Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Schmitt Pál: a sport és környezetvédelem, nem elválaszthatatlan egymástól

2023. szeptember 16. 8:17
A sport a lélekre is hatással van, ráadásul sokkal több szempontból, mint azt elsőre gondolnánk, vallja Schmitt Pál, aki pénteken Veszprémben tartott erről előadást.

A volt köztársasági elnök, a Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletbeli elnöke a Testnevelő Tanárok Országos Egyesületének konferenciájára érkezett Veszprémbe, ahol a plenáris ülések elején „Sport és környezetvédelem” címen tartott előadást, amiben viszont a címmel ellentétben még mélyebben elemezte a sport szerepét az emberek életében.

Ahogy ő megfogalmazta, a sport arra is szolgál, hogy felkészítse a testet a lélek virtusainak megvalósítására. A virtusok alatt pedig olyan tulajdonságokat lehet érteni, mint a rátermettség, elhivatottság, harciasság, bátorság, tudás, mértékletesség, igazságosság, vagy éppen a hit. Ez Schmitt Pál ars poeticája tágabb értelemben a sportról, ami egy olyan szegmense az emberek életének, ami elválaszthatatlan a társadalomtól, a gazdaságtól és a környezetvédelemtől is, bár utóbbiról kevesebb szó esik.

A volt köztársasági elnök ezzel szemben nagyon egyszerű példákat sorakoztatott fel, hogy milyen kapcsolatot lehet felfedezni a környezetvédelem és a sport között. Ráadásul ezek hatással is vannak egymásra. Például a tiszta levegő, a tiszta víz, talaj, a zajmentes rendezett környezet mind-mind olyan tényezők, amelyeket megálmodnak maguknak a sportolni vágyók. De, ha csak önmagukban értelmezzük ezt a felsorolást, akkor megvalósul az, amit a környezetvédelem címszó alatt szoktak érteni az emberek.

Tehát már ilyen alapszinten létezik ez a kapcsolat a környezetvédelem és a sport között, de ha jobban szétszálazzuk a kérdéskört, további kapcsolódásokat lehet felfedezni.

Az egyik ilyen a sportlétesítmények kialakítása, amiben Magyarország az utóbbi időben élen járt az EU országai között is. És bár az ilyen építkezések a legtöbb esetben valóban magukkal vonják a környezet károsítását, az egyáltalán nem mindegy, hogy a tervezéskor milyen szempontokra figyelnek. A hazai beruházásoknál minden esetben belekalkulálják a megújuló energiaforrások használatát, a takarékos üzemeltetést, de ami talán ezeknél is fontosabb a régi épületek felújítását is ösztönzik. (Ez egyébként egybecseng azzal, amit Lázár János mondott csütörtökön szintén Veszprémben, amikor ő az ipari beruházásoknál a barnamezős fejlesztéseket részesítette előnyben, azaz a leromlott állapotú épületek felújítását.)

Schmitt Pál előadásának további részében a sportoló emberek és edzők szemszögéből is végig járta a kérdéskört. Itt rávilágított arra, hogy a sportolók azok, akik legkönnyebben példaképpé tudnak válni, ezért nem mindegy, hogy milyen társadalmi témákat karolnak fel a versenypályán kívül.

Az edzők személye hasonlóan fontos, ők kvázi második szülőként tudják befolyásolni a gyermekek gondolkodásmódját, sok esetben nem csak a sporttal kapcsolatos küzdelem és kitartás szempontjából, hanem, hogy hogyan viszonyuljon a környezetéhez is.

Végezetül szót ejtett a politikai színtéren sokszor bírált sportrendezvényekről és sportberuházásokról is. Szerinte ezek már önmagukban, a puszta jelenlétükkel is a sportos és egészséges életmódot hirdetik. Az olyan nagyszabású sportesemények pedig, mint amilyen az atlétikai világbajnokság is volt ráirányítják a figyelmet az adott országra, ezen a figyelmen keresztül pedig könnyebben lehet pozitív üzeneteket eljuttatni az emberekhez világszinten is, akár a környezetvédelmi kérdésekben is.

Hajas Bálint
további cikkek
Bejelentette veszprémi polgármester-jelöltjét a Mi Hazánk Mozgalom választás 2024 Bejelentette veszprémi polgármester-jelöltjét a Mi Hazánk Mozgalom A Mi Hazánk Mozgalom részéről a veszprémi elnökük, Kovacsics Zsolt száll ringbe az önkormányzati választáson a polgármesteri székért. Mindezt Toroczkai László, a párt országos elnöke jelentette be pénteken Veszprémben, akitől azt is megtudtuk, hogy az európai parlamenti választáson is komoly ambícióik vannak. Ehhez egy európai szinten is jelentős támogatót már maguk mögött tudhatnak. ma 17:06 Négy újabb Gripennel erősödik a Magyar Honvédség Négy újabb Gripennel erősödik a Magyar Honvédség A Honvédelmi Minisztérium közleményében azt írta, Magyarország megnövekedett külföldi szerepvállalása és a megváltozott biztonsági környezet miatt szükségessé vált a légierő harcászati repülő képességének továbbfejlesztése. 2024. február 23. 13:48 A kommunizmus áldozataira emlékeztek Veszprémben A kommunizmus áldozataira emlékeztek Veszprémben Február 25. a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja, melyet Kovács Béla kisgazda politikus 1947-ben történt letartóztatásának évfordulója kapcsán jelölt ki a parlament még 2000-ben. Az emléknaphoz kapcsolódóan pénteken Veszprémben is fejet hajtottak az áldozatok emléke előtt.  tegnap 9:14 Hétfőn választ államfőt a parlament Hétfőn választ államfőt a parlament A köztársasági elnököt február 26-án választja meg az Országgyűlés - közölte Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a házbizottság pénteki ülését követően a Facebookon. 2024. február 23. 13:01

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.