Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Nem vagyok szerelő, de szükségem van egyre. Ugye nem gond?

2024. január 14. 12:38
Bizonyosan sokan tapasztalták már, hogy a sarki kisboltban, a gyógyszertárban, a rendelőben, a postán, a buszon vagy a vonaton, oly annyira maguk közé fogadták Önöket, hogy már-már úgy beszéltek, mintha évtizedek óta ott dolgoznának velük. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Mire is utalok egészen konkrétan? Legyen a „tisztelet a kivételnek” most a pozitív többség. De az a kevés, ámbár rendkívül meghatározó negatív példa komolyan elgondolkodtatott. Számos helyen, ahol az élet ügyes-bajos dolgait kell intézni, tapasztalom, hogy evidensnek gondolnak olyan tevékenységeket, amelyet aznap már valakinek elmondtak töviről hegyire. Nekem viszont nem. Amikor gyümölcsöt árultam, soha nem vártam el a vevőktől, hogy fejből tudják, mennyibe kerül a barack. Ha a cetli leolvasása után is visszakérdeztek, ugyanolyan szívesen mondtam el nekik még egyszer. Legyen a mi példánk a bank, nem azért, mert ott ért a legtöbb negatív tapasztalat, hanem mert annak a szegmensei talán sokunktól távol állnak, s így szemléletesebb a hasonlat.  

Ha megkérdezem egy bankban, hogy miként tudok külföldre utalni, mennyiben tér el a belföldi utalástól, van-e egyáltalán bármi különbség, akkor nem érzem azt, hogy valójában erre tudnom kellene a választ. Sőt, azt sem érzem, hogy előre fel kellett volna készülnöm, elolvasni minden apróbetűs részt… Persze sejtem én, sok a buta kérdés, és sok a napi munkaóra, de ettől még nekem nem feladatom képben lenni. Voltaképpen azért megyek oda, hogy tájékozódjak.

De, amikor a nagymamám hosszú idő után először el tudott menni a városba bevásárolni, és a boltban ráförmedtek, hogy a kapun csak a blokkal tud kimenni, feltettem magamnak a kérdést: Honnan kellett volna tudnia? A mamám persze nem kérdezett vissza egykori történelem szakos tanárként, hogy vajon a kedves úr tudja-e, mikor volt a mohácsi csata…

Azon területeken, ahol még ráadásul fokozottan szükségeltetik a diszkréció, még inkább ijesztő tapasztalás, ha az ember kiszolgáltatottságában nem fordulhat kellő bizalommal azokhoz, akiktől a segítséget várná. Hadd ne érezzem magam kevesebbnek azért, mert most először szeretnék leveshúst venni, de nem tudom, pontosan milyenből érdemes. Hadd ne féljek, amiért eddig még nem kellett számlát írnom, de az első valahogy nehezen megy. Hadd ne érezzem kínosnak, hogy nem tudom, mi a menete a névváltoztatásnak, és, hogy nem minden egyértelmű a hitel felvételnél. Egyébként is: addig jó, amíg nem művelem ki magam én és mindnyájan, hiszen akkor nem lenne szükség ezen területek képviselőire…

Szabó Eszter
további cikkek
Polt Péter távozik az Alkotmánybíróság éléről közélet Polt Péter távozik az Alkotmánybíróság éléről Alig több mint egy év után véget ért Polt Péter alkotmánybírósági megbízatása. A korábbi legfőbb ügyész három másik alkotmánybíróval együtt a kedden életbe lépő korhatárszabály miatt távozik a testületből. Az Országgyűlésnek hatvan napon belül kell megválasztania az utódokat. ma 14:35 Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség közélet Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség Miután a korábbi években a Színházkert körüli közlekedés szabályait kifejezetten az ott működő népszerű pékség miatt módosította számukra kedvezően a város, jelenleg az ideiglenesen megváltozott forgalmi rend miatt már az ellehetetlenítésről beszélnek. Az önkormányzat szerint pár hete még semmi kifogása nem volt a pékség tulajdonosainak, hogy néhány tíz méterrel arrébb helyezik a parkolót, most mégis petíció indult ellene. tegnap 18:48 Indiana Jones, varázsló vagy túlélő lennél? Nyerj páros belépőt a veszprémi Menekülj szabadulószobába! közélet Indiana Jones, varázsló vagy túlélő lennél? Nyerj páros belépőt a veszprémi Menekülj szabadulószobába! Veszprém szívében, a Sarolta udvarban található Menekülj Szórakoztató Központ jóvoltából most tiéd lehet a páros belépők egyike, amellyel próbára teheted a logikádat és a bátorságodat! A tavalyi év legjobbra értékelt vidéki szabadulószobája garantáltan kiszakít a hétköznapokból, hiszen ahogy az ajtó bezárul mögöttetek, máris egy kalandfilm főszereplőinek érezhetitek magatokat. ma 15:57

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.