Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
13°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
13°C

Negyedik alkalommal mérték össze tudásukat a kolbászkészítők

2023. november 12. 8:17
Szombaton kilenc órától vette kezdetét Hajmáskéren a IV. Kolbászkészítő Verseny. A zsűrizés és a díjazás sem maradhatott el, miközben színvonalas fellépők feleltek a hangulatért.

Ovádi Péter országgyűlési képviselő a rendezvényen elmondta, rendkívül fontos a települések számára, hogy közösségeiknek legyen alkalmuk összejönni. Hajmáskéren ilyen események a nemzeti ünnepek, az idősekkel való találkozás, és most már hagyományosan a Kolbászkészítő Verseny is.

Ovádi folytatta, örül annak, amikor látja, hogy valóban megmozdul egy közösség, s bár eredetileg versenyről beszélünk, igazából mindenki nyertes, aki kilátogat, hiszen a jókedv elengedhetetlen, és a gasztronómiai élmények is évről-évre jobbak.

Az országgyűlési képviselő kiemelte, külön örömmel látja, hogy a versenyre nem csupán a település határain belülről érkeztek, hanem Ösküről, Gyulafirátótról, és Kádártáról is. Ez is mutatja, hogy a térségben milyen erős az összefogás, ahol a települések nem versengenek egymással, hanem kiegészítik egymást. Ovádi összegezte: ez a kulcsa annak, hogy erősebb a térségünk a többinél.

A versenyen fellépett a Vadgalamb Néptánccsoport, valamint a Tikhegyi Gyöngytyúkok Néptánccsoport, az Elektro Boys pedig a zenéért felelt.

Fotók: Máhl Kornél

Szabó Eszter
további cikkek
Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. támogatott tartalom Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. ma 11:38 Rekorddal zárta a felvételi jelentkezési időszakot a Pannon Egyetem közélet Rekorddal zárta a felvételi jelentkezési időszakot a Pannon Egyetem Minden eddigi eredményét megdöntve, kiemelkedő sikerrel zárta a 2026-os általános felvételi eljárás jelentkezési időszakát a Pannon Egyetem – közölte az intézmény. ma 10:03 A magyarok maradtak az utolsó poroszok közélet A magyarok maradtak az utolsó poroszok Vajon tényleg a magyarok lennének az utolsó poroszok, akik még hisznek egy olyan dolgos és precíz Németországban, amely talán már a németek számára is csupán a múlt emléke? A Mathias Corvinus Collegium veszprémi képzési központjának legutóbbi előadásán Bauer Bence, a Magyar Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója rántotta le a leplet a Németországot feszítő mély társadalmi, politikai és gazdasági ellentmondásokról, megvilágítva azt a folyamatot is, amelynek során hazánk egyfajta nyugodt menedékké vált a hagyományos értékeket kereső nyugati állampolgárok számára. ma 13:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.