Az állandó vízellátás kérdése
A nyaralónk kertje akkor lesz igazán esztétikus és frissítő, ha a gyep mindig üde és gondozott marad. A puha füvön mezítláb is kényelmes sétálni, és a gyerekek is nyugodtan játszhatnak benne. Ehhez azonban egy kis odafigyelésre van szükség.
Meglehetősen sok nyaralótulajdonos küzd azzal a problémával, hogy a nyaraló a lakott terület szélén fekszik, ezért nincs rákötve a közművekre, így a csapvíznek is híján vannak. Ez persze azt is megakadályozza, hogy a gyep kellő mennyiségű nedvességet kapjon, aminek következtében hamar kiszárad.
Erre a problémára jelent tökéletes megoldást egy házi vízmű beszerelése, ami egy csapásra megváltoztatja a helyzetet. A házi vízmű, más néven hidrofor rendszer tulajdonképpen egy szivattyú, egy nyomáskapcsoló, és egy hidrofor (vagyis víztározó) tartály kombinációja. A működési elve rendkívül egyszerű. A szivattyú valamilyen természetes forrásból - legyen az ásott, vagy fúrt kút, ciszterna, vagy összegyűjtött esővíz - szállítja a vizet, amit a hidrofor tartály raktároz egészen addig, amíg fel nem használjuk.
Mivel ez esetben öntözésről van szó, érdemes kutat ásatni, vagy fúratni, hiszen folyamatosan szükség lesz a víz utánpótlására. Így az sem meglepő, hogy hidrofor tartályból is ajánlott minél nagyobbat beszerezni, mert azzal a szivattyú élettartamát is növelhetjük.
De mégis hogyan? Itt jön képbe a nyomáskapcsoló. A nyomáskapcsoló érzékeli, hogy mennyi víz van a tartályban, és ha leesik a nyomás, automatikusan beindítja a szivattyút. Amint feltöltődik a tartály, a szivattyú kikapcsol. Ha tehát kicsi tartályunk van, ami folyamatosan kiürül, majd megtelik a locsolás során, a szivattyú ki-be fog kapcsolgatni.
Ha pedig bekötöttük a házi vízművet, ráadásul nagyméretű tartállyal, akkor tulajdonképpen a ház vízellátását is megoldhatjuk vele. Ezáltal függetlenedünk a közművektől, és nem kell a nyomásingadozástól, és esetleges áremelkedéstől tartani.
A gyep megfelelő öntözése
A házi vízmű segítségével tehát biztosíthatjuk, hogy állandóan kellő mennyiségű víz álljon rendelkezésre a locsoláshoz. Amennyiben nem tudjuk megoldani, hogy minden héten elmenjünk a nyaraló kertjébe, és személyesen öntözzük a gyepet, jó megoldás lehet egy automata öntözőrendszer kiépítése. Igaz, hogy azt nekünk kell kézzel beprogramozni, ami talán kicsit nehézkes, és a rendszer beszerzése sem olcsó, de egyszeri idő és pénzráfordítással sok kellemetlenségtől szabadulhatunk meg.
A fű öntözéséhez nem árt azzal sem tisztában lenni, hogy a legjobb, ha kora reggel locsolunk. Ha nap közben locsoljuk meg a gyepet, a melegben gyorsabban elpárolog a nedvesség. Az esti locsolás is megoldás lehet, viszont ezzel kockáztatjuk a meztelen csigák megjelenését.
Nyírjuk rendszeresen
Az öntözés mellett a gyep rendszeres nyírása is létfontosságú. A szakértők itt is a heti rendszerességet javasolják. Nem véletlen, hiszen a rendszeresen nyírt fű jóval sűrűbb és esztétikusabb is. Mindazonáltal a fűnyírásnak is megvannak a maga szabályai. A legtöbb esetben 5-6 cm-esre nyírjuk a füvet, de nyáron hagyhatjuk hosszabbra is, ezáltal a melegben is megőrizzük a talaj nedvességtartalmát.
Ha hosszabb ideig nyíratlanul hagytuk a füvet, és nagyon magasra megnőtt, nem szabad egyből túl rövidre vágni. Ha így teszünk, a növények rendkívül sok ásványi anyagot veszítenek. Helyette inkább fokozatosan vágjuk vissza a kívánt magasságra. Végül pedig, ajánlott mindig más útvonalon haladni a fűnyíróval, ezáltal megelőzhetjük a gyep csíkosodását.
Igen ám, de ahogy az öntözés esetében, itt is előfordulhat az a helyzet, hogy nem tudunk hetente leugrani a nyaralóhoz. Ma már ez sem jelent problémát. Egyre többen használnak robotfűnyírót, ami képes egyedül elvégezni a számunkra több órás munkát. Annyi feltétele van, hogy a terület viszonylag sík legyen, illetve ne legyenek tereptárgyak, amelyek akadályozhatják a fűnyírót. A robotfűnyíró a munka végeztével magától visszagurul a töltőállomásra.
Ha mégsem szeretnénk a gyeppel bajlódni
Az is előfordulhat, hogy valaki nem szeretne, vagy nincs lehetősége arra, hogy automatizálja a gyep gondozását. Ilyen esetben hasznos megoldás lehet, ha vadvirágos rét hatású füvet vetünk, és minimalizáljuk a gyep területét. Ennek érdekében építhetünk teraszt, vagy alkalmazhatunk különféle talajtakarókat is. A gyomosodást megelőzhetjük úgy, ha a fák tövébe gyöngyvirágot, vagy borostyánt ültetünk, míg az ágyások szélére kéregmulcsot, vagy díszkavicsot szórunk.
Ugyancsak praktikus lehet, ha varjúhájat, kövirózsát, sziklakerti évelőket, mediterrán fűszereket, vagy díszfüveket ültetünk. Ezek a fajok viszonylag igénytelenek, jól tűrik a szárazságot, mégis mutatósak.