Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. május 15. Zsófia
2025. május 15. Zsófia

Veszprém volt az utolsó pihenőállomás

2023. augusztus 20. 10:23
Közel 700 km-t tettek meg a kerékpárosok, mielőtt megérkeztek Veszprémbe szombaton délután, hogy aztán vasárnap Székesfehérváron zárják le a határokon átívelő túrájukat.

Az Otthonról haza kezdeményezés lényege, hogy egy csapat kerékpáros elindul, majd érintve számos magyar települést, sőt, áttekerve az országhatáron is végül egy hét túra után megérkeznek egy kijelölt városba. Az Aktív Magyarország Program keretében idén ezt már harmadik alkalommal szervezték meg és mielőtt vasárnap Székesfehérváron véget ér a túra, a csapat még megszállt Veszprémben is.

A kerékpárosok szombat délután érkeztek meg az Acticity-hez, ahol a város részéről Brányi Mária alpolgármester fogadta a csapatot, akiknek vezetője Révész Máriusz volt, az Aktív Magyarországért Programért felelős államtitkár.

A városvezető a találkozón mesélt a látogatóknak Veszprém azon beruházásairól, amelyek kifejezetten a mozgásra összpontosítanak, ilyen például a Zöld város projekt – az Erzsébet-liget és környékénem rehabilitációja – vagy az Acticity is.

Idén egyébként Bajáról indult az Otthonról haza csapata augusztus 13-án. Útközben főleg az ország déli részét érintették és Szlovéniát, valamint Horvátországot is. Siklós, Barcs, Kapronca, Lendva, Zalaegerszeg, Keszthely is az útjukba esett, vasárnap pedig Székesfehérvárra mennek át. Az egész táv során körülbelül 650 km-t tesznek meg és 3800 méteres szintkülönbséget küzdenek le.

Nyitókép: Otthonról haza

vehir.hu
további cikkek
Eldördült a startpisztoly – Veszprém és a térség jövőre Európa Sportrégiója lehet Európa Sportrégiója Eldördült a startpisztoly – Veszprém és a térség jövőre Európa Sportrégiója lehet A kultúrával már sikerült, most a sport és általában a mozgás következik, amit Veszprémben és a hozzá csatlakott kilencvenkilenc másik településen szeretnének a közös, helyi identitás részévé tenni. Az eszköz már megvan hozzá az Európa Sportrégiója pályázat által, aminek mostanra összeállt a részletes programja is. A közös célok melletti elkötelezettséget szerda délután hivatalos megállapodásban is rögzítették. ma 2:07 Közös éleslövészetet tartanak a Magyar Honvédség területvédelmi ezredeinek katonái és az Ohiói Nemzeti Gárda a Bakonyban közélet Közös éleslövészetet tartanak a Magyar Honvédség területvédelmi ezredeinek katonái és az Ohiói Nemzeti Gárda a Bakonyban Közös éleslövészetet tartanak a Magyar Honvédség négy területvédelmi ezredének kijelölt tartalékos katonái és az Ohiói Nemzeti Gárda a Fejér vármegyei Bakonykútiban található lőtéren, a gyakorlat a Valiant Panther 2025 nevet viseli. tegnap 13:48 5-6 minőségi évvel hosszabbítja meg az életet a rendszeres testmozgás életmód 5-6 minőségi évvel hosszabbítja meg az életet a rendszeres testmozgás Az idősebb korosztály számára is űzhető testmozgást népszerűsítette az a gyalogló találkozó, amit a Monspart Sarolta Egészséges Életmódért Alapítvány és az Országos Gyalogló Idősek Klubhálózata rendezett szerdán a Városházán.  tegnap 15:18 Hírességek álltak a rászoruló állatok mellé az ADÓ 1%-os kampányban Közös ügyünk az állatvédelem Hírességek álltak a rászoruló állatok mellé az ADÓ 1%-os kampányban tegnap 11:22

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.