Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2023. december 6. Miklós
Veszprém
-1°C
2023. december 6. Miklós
Veszprém
-1°C

Sok hűhó semmiért: parázs vita borzolta a kedélyeket a kertvárosi lakossági fórumon

2023. szeptember 28. 13:02
Paprikás hangulatú lakossági fórumon dőlt el szerdán, bevonják-e a kertvárosi utcákat a parkolási rendszerbe.

Nagy számú érdeklődő részvételével rendeztek lakossági fórumot szerda délután a Rózsa utcai könyvtárban, ahol a kertvárosi utcák fizetős parkolási rendszerbe vonását tárgyalták. A meghívó szerint a Budapes út, Viola utca, Gyöngyvirág utca, Rózsa utca, Levendula utca által határolt terület sorsáról kérdezték az ott élőket. 

A fórumot Brányi Mária alpolgármester, a városrész önkormányzati képviselője vezette, aki felütésként elmondta: a parkolási rend felülvizsgálatát Mikszáth utcai lakosok kezdeményezték egy szeptember eleji konzultáción, erre az igényre reagálva hívták össze a fórumot.

A VKSZ Zrt. részéről Vargáné Schmidt Krisztina parkolási üzemvezető gondosan összeállított prezentáción keresztül szemléltette a parkolási zónák tavalyi átrendezését és annak tapasztalatait – mint ismeretes, tavaly novemberben a zónahatárok módosításával és az Egyetemváros jelentős részének fizetős zónába vonásával változott a város parkolási rendje. A bemutató nem nyerte el a jelenlévők tetszését: egyre többen zúgolódtak a hosszúra nyúlt, ám a Kertvárost egyáltalán nem érintő beszámoló miatt, és amikor a különböző jegyvásárlási lehetőségeket és bérletkonstrukciókat ecsetelte, az egybegyűltek félbe is szakították az előadót. "A lényeget! Lesz fizetős parkolás, vagy nem lesz?!"

Brányi Mária arra intette a fórum résztvevőit, hogy tiszteljék meg a Polgármesteri Hivatal és a VKSZ Zrt. munkatársait azzal, hogy végighallgatják őket, ha már készültek a háttéradatokkal. Egyúttal jelezte, hogy a városrészben soha nem fognak a lakosság akarata ellenére fizetős parkolási rendszert bevezetni – mire többen annak adtak hangot, hogy a lakosság részéről nincs ilyen igény.  Az alpolgármester arra kérte az egybegyűlteket, hogy hallgassák meg a kollégáit, különben nincs értelme az összejövetelnek, mire néhányan azzal replikáztak, hogy azt eleve össze sem kellett volna hívni. 

Kovács Zoltán, a Polgármesteri Hivatal Városüzemeltetési Irodájának vezetője végül mégis szót kapott, és beszámolhatott arról, hogy több alkalommal megszámolták a városrészben parkoló autókat, mind munkaidőben, mind este, mind hétvégén, és azt tapasztalták, hogy az utcán álló autók száma nagyjából állandó a naptól és napszaktól függetlenül – ami azt jelenti, hogy elsősorban az ott élők parkolnak itt, ők pedig akkor is maradnak, ha az utcákat bevonják a fizetős rendszerbe. Így egy ilyen változásnak semmilyen forgalomcsökkentő hatása nem lenne, tehát a hivatalban nem is látják indokoltnak a változtatást. 

A nap végére mindenki megnyugodott, és kirajzolódott az a szándék, hogy a fórum célja nem a fizetős parkolás bevezetése volt, hanem az, hogy az ezt kérő néhány lakost meggyőzzék arról, erre semmi szükség.

Schöngrundtner Tamás
Szalai Csaba
további cikkek
Okos parkolási rendszer segíti Veszprémben az autósokat parkolás Okos parkolási rendszer segíti Veszprémben az autósokat Már bontogatja szárnyait az az új rendszer, ami hamarosan lényegesen megkönnyíti a belvárosi parkolást Veszprémben. Ráadásul nem csak a parkolóhelykeresés kálváriáját csökkenti majd, hanem a környezetszennyezés elleni törekvésekben is nagy előrelépés lesz. A parkolásirányítási rendszernek már az élespróbája zajlik, eközben néztük át a működését az üzemeltető VKSZ Zrt. szakembereivel. 2023. november 23. 21:10 Parkolóház, vagy közterületi parkoló? Megnéztük melyik éri meg jobban Veszprémben parkolás Parkolóház, vagy közterületi parkoló? Megnéztük melyik éri meg jobban Veszprémben Veszprémben minden nap születnek győztesek. Ők azok, akiknek sikerül parkolóhelyet találni a belvárosban. De valóban az az igazi győzelem, ha a piros zónában le tudjuk rakni az autót? Megvizsgáltuk a veszprémi belvárosi parkolóhelyzetet kifejezetten a pénztárca szempontjából. 2023. október 18. 12:04 Hétfőn indul a Kemecse utcai parkoló építése Hétfőn indul a Kemecse utcai parkoló építése Csík Richárd, a városrész önkormányzati képviselője lakossági fórumot tartott az érintett terüleen élőknek, amelyen szóba került az ideiglenes parkolás megoldása is.   2023. augusztus 29. 15:20 Térköves parkoló épül a Kemecse utcában parkolás Térköves parkoló épül a Kemecse utcában Spontán alakult ki az a parkoló a Vetési gimnázium kerítése mellett, amit az önkormányzat most rendesen kiépít.    2023. augusztus 7. 14:04

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.