Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Markó Róbert: A világ legjobb bábszínházát akarom megcsinálni Veszprémben

2023. október 17. 12:40
Szőke Kavinszki András lemondása után a győri Vaskakas Bábszínház korábbi művészeti vezetője vette át a Kabóca Bábszínház vezetését október 15-től.

Az új direktor hétfőn mutatkozott be a sajtónak. Ekkor Halmay Gábor önkormányzati képviselő emlékeztetett: a szeptemberi közgyűlés alkalmával zárt ülésen döntöttek a Kabóca Bábszínház igazgatói posztjáról, egyben megköszönte Szőke Kavinszki Andrásnak az eddigi munkáját és az Európa Kulturális Fővárosa programban elért sikerekhez való hozzájárulását.

Az új igazgató, Markó Róbert október 15-től vette át a teátrum vezetését, a terep ugyanakkor nem ismeretlen neki: bár az elmúlt éveket a győri Vaskakas Bábszínház művészeti vezetőjeként töltötte, íróként, rendezőként és dramaturgként is többször dolgozott már a Kabócával, legutóbb a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színházzal és a Veszprémi Petőfi Színházzal közös kooprodukcióban létrehozott Bánkon.

Markó határozott elképzelésekkel és saját bevallása szerint is ambiciózus tervekkel érkezett a társulathoz: a jövőben a repertoár gerincét elsősorban a népmesék fogják adni, amelyek zömmel az óvodás és iskolás rétegnek lehetnek érdekesek. Ugyanakkor nem akarja korban limitálni a bábszínházi műfajt, így egy felolvasószínházi sorozatot is tervez a középiskolásoknak, valamint a felnőttek felé is nyitnának, illetve hamarosan belevágnak a Kabóciádé szervezésébe is.

„Azzal az ambícióval jöttem ide, hogy a világ legjobb bábszínházát csináljuk meg Veszprémben. Tudom, nem biztos, hogy ez lehetséges és sikerülni fog, de minden reggel ezzel a szándékkal fogunk nekilátni a munkának” – hangsúlyozta.

Az igazgató kitért arra is, hogy sok év várakozás után saját otthonra lelhet a Kabóca a Deák Ferenc utcai új épületben, ahova október 17-én meg is kezdik az átköltözést, terveik szerint pedig decembertől már itt tartanák az előadásokat is.

Ami a korábban meghirdetett évadtervet illeti, nagyrészt maradnak a korábbi elképzeléseknél, az első, teljes mértékben Markó világát képviselő produkció a következő évad legelején várható. Így A titkolódzó kisfiú premierje után januárban érkezik az előzőleg már bejelentett Piroska és a farkas, és a bérleteknél is mintegy 80%-ban támaszkodnak a Szőke Kavinszki András által megfogalmazott tervekre, ugyanakkor a tavaszi időszakban már lesznek változások.

Markó Róbert megbízatása öt évre, 2028. január 31-ig szól.

Bertalan Melinda
Szalai Csaba
további cikkek
Karácsonyi ízek a világ körül Karácsonyi ízek a világ körül A karácsony nemcsak a szeretet és a családi összejövetelek ünnepe, hanem a gasztronómiai kalandoké is. Ahány ország, annyi szokás – és ez különösen igaz az ünnepi asztalokra. A helyi kultúra, történelem és ízvilág keveréke teszi egyedivé a karácsonyi ételeket, amelyek gyakran generációról generációra öröklődnek. Szerkesztőségünk most képletesen elutazott a világ különböző nemzeteinek ünnepi konyháiban, hogy megismerjük, milyen fogások varázsolják felejthetetlenné az ünnepeket! tegnap 17:29 Újra megjelent Darnay Kálmán: Kaszinózó táblabírák I-II. – korfestő történeti tréfák című könyve kultúra Újra megjelent Darnay Kálmán: Kaszinózó táblabírák I-II. – korfestő történeti tréfák című könyve 2024. december 18. 13:51 A múlt ízei: Bélafi László és az MI által újraálmodott 'békebeli sütemények' A múlt ízei: Bélafi László és az MI által újraálmodott 'békebeli sütemények' A magyar gasztronómia öröksége az identitásunk egyik legszínesebb és legizgalmasabb területe, amely generációk történeteit hordozza magában. Bélafi László két recepteskötete, az „Ükanyám Békebeli Süteményei” és a Réthy Erzsébet receptjeit bemutató második kötet egyaránt tisztelgés a múlt előtt és kísérlet arra, hogy a hagyományok a modern kor eszközeivel újjáéledjenek. 2024. december 18. 17:18 „A hajnali, füstös gondolataim mások fejében is ugyanúgy bolyonganak” koncert „A hajnali, füstös gondolataim mások fejében is ugyanúgy bolyonganak” Megjelent a Szabó Balázs Bandája új nagylemeze, a Keringés. A tíz állomásos lemezbemutató turné veszprémi állomása december 21-én lesz az Expresszóban; az új dalok mellett természetesen a régi, jólismert szerzemények is helyet kapnak, legalábbis erről biztosított bennünket Balázs, a zenekar frontembere, aki megkeresésünkre részletesen is mesélt az új lemezről, arról, mitől lett bátor a hangszerelés, s hogy miben változott Balázs személyisége, ami a lemezen is kihallik. 2024. december 17. 12:41

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.