Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Sulyok Tamást, az Alkotmánybíróság elnökét jelöli a Fidesz-KDNP államfőnek

2024. február 22. 13:49 // Forrás: mti / Nyitókép: Index.hu / Bodnár Patrícia
Sulyok Tamást, az Alkotmánybíróság jelenlegi elnökét jelölik köztársasági elnöknek a kormánypártok - jelentette be Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője csütörtökön Balatonalmádiban, a Fidesz-KDNP kétnapos frakcióüléséről beszámoló sajtótájékoztatón.

"A kormánypártok elfogadták az alapszabály szerint a Fidesz elnöke által tett javaslatot, és dr. Sulyok Tamást, az Alkotmánybíróság elnökét javasoljuk köztársasági elnöknek. Azt gondoljuk, hogy az Alkotmánybíróság elnöke a legmegfelelőbb jelölt erre a tisztségre, és ezért belé vetettük a bizalmunkat" - mondta Kocsis Máté.

A Fidesz frakcióvezetője közölte: jövő hétfőn dönt az államfő lemondásának elfogadásáról az Országgyűlés, és a kormánypárti frakciók ezt támogatni fogják szavazatukkal. Azt tartják helyesnek, ha minél előbb meg tudja választani az Országgyűlés az új köztársasági elnököt, ugyanakkor ennek időpontjáról egyelőre nem tud nyilatkozni, mert ez függ attól is, hogy az ellenzéki pártok állítanak-e államfőjelöltet.

Sulyok Tamás 1980-ban szerzett jogi diplomát a szegedi József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. Pályáját bírósági fogalmazóként kezdte a Csongrád Megyei Bíróságon. 1982-ben jogi szakvizsgát tett, majd 1991-ig jogtanácsosként dolgozott, majd ügyvédként egészen alkotmánybíróvá választásáig. 2000 és 2014 között osztrák tiszteletbeli konzul volt. 2004-ben az ELTE ÁJK Jogi Továbbképző Intézetben európai jogi szakjogász képesítést szerzett. 2005 szeptembere óta – meghívott előadóként – alkotmányjogot oktat, szemináriumot és fakultatív kollégiumot tart a Szegedi Tudományegyetem Jogi Karán. 2013-ban PhD fokozatot szerzett a Szegedi Tudományegyetemen.
Sulyok Tamást az Országgyűlés 2014. szeptember 27-től választotta az Alkotmánybíróság tagjává. 2015. április 1-től az Alkotmánybíróság teljes ülése a testület elnökhelyettesévé választotta. 2016. április 22-től – Lenkovics Barnabás utódjaként – elnökhelyettesként látta el az elnöki jogköröket.
2016 novemberében Kövér László házelnök őt jelölte az Alkotmánybíróság elnökének, amit az Országgyűlés megszavazott, így 2016. november 22. óta ő foglalta el ezt a pozíciót.

 Kocsis Máté azt is bejelentette, hogy a Fidesz elnöksége Deutsch Tamást javasolja a Fidesz-KDNP EP-listavezetőjének, akinek személyéről a választmány dönt majd. Az EP-lista sorrendjéről az önkormányzati választáson induló jelöltekhez hasonlóan az országos választmány dönt majd márciusban.

vehir.hu
további cikkek
ProUrbe-díj azoknak, akik tudásukat mások szolgálatába állították nemzeti ünnep ProUrbe-díj azoknak, akik tudásukat mások szolgálatába állították Baumgartner Lajos, Dr. Naményi Miklós és Szurmai Zoltán kapták idén Veszprém város ProUrbe-díjait. ma 0:17 Navracsics Tibor: a nemzeti ünnepen nehéz nem másra gondolni, mint az ország függetlensége és a polgári Magyarország eszméje nemzeti ünnep Navracsics Tibor: a nemzeti ünnepen nehéz nem másra gondolni, mint az ország függetlensége és a polgári Magyarország eszméje Március 15-én nehéz nem másra gondolni, mint az ország függetlensége és a polgári Magyarország eszméje, amelyhez mérten mérjük azoknak a teljesítményét, akiket ma elismerünk - mondta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter pénteken Budapesten állami elismerések és Életmentő emlékérmek átadásán. tegnap 14:09 Március 15-i megemlékezés a Pannon Egyetemen nemzeti ünnep Március 15-i megemlékezés a Pannon Egyetemen A Pannon Egyetem ünnepélyes megemlékezést tartott az 1848–49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére, amelyen kiemelkedő szerepet kapott a reformkor öröksége és a márciusi ifjak szellemisége.  tegnap 15:20 Putyin: a tűzszünetet támogatjuk, de vannak megvitatásra váró kérdések ukrajnai háború Putyin: a tűzszünetet támogatjuk, de vannak megvitatásra váró kérdések Az orosz elnök szerint a tűzszünet önmagában jó, támogatják, de vannak megvitatásra váró kérdések. tegnap 11:08

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.