nem adnak ki engedélyt a kérdéses területre. Keresztes azonban rámutatott, hogy a kormányhivatal előzetes állásfoglalásában támogatta az engedély megadását,  annak ellenére is, hogy a Bakonykarszt vezetése azt egyértelműen veszélyesnek tartotta. Az LMP-s politikus azt ígérte, felveszi a kapcsolatot Ovádival, és arra kéri majd: működjenek együtt ebben az ügyben, hogy megvédhessék a veszprémi vízbázist. 

Schöngrundtner Tamás
Domján Attila
további cikkek
Fordulópont az oktatási és tudományos kapcsolatokban – Egyetemi és kutatási megállapodást kötött Magyarország és az Egyesült Államok közélet Fordulópont az oktatási és tudományos kapcsolatokban – Egyetemi és kutatási megállapodást kötött Magyarország és az Egyesült Államok Történelmi jelentőségű megállapodás született Magyarország és az Egyesült Államok között az egyetemi és kutatási együttműködések területén – jelentette be Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter pénteken a Facebook-oldalán. ma 13:02 A város és a vidék ismét egy asztalhoz ül – elindult a Bakony Expo Bakony Expo A város és a vidék ismét egy asztalhoz ül – elindult a Bakony Expo A víz – az élet, a tisztaság és a megújulás szimbóluma – áll a középpontban az idei Bakony Expon, amelyet tizenkettedik alkalommal rendeztek meg a Veszprém Arénában a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és Veszprém város önkormányzatának közös szervezésében. A háromnapos rendezvény idén is a térségi együttműködés, a helyi termelők, kézművesek és a természet ünnepe lett. tegnap 23:38 Orbánnak sikerült elérne Trumpnál, hogy Magyarország mentességet kapjon az orosz energiahordozók szankciói alól közélet Orbánnak sikerült elérne Trumpnál, hogy Magyarország mentességet kapjon az orosz energiahordozók szankciói alól A rezsicsökkentést sikerült megvédeni, a Török Áramlat és a Barátság vezeték esetében Magyarország teljes szankciómentességet kap - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök, miután pénteken Washingtonban tárgyalást folytatott Donald Trump amerikai elnökkel. tegnap 22:04

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.