Hogy telt a nyár? Mennyire tudsz kikapcsolni és felkészülni a pörgős hétköznapokra?
Nagyon izgalmas volt az idei nyár: amikor megismertem a férjemet, Mátét, (Lékai Máté – a szerk.) hamar össze tudtuk egyeztetni a szabadságainkat, hiszen neki mindig júniusban van egy nagyobb leállása. Én pedig igyekszem úgy alakítani, hogy az a hónap számomra is szabad legyen. Így történt, már a szünet első napjaiban, hogy körbetekertük a Balatont Mátéval. Hármasban, Noéval voltunk Törökországban, és a biciklizésen kívül külön a családdal együtt sikerült pihenni a Balatonon is. A nyár második fele már munkával telt, hiszen elindult a Hazatalálsz című napi sorozat második évadának forgatása. De úgy érzem, kellő lendületet adott a pihenés.
Korábban mennyire jelentett kihívást, hogy szabadságot találj? Gyakorlatilag tizenhét évesen dolgozó nő lettél.
Igen, tizenhét évesen bekerültem egy napi sorozatba: mindig is pörgős volt az életem, de ez annak is köszönhető, hogy én így érzem jól magam. Szerettem dolgozni, hisz abba a szerencsés helyzetbe kerültem, hogy olyan munkám lett, amibe máig szerelmes vagyok. Ez a hihetetlen aktivitás akkor kezdett csillapodni, amikor a kisfiam, Noé megszületett, mert azóta már nem töltök minden napot munkával – teljesen más lett a prioritás. Bár a család korábban is fontos volt számomra, de amikor még az is megadatik, hogy az ember szülő lesz, áthelyeződik a hangsúly. Visszatérve a kezdetekre, amikor dolgozni kezdtem: ebben az időszakban ugyan elköltöztem Budapestre, de minden hétvégén Veszprémben voltam, hisz az az otthonom, a nyugalom szigete és a kikapcsolódás számomra. A munka mellett tehát mindig is Veszprém töltött fel.
Fotó: Mona Management
Kulturálisan mennyire volt meghatározó a királynék városa?
Nyolc évig tanultam a Csermák Antal Zeneiskolában zongorázni, illetve népdal szakra is jártam két esztendőt. Ez az időszak rendkívül meghatározó volt, sőt, a Veszprémi Petőfi Színházba is volt bérletünk. Nem csak az iskolával, hanem a családdal is rendszeresen mentünk a teátrumba, ezek mind megalapozták a későbbieket. A Veszprémi Közgazdasági Szakközépiskolába jártam, aminek a volt piarista gimnázium adott otthont. Aki ismeri a környéket, tudja, milyen mély hatása van annak, ha ilyen környezetben tanulhat az ember. Már-már kuriózumnak számít.
Maga a város és a tanáraid mennyire hittek benned?
Valójában elképzelésem sem volt, hogy pontosan mi szeretnék lenni. Azt mindig is éreztem, hogy a humán terület jobban foglalkoztat, a színjátszó kör tagja voltam, vers és szépkiejtő versenyekre jártam, egyszerűen nem vonzott a könyvelés és a számok világa. Amikor lehetőséget kaptam a fővárosban, akkor elsőként a szüleim támogatására volt szükségem, az ő bizalmukra. Majd az iskola pártfogása is kellett, hiszen amikor elindult a Barátok közt forgatása, magántanuló lettem. Mindenben segítettek, tehát abszolút támogató közegben élhettem.
Amikor felkerültél Pestre, már megfogalmaztál konkrét célokat arra nézvést, hogy meddig szeretnél eljutni? Akkor már mondogattad magadnak a szót: színésznő?
Inkább sodródtam, de ez nem jelentett problémát. Szerencsés az a tizenhét éves, aki már tisztán látja az útját maga előtt. Én nem tudtam eldönteni, igazából mit szeretnék. Kezdetként kaptam egy hatalmas lehetőséget a sorozattal, de még ekkor sem volt világos, hogy mi leszek, ha nagy leszek. Mígnem tizenkilenc évesen jött egy felkérés Cseke Pétertől, hogy játsszak a Vidám kísértet című darabban. Amikor kiálltam a színpadra, az első pillanattól kezdve tudtam, hogy örökké ezt szeretném majd csinálni.
Meg tudod fogalmazni, mit éreztél pontosan?
Hogy imádom szórakoztatni a nézőket. Remek érzés a színpadon állni, tehát amikor a tévés út mellé beköszöntött a színház is, minden egyértelmű lett. Nem tudtam, hogy az ehhez szükséges habitus megvan bennem, de felszabadító volt a felismerés.
Fotó: Tv2
Miközben szülővárosod a mai napig megtalál feladatokkal: te voltál az Európa Kulturális Fővárosa megnyitó ceremóniájának háziasszonya, de nemrég a veszprémi várnegyed felújításának arca is lettél.
Pontosan, valójában én nem visszajövök a városba ilyenkor, hanem hazatérek. Ott él a családom, s amikor megszületett Noé, az édesapja épp a városban kézilabdázott. Szeretem a fővárost, Budapest csodálatos, de soha nem fogok elszakadni Veszprémtől. Tini korom óta igyekszem vinni a királynék városának a jó hírét.
Úgy fogalmaztál, amikor első alkalommal álltál a színpadon, érezted, ez az utad. Milyen veled együtt dolgozni a rendezőknek?
Kíváncsi lennék, erre mit mondanának ők, de én úgy érzem, szeretnek velem dolgozni. Úgy szocializálódtam az első munkáim során, hogy tudtam, hierarchikus rendszerben létezem, tisztában voltam a szabályokkal, elképzelhetetlen lett volna, hogy vitába szálljak akár a rendezővel, vagy ha forgatásról beszélünk, akkor az operatőrrel.
A cél, hogy a lehető legjobbat hozzuk ki egymásból, végzem a dolgom, igyekszem természetesen a lehető legjobban tenni mindezt, s az elsődleges cél a nézők szórakoztatása.
Nyilván előfordult már olyan, hogy ki kellett állnom bizonyos helyzetben magamért, a csapatért, de úgy hiszem, higgadtan kell fellépni az érdekekért. Az igazság fogalma elég tág, tehát mérlegelni kell, mikor érdemes megszólalni.
Megtetted tavaly, amikor nyilvánosan felhívtad a figyelmet arra, hogy mi nők ne bántsuk egymást, hanem fogjunk össze. Elhangzott az is, hogy egy nőnek manapság sokkal többet kell bizonyítania, mint egy férfinak. Hogy érzed azóta: volt hatása ennek a meghatározó beszédnek?
Rendkívül meglepő volt számomra, hogy mennyire megszólította az embereket az a beszéd. Nagyobb hatása lett, mint hittem, ráadásul nem is készültem rá, nem egy előre eltervezett dolog volt, hanem hirtelen ötlettől vezérelt, eszembe se jutottak a következményei. Jó érzés volt, felszabadító, és utána elindultak változások. Emlékszem, rá egy évre Noszvajon kirándultunk Mátéval, amikor vásárlás közben megszólított egy hölgy és elmesélte, hogy a beszédem hatására sok mindent megváltoztatott az életében. Ennél nagyobb visszajelzést nem kaphattam volna, s úgy látszik, nem csak én éreztem úgy, hogy már igenis beszélni kell erről.
Fotó: Tv2
Te magad is változtattál ezek után? Akár a megfelelések terén?
Nem olyan egyszerű, mert nekem a munkámhoz tartozik, hogy megfeleljek a nézőknek. Persze ezt inkább jó értelemben mondom: amikor egy karaktert alakítok, azt tartom szem előtt, hogy kihozzam belőle a maximumot és a közönségből érzéseket váltsak ki, tehát valamilyen formán megfeleljek nekik. A tapsból élünk, nincs kérdés.
Ugyanakkor, ahogy a beszédemben is utaltam rá, ha például valaki száz kilósan érzi jól magát, akkor hadd legyen száz kiló. Ha valaki egyfolytában zöldséget és csirkét eszik, méregeti magát, unos-untalan az alakjára figyel, ne bántsuk. Senkit ne bántsunk. Élni és élni hagyni. Ha mi nők nem támogatjuk egymást, és nem törekszünk a közösség építő erejének stabilizálására, akkor hogyan várjuk el, hogy a világ támogasson bennünket?
Egyébként nem csak a nőkről van szó, kitágíthatjuk ezt az elvet általában az emberekre. És közben nem támadhat senki azzal, hogy feminista vagyok: nagyon szeretek szoknyát hordani, és kiszolgálni a férjemet otthon. Egyszerre vagyok tornacipős lány, és magassarkús is. A munkámnak köszönhetően viszont megélhetek mindent: lehetek csinos, de akad olyan helyzet, ahol az egyszerűség a cél. Kimondottan kedvelem a kényelmes dolgokat, most is egy Miki egeres felsőben vagyok.
Mennyire tudod a színpad, vagy akár a stúdió előtt hagyni a hétköznapi történéseket, és maximálisan az adott feladatra koncentrálni?
Nagy kihívás, de ha rossz napod van, akkor is el kell végezni a feladatot. Ez persze más munkáknál is igaz, viszont nem kell mindenhol feltétlenül mosolyogni. Ha nekem azt mondják, sírjak, megteszem, ha nevetni kell, nevetek.
Előfordult olyan, hogy elbizonytalanodtál volna saját magadban?
Jó pap holtig tanul, gyakorlatilag nem is árt, ha olykor elbizonytalanodsz, majd újraformálhatod magad. Ilyenkor tisztábban látja az ember, hogy valóban a megfelelő úton van-e, és átgondolhatjuk, így maradjon-e minden, ahogy eddig. Ez kötelező, számomra legalábbis elképzelhetetlen, hogy ne tegyem fel olykor ezeket a kérdéseket. Viszont például egy kommentelő soha nem fog hasonló kérdéseket elindítani bennem, ezek nem befolyásolnak. Nem szabad foglalkozni a profilkép nélküli, „bátor” hozzászólókkal, habár egyre nagyobb mértékben hódít teret az internetes bántalmazás. Viszont szakmailag ez nem hathat rám.
Egy-egy bizonytalan időszakodon segít átlendíteni a környezeted?
Olykor magam oldom meg, máskor a férjemmel beszélgetjük át az éjszakát, ha éppen arra van szükségem. De előfordul, hogy egy rendező segít feloldani bennem a kérdéseket, mert például nem találom a rám szabott karaktert, és úgy érzem, kell valami plusz, hogy kihozzam belőle a legjobbat. Az embernek saját magán kell dolgoznia, de a csapatmunka is fontos számomra.
Kívülről az ember azt látja, Lékai-Kiss Ramóna egy sikeres nő. De számodra mi jelenti a valódi elismerést?
Ha a hétköznapokat nézem, akkor az a siker, hogy törekszünk az egészséges életmódra, mert ha egészség van, minden van. Fontos a család, a családi boldogság. Ez jut eszembe elsőként a siker kapcsán, a munkából adódó elismerés csak másodlagos, de természetesen boldoggá tesz. 2017-ben léptem színpadra először műsorvezetőként, és most, 2023-ban én lettem az év női műsorvezetője. Bevallom őszintén, vágytam erre a szakmai elismerésre, eszméletlenül jól esett, hogy az idén elnyertem.
S mindeközben nagyon sokféle feladatot csinálsz. Tudsz, egyáltalán kell nemet mondanod megkeresésekre, feladatokra?
Most már közel sem okoz akkora kihívást, mint egykor, de azt hiszem, ehhez is fel kell nőni. Nem tudom, hogy ez a kortól, vagy a tapasztalástól függ, de eljött az a pillanat, amikor igazi szabadságot jelent nemet mondani. Amikor kimondod, és észreveszed, hogy nem dőlt össze a világ. Egyébként ez a kérdés sok összetevős, hiszen nem mindegy, hogy milyen anyagi helyzetben adsz vissza egy munkát.
Nekem főként a szabadidő hiánya miatt kell olykor meghúznom a határokat, de előfordult olyan is, hogy szakmai szempontok érvényesültek. Bár most, hogy megkérdezted, eszembe jutott, hogy volt, amikor azt éreztem, rendkívül távol áll tőlem az adott feladat, viszont hagytam meggyőzni magam.
A Tv2-n futó A Nagy Ő című reality pont ilyen volt. Az elején kicsit ódzkodtam, hisz mindig is férfi műsorvezető támogatta az adott A Nagy Ő-t, de a programigazgatónk kérte, hogy bízzak benne. Végül belevágtam, s nézettségi rekordot döntöttünk. Rájöttem, nagyon közel áll hozzám ez a műfaj, tehát érdemes olyan dolgokba is belevágni, melyekre elsőre kapásból nemet mondasz.
Mit gondolsz, miért áll olyan közel hozzád a reality műfaja?
Kicsit másképpen, de valójában itt is arról beszélünk, hogy hatni kell az emberekre, érzelmeket kell kiváltani belőlük, pont úgy, mint a színházban a közönségből. Őket szeretnénk megnevettetni, megnyugtatni olykor. Tehát örültem, hogy végül jól döntöttem: az egész életem arról szól, hogy döntéseket hozok nap mint nap. Ráadásul tavaly január óta van egy vállalkozásom is, a Mona Management, ott nagyjából napi száz megoldandó helyzetről kell döntenem, ilyenkor kifejezetten boldoggá tesz, ha egy forgatási stáb eldönti helyettem a lényeges dolgokat. Jó katonaként dolgozom és betartok minden instrukciót.
Fotó: Tv2
Miről szól pontosan a vállalkozás?
Ez egy menedzsment cég, ahol híres embereknek igyekszünk segítséget nyújtani. Egészen konkrétan megkíséreljük megvalósítani álmaikat, vágyaikat. Mindig is foglalkoztatott a dolog, hogy miként tudom kihasználni a bennem rejlő plusz kreativitást. Szerettem volna egyfajta új pedagógiát behozni, ami azon túl, hogy nekem kedvező, másoknak is az lehet. Én mindkét oldalt láttam, tudom, ki mire vágyik, és nemcsak az üzleti része érdekelt, hanem hogy közösséget alkossunk. Talán ettől más ez a cég: nem egymáson keresztül, hanem egymás kezét fogva haladunk előre, miközben egy erős, támogató közösséget építünk.
Milyen jellegű segítséget kell elképzelni?
Elsősorban olyan személyek vannak nálunk, akik már a saját területükön bizonyítottak. De léteznek olyan ajtók, melyekről azt hitték, zárva vannak, mi megnyitjuk ezeket. Segítünk a sajtómegjelenéseken keresztül a castingokra való eljutásig, előfordult már, hogy egy színésznőnek, aki remekül fest, megszerveztük élete első kiállítását. Ilyenkor természetesen a sajtót is mozgósítjuk, és erősítjük a social felületeken való megjelenésüket.
Neked mennyire jött volna jól egykor egy ilyen jellegű, profi támogatás?
Fantasztikus lett volna, elképzelhető, hogy néhány lépéssel előrébb tartanék. Igaz nem tudom mi lett volna ha, viszont a lényeg, hogy most is jól érzem magam a bőrömben.
Kerek a világ?
Jól vagyok. Minden rendben. Házasságban élek, megtaláltam a társam, van egy egészséges kisfiam, most forgattam le egy napi sorozatot, és kezdődik a Dancing with the Stars, szóval köszönöm, remekül vagyok. Az ősz tehát a csodás tíztánccal telik majd egészen karácsonyig. Utána kicsit elvonulok, hogy csak a családommal legyek.
És közben adásba kerül A Nagy Ő című műsor, aztán a Hazatalálsz második évada is, ahol Trixit alakítod. Egy magabiztos, törekvő, ugyanakkor nehéz sorsú nőt játszol, aki bár rendkívül szerethető, nehezen találja a helyét a világban. Mennyire látod benne magadat?
Nagyon szeretem a szerepet, amikor megkerestek ezzel a rendkívül összetett karakterrel, rögtön éreztem, hogy muszáj megcsinálnom. Igaz, volt húsz nap átfedés A Nagy Ő és a Hazatalálsz első évadának forgatása között, így nem mondhatom könnyű időszaknak, de csodás kihívásként éltem meg. Egy nap tizennyolc órát dolgoztunk, a kocsiban öltöztünk és sminkeltünk. Itt jön képbe a család: ha a férjem nem támogatna, nagyon nehéz lenne. Trixire visszatérve: nem sok közös vonás van bennünk, de azért találtam párat. Trixi szülők és családi biztonság nélkül nőtt fel, Raja az egyetlen támasza és szövetségese, vagyis teljesen máshogy szocializálódott, mint én. Viszont hatalmas az igazságérzete, ami rólam is elmondható. Nagyon szeret szeretve lenni, bár nehezen mutatja ki az érzelmeit, illetve én azért nem vagyok ennyire tűzről pattant. De úgy hiszem, hamar ráéreztem erre a csodás feladatra…
