Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Elhunyt Franz Beckenbauer

2024. január 8. 18:48
A német labdarúgás kiemelkedő alakja hetvennyolc éves volt.

„Mély fájdalommal tudatjuk, hogy férjem és édesapánk, Franz Beckenbauer tegnap, vasárnap békésen, álmában, családja körében elhunyt” – közölte a család.

Az 1945-ben, Münchenben született Beckenbauer 1959-ben lett a Bayern München játékosa, ahol 1964-től 1977-ig profiskodott. A bajorok hátvédjeként három alkalommal (1966, 1969, 1971) kupagyőztes lett, négyszer (1969, 1972, 1973, 1974) bajnoki címet ünnepelt, háromszor (1974, 1975, 1976) megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját (BEK), 1967-ben pedig a Kupagyőztesek Európa-kupáját (KEK). 1977 és 1980 között a New York Cosmos csapatában szerepelt, majd egy kétéves hamburgi kitérőt követően, 1983-ban itt is fejezte be a pályafutását.

A Német Szövetségi Köztársaság válogatottjában 1965-ben mutatkozott be, majd 1977-ig további 102 alkalommal öltötte magára a címeres mezt. A Nationalelf tagjaként 1972-ben Európa-bajnokságot, két évvel később, 1974-ben világbajnokságot nyert. Az NSZK válogatottját 1984 és 1990 között szövetségi kapitányként vezette, a kispadról világbajnoki győzelemmel távozott.

Kiemelt kép: Mandiner

vehir.hu
további cikkek
Feldolgozhatatlan történet Erről jut eszembe… Feldolgozhatatlan történet Már 16 éve annak, hogy nincs közöttünk Marian Cozma, a veszprémi kézilabdacsapat román válogatott beállója. Értelmetlen halála azóta is megmagyarázhatatlan, ezért nem is lehet feldolgozni. Februárban mindenki a farsangra és a Valentin-napra készül, ám a veszprémi kézilabdadrukkerek évről évre feltépik a szívükben és lelkükben tátongó sebet, ami talán sosem fog begyógyulni. 2025. február 12. 11:29 Végső búcsút vettek a veszprémiek Török Lajostól Török Lajos Végső búcsút vettek a veszprémiek Török Lajostól Csütörtök délután a Vámosi úti temetőben katonai tiszteletadás mellett kísérték utolsó útjára Török Lajost a Veszprémi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesületének elnökét, aki nem sokkal karácsony előtt hunyt el. A temetésen a veszprémi nyugdíjas klubok képviselői mellett több városi elöljáró is részt vett. 2025. január 10. 10:26 Meggyilkolták Révész Zsuzsát, az RTL egykori kommunikációs vezetőjét gyilkosság Meggyilkolták Révész Zsuzsát, az RTL egykori kommunikációs vezetőjét A gyilkosság a II. kerületben történt szombaton. Révész Zsuzsa 51 éves volt. 2024. november 3. 17:50 Az emléke örökre él Marian Cozmának gyász Az emléke örökre él Marian Cozmának A Telekom Veszprém szurkolói csütörtök kora este csendes gyertyagyújtást tartottak a tizenöt esztendeje tragikus körülmények között elhunyt román kézilabdázó, Marian Cozma szobránál – Vámosi Patrik fotóriportja.   2024. február 8. 19:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.