Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Igazi karácsonyi hangolódást ígér a Kabóca Bábszínház

2023. november 30. 14:51
Csütörtök reggel a Kabóca Bábszínház már az új épületében tartott sajtótájékoztatót, vagyis a vár alatt található Deák Ferenc utcai rendezvényközpontban. A társulat bejelentette az előttük álló időszak legfontosabb programjait, előadásait, tudnivalóit.

Mielőtt részletesen is ismertették volna a programot, Brányi Mária alpolgármester szólalt fel. Kifejtette: a helyszíni fejlesztéssel többek között azt a cél tűzték ki, hogy a gyerekes családok számára fontos találkozási hely lehessen, ami egyben a Séd-völgyi fejlesztésekhez is kapcsolódik.

Fontos – folytatta Brányi –, hogy a gyerekek mozgásukban és gondolkodásukban is fejlődhessenek, erre nem is lehetett volna kedvezőbb opciót találni, mint azt új helyszínt. Az alpolgármester megköszönte az intenzív munkát, és sok sikert kívánt a továbbiakhoz.

Mikulás házMikulás ház

Markó Róbert, a Kabóca Bábszínház igazgatója úgy fogalmazott: amióta az új épületbe kötlöztek, mindig jön egy újabb és újabb történelmi pillanat. Jelenleg az a cél, hogy ezt az önálló, saját épületet minél színesebben, valódi karácsonyi programkavalkáddal megtöltsék.

Markó RóbertMarkó Róbert

Az épület mellett található Mikulás-ház december másodikától várja az érdeklődőket: már most több mint ezer gyerek regisztrált, különböző óvodás és kisiskolás csoportok által. Családok bejelentkezés nélkül is megtekinthetik a házat. Idén karácsonyi bérlettel is készül a társulat: négy szabadon választott előadásra szól, s mind ehhez egyedi, a bábkészítő műhely által készített mackós kesztyűsbábok is járnak.

Mikulás házMikulás ház

Bevezették a Kabóca Patrónus programot, ami azt jelenti, hogy a társulat vezetése különböző civil szervezeteket és intézményeket keresett meg, hogy bérletvásárlással támogassák azokat a gyerekeket, akiknek lenne igényük a kultúrára, de nem engedhetik meg maguknak. Továbbá a társulat megkereste az óvodákat és az iskolákat, hogy ha olyan gyermekekről tudnak, akiknek nincsen lehetőségük színházba menni, akkor ezt jelezzék a Kabócának.

Karácsonyi aligvárom (téli revü)Karácsonyi aligvárom (téli revü)

A továbbiakban felnőtteknek szóló előadásokat is terveznek: ezek elsősorban nem könnyed és szórakoztató műsorok lesznek, hanem nehéz témájú alkotások. A Kabóca kiemelte, nem csupán a gyerekek műfaja a báb, ezt nem árt hangsúlyozni olykor. Januártól minden hónap utolsó hétfőjén készülnek olyan darabokkal, mint: Alaine – Ideje a meghalásnak, Anyajegy, A fekete kakas, Faust, Azért a kis bolondságért...

A téli előadások között szerepel többek között a Karácsonyi aligvárom (téli revü). Az évad következő bemutatója február 24-én lesz, a Piroska és a farkas.

Bővebben itt olvashat a programokról.

Szabó Eszter
Szalai Csaba

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.