Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Éneklés és imádság – együtt közösségben

2023. szeptember 1. 14:40
A Veszprémi Főegyházmegye 2023. szeptember 28. és október 1. között rendezi meg, a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával, az idei év egyik kiemelkedő és különleges programját, a Nemzetközi Ifjúsági Katolikus Kórustalálkozót a Pueri Cantores jegyében.
 

A csütörtök délutáni sajtótájékoztató keretében ismertették a szervezők a találkozó részleteit, melyre több külföldi énekkart és közel ötszáz gyermeket várnak.

A Pueri Cantores mozgalom egészen a XX. század elejére nyúlik vissza, ahol Párizsban néhány francia fiatal vezetésével egyesületet alapítottak fiúkórusok részére, a II. világháború után a kórusmozgalom pedig már nemzetközi méreteket öltött. Az 1944 novemberi párizsi Szt. Euszták templomban tartott hangverseny jelentette a Pueri Cantores Nemzetközi Föderáció működésének kezdetét.

A világméretű közösség célja, hogy Isten minden ember iránti szeretetének, és az egymás iránti szeretetnek a szimbóluma legyen.

Magyarország ugyan nem tagja a föderációnak, de többek között veszprémi kórusok is többször részt vettek már lengyelországi találkozókon.

Vikmann Pál, a VEB 2023 EKF komolyzenei programmenedzsereVikmann Pál, a VEB 2023 EKF komolyzenei programmenedzsere

Vikmann Pál, a VEB 2023 EKF komolyzenei programmenedzsere  elmondta: az EKF programsorozat rendkívül fontosnak tartotta az ifjúsági kórustalálkozó támogatását, hiszen ez az énekes hagyomány, a kórusok meghatározó gyökerét jelentik az európai kultúrának. A találkozó üzenete nemcsak az Úr dicsérete énekkel, hanem egyben ima is a békéért, amely a jelenlegi háborús helyzetekre való tekintettel nem is lehetne időszerűbb.

Vikmann Pál kifejtette, hogy maga az éneklés valakiért a törődés egyik legszebb formája, és ennek a törődésnek a szerepét tölti be a fesztivál.

Loószné Dömötör Enikő, a Veszprémi Érsekség irodavezetőjeLoószné Dömötör Enikő, a Veszprémi Érsekség irodavezetője

Loószné Dömötör Enikő, a Veszprémi Érsekség irodavezetője Vikmann Pál gondolatait fűzte tovább: a Veszprémi Főegyházmegye nagyon fontosnak tartja a kultúra ápolását, a keresztény kultúra elengedhetetlen hitünk gyakorlásában. Az EKF éve ehhez adott lehetőséget, valamint a 2023-as év nagy beruházásai mellett az érsekség minden egyes programot támogat, amely ezeket az értékeket is képviseli. A zene és az éneklés nélkülözhetetlen, mint a hit kifejezésének és Isten dicsőítésének egyik eszköze.

A 2022 őszén szintén a Veszprém Balaton 2023 Európa Kulturális fővárosa program által támogatott, és a Pueri Cantores jegyében meghirdetett In terra Pax zenei pályázatot is kiírták, melynek győztes művét is a fesztiválon hallhatja majd a közönség.

Hutvágner Erika, főszervezőHutvágner Erika, főszervező

Hutvágner Erika főszervező a kórustalálkozó részleteiről beszélt: a fesztivál központi témája, hogy gyermekek imádkoznak és énekelnek másokért, és a békéért. Várakozásteli izgalommal állnak az esemény előtt, hiszen nagyjából 600 főt fogadnak a találkozó keretein belül, tizenhárom egyházi iskola és két székesegyházi iskola diákjait. Érkeznek Krakkóból és Salzburgból is fiatalok, így lesznek lengyel és német nyelvű énekek is a repertoárban.

Zsilinszky Cecília, főszervező Zsilinszky Cecília, főszervező

Zsilinszky Cecília, aki szintén a kórustalálkozó egyik főszervezője, kiemelte, hogy hosszú évek munkája és álma válik valóra a Veszprémi Érsekség és az EKF támogatásával. A keszthelyi Helikoni Ünnepségek ugyan hasonló ehhez a találkozóhoz, de úgy érezték, ott a fiatalok csak az élményt viszik magukkal, de az üzenetérték elveszik idővel.

A fesztivál jegyében a mintegy 600 gyermek együtt vonul végig a városon, fúvós kísérettel és zászlókkal. A mnenet a Szent Imre térről indul majd, Szenti Imre szobrának megkoszorúzása után, aki az ifjúság védőszentje.

A szervezők remélik, hogy a találkozó az egész térséget felölelve pozitív hozadékot ad majd az itt élők számára, hiszen nem csak Veszprémben, de több vidéki helyszínen is fellépnek az ifjúsági kórusok, megismertetve a Pueri Cantores mozgalom arculatát, szellemiségét és a közös éneklés élményét.

Balogh Dóra
Szalai Csaba
további cikkek
Újra keresztelőkápolna lesz a veszprémi Szent György-kápolna közélet Újra keresztelőkápolna lesz a veszprémi Szent György-kápolna Visszanyeri eredeti funkcióját, újra liturgikus tér lesz a veszprémi Szent György-kápolna, ahol Szent Imre herceg szüzességi fogadalmát tette. A várnegyed legősibb emlékét hosszú várakozás után a július 19–20-i hétvégén a látogatók is megcsodálhatják – vezetett sétákon ugyanis bepillantást nyerhetünk a lassan végéhez közeledő megújítási folyamatba.   2025. július 16. 17:17 Dübörgő hangok, tomboló fények és formák Művészetek Háza Dübörgő hangok, tomboló fények és formák Valami megmagyarázhatatlan elemi erő tör elő, ami képes a hangokon keresztül mozgásra bírni a különböző fényeket és az abból kirajzolódó formákat, ráadásul nem is akárhogyan – tombolva, dübörögve. Valami ehhez hasonló érzés tölthette el azokat, akik ott voltak szombaton kora este a Fixirben, a várban Kitzinger Gábor, Noisebox című audiovizuális installációjának megnyitóján. 2025. július 14. 16:45 Magyar–olasz művészi párbeszéd kortárs grafikában Művészetek Háza Magyar–olasz művészi párbeszéd kortárs grafikában Huszonhét olasz és huszonhét magyar grafikai művész „face to face” jelent meg az alkotásaikkal a Művészetek Háza Dubniczay-palotában lévő kiállítóterében. Mindez annak a nemzetközi kezdeményezésnek köszönhető, ami már tizenegy éve ácsolja a hidat az olasz és más országok, idén Magyarország képzőművészete között. 2025. július 12. 23:08

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.