Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Idén már szülők és gyermekotthonok is csatlakozhatnak az Állatvédelmi Témahéthez

2023. szeptember 14. 9:09

Ovádi Péter állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos bejelentette, hogy az idei Állatvédelmi Témahét keretében 2023. október 2. és 15. között már a szülők és gyermekotthonok is regisztrálhatnak az eseményre. Az Állatvédelmi Témahét célja, hogy a kicsik és nagyok figyelmét felhívja az állatok védelmének fontosságára, és emellett ösztönözze a szülőket és pedagógusokat arra, hogy aktívan részt vegyenek az állatvédelmi szemléletformálásban.

Az állatvédelem oktatása és tudatosságának kialakítása már bölcsődés, óvodás, általános iskolás és középiskolás korban is kiemelten fontos. Az egyéni és társadalmi felelősségvállalásra nevelés mellett az állatok védelmére való odafigyelés számos más értéket és képességet is fejleszt a gyermekben. 
Az állatok iránti empátia fejlődése segíti a gyermeket abban, hogy megtanuljanak tisztelettel és gondoskodással viselkedni más élőlények iránt. Ez az empatikus hozzáállás nemcsak az állatokkal való kapcsolatot, hanem az emberi kapcsolatokat is erősíti. A rendszeres gondozás és védelem során a gyermekek megtanulnak felelősséget vállalni másokért és a környezetükért. Felelősségük tudatában jobban értékelik az állatok jóllétét és boldogságát. Az állatvédelmi szemléletformálás által megtanulják a környezettudatos döntések fontosságát a fenntartható jövő érdekében. Az állatokról való gondoskodás során a gyerekek kreatív megoldásokat találhatnak az állatok igényeinek kielégítésére, mely mellett olyan készségeket is fejlesztenek, mint a megfigyelés, problémamegoldás és hatékony kommunikáció.

Az Állatvédelmi Témahét egyedülálló lehetőség oktatási intézmények, szülők és gyermekotthonok számára, hogy közösen vegyenek részt olyan élménydús és tanulságos programokon, melyek gazdagítják a gyermekek ismeretét az állatokról. Az eseményen való részvétel révén a pedagógusok és szülők is aktív részesei lehetnek a gyermekek fejlődésének és tudatformálásának, egyúttal közös élményeket szerezve.

Az Állatvédelmi Témahét számos interaktív foglalkozást, workshopot, előadást és játékos tevékenységet kínál minden korosztálynak. Az esemény fő célja az, hogy a gyermekek egyre tudatosabbá váljanak a körülöttük lévő állatvilág lakóinak szükségleteivel kapcsolatban, és ezáltal kialakuljon bennük az állatvédelem iránti felelősségteljes és érzékeny hozzáállás. Az eseményre a pedagógusok és a szülők már több mint 195 ezer gyermeket regisztráltak határon innen és túl.

Regisztráció és további információk elérhetőek a www.allatvedelmitemahet.hu weboldalon. 

vehir.hu
további cikkek
Pro Meritis érmet kapott a Gyulafirátóti Polgárőr Egyesület közélet Pro Meritis érmet kapott a Gyulafirátóti Polgárőr Egyesület A kádártai adventi rendezvényen adták át a kitüntetést szombat délután. Az adventi koszorú negyedik gyertyájának lángja is fellobbant, amit Varga Tamás alpolgármester gyújtott meg. tegnap 22:51 Új, multifunkcionális légtisztító technológiát fejlesztett a Pannon Egyetem közélet Új, multifunkcionális légtisztító technológiát fejlesztett a Pannon Egyetem Új, multifunkcionális beltéri levegőtisztító rendszert fejlesztett a Pannon Egyetem nemzetközi együttműködésben. A projekt célja egy olyan innovatív, beltéri használatra szánt levegőtisztító berendezés kifejlesztése volt, amely egyszerre képes a levegőben található káros vegyi anyagok lebontására, a szálló por kiszűrésére és a kórokozók elpusztítására, mindezt energiatakarékos, látható fényen működő technológia segítségével. 2025. december 19. 16:50 Putyin: Oroszország kész leállítani a a harci cselekményeket, ha biztonsági garanciákat kap közélet Putyin: Oroszország kész leállítani a a harci cselekményeket, ha biztonsági garanciákat kap Oroszország kész haladéktalanul leállítani az ukrajnai harci cselekményeket, ha teljesülnek a biztonsági garanciákra vonatkozó feltételei - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteki moszkvai sajtótájékoztatóján. 2025. december 19. 16:31

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.