Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Szomorú szenteket nem akar Isten, hirdeti a Várban látható legújabb kiállítás

2023. augusztus 21. 15:30
Magyar szentek, boldogok és tiszteletreméltó személyek képeiből nyílt kiállítás a Várban a felújított Nagyszeminárium épületének udvarán. Az augusztus 20-ai megnyitón szóba került az is, hogyan lehet jól és rosszul értelmezni ezeknek az embereknek az életét.

A vándorkiállítást az Ars Sacra Alapítvány hozta el Veszprémbe, miután Budapesten kívül már több magyar nagyvárosban is bemutatták azokat a képeket, amelyeken magyar szentek láthatók, de a nem a megszokott komoly ábrázolásban, hanem egyszerű rajzokon, mosolygós arccal.

A kiállítás ezen adottságát ragadta meg Takáts István, a Veszprémi Érsekség általános helynöke is a vasárnap délelőtti megnyitón, aki úgy fogalmazott, a szenteket általában tiszteljük, de sokszor nem követjük őket, sőt mesebeli lényeknek gondoljuk őket.

Pedig sokkal egyszerűbb megérteni az ő életüket, mint elsőre hinnénk, csak ehhez azzal is tisztában kell lenni, hogy Isten nem akar szomorú szenteket látni, sokkal inkább a vidámakat, hangsúlyozta az egyházi vezető, utalva arra, hogy számos esetben komor, komoly ábrázolással jelennek meg ezek az emberek, holott Isten azt szeretné, ha úgy élnénk igaz és tiszta életet, ha közben az öröm és boldogság övezné mindezt.

Az alapítvány részéről Dragonits Márta, kuratóriumi elnök köszöntötte a megjelenteket, ő kiemelte, hogy alapítványuk már országhatáron belül és kívül is ejlen van a különféle kulturális, szakrális programjaival, amelyeknek az egyik eleme ez a kiállítás. A mottó, amit követnek és, amit hirdetnek ezen keresztül pedig, az, hogy „ne féljetek szentté válni.”

A Veszprémben látható tárlaton egyébként húsz magyar szent, boldog és tiszteletreméltó személy képe jelenik meg, kiegészítve rövid információval az életükről. Köztük van Szent István, Boldog Gizella, Szent László és több magyar szent is, de megjelenik Mindeszenty József és Brenner János képe is a kiállításon.

vehir.hu
Szalai Csaba
további cikkek
Örömtánccal töltődtek az idősek Örömtánccal töltődtek az idősek A szenior örömtánc az idős emberek szellemi, fizikai és mentális aktivitásainak legelterjedtebb formája. A Táncolj még Országos Szenior Örömtánc Találkozó nemcsak az időseket töltötte fel vasárnap délelőtt a Március 15. u. sportcsarnokban. ma 15:05 Több mint hatszáz gyermek énekelt a békéért Több mint hatszáz gyermek énekelt a békéért A Pueri Cantores jegyében a Veszprémi Főegyházmegye a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával Nemzetközi Ifjúsági Kórustalálkozót rendeztek, több mint hatszáz gyermek közreműködésével. tegnap 12:43 Sétafesztivállal és faültetéssel emlékezik a MAZSIKE Sétafesztivállal és faültetéssel emlékezik a MAZSIKE A MAZSIKE Sétafesztivállal ünnepli Veszprém és térségének Európa Kulturális Fővárosa címét. A fesztivál hagyományosan három napig tartó városismereti sétái elsősorban a helyi zsidó történeti és kulturális értékeket igyekszik bemutatni Veszprémben, Balatonfüreden és Inotán. 2023. szeptember 30. 21:51 Kik ezek a színes egyéniségek Veszprém utcáin? Kik ezek a színes egyéniségek Veszprém utcáin? Pár napja több életnagyságú emberi szobor jelent meg Veszprém belvárosának különböző helyszínein. Mindegyikük egy kultikus veszprémi polgárt ábrázol, de van egy érdekes csavar a történetben. Cikkünkben eláruljuk, hogy kik is ők valójában, miért kerültek ki az utcára, miért pont ilyen színben, és miért pont ezekre a helyekre. 2023. szeptember 29. 22:10

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.