Fehér virágszőnyeg a Kinizsi-forrásnál
Február utolsó hétvégéjén indulunk neki Nagyvázsonynak. Hóvirágot keresünk.
Egy héttel korábban Bakonybélen túl, a Gerence partján, gyermekkorom családi hóvirágozós vidékén még csak néhány rövid szárú növényt találunk: apró fejükkel még épphogy csak bújnak ki a földből, az erdő hűvöse egyelőre nem csalogatta ki őket jobban.
Most a Balaton-felvidék felé vesszük az irányt, a jó időt kihasználva kirándulunk egyet, és közben reménykedünk, hogy a tavasz hírnökeire is rábukkanunk. Bakancsos blogok szerint ha a temetőtől elindulunk a Pálos-kolostor irányába, majd követjük végig az országos kék jelzést egészen a Tálodi kolostorromig, csodás hóvirágmezőre bukkanhatunk.
Kicsit szkeptikus vagyok a mezőt illetően; ki mihez szokott ugye hozzá, én speciel a Bakony hóvirág borította hegyoldalaihoz, de azért kíváncsian taposom az utat. Elég mesebeli a táj: fagyöngytől roskadozó, göcsörtös fák, festményre való kanyarok, patakcsobogás és a sordélyok éneke kísér bennünket.
Nagyjából 20 perc séta után, ahogy beérünk az ártéri, patakos-erdős részbe, megpillantjuk az első hóvirágokat is: előbb csak néhány szálat, aztán egyre több borítja a talajt, míg végül komplett szőnyeget alkotnak. Sikongatni tudnánk az örömtől, annyira szép, és még csak félúton vagyunk.
Kakaskukorékolás és libagágogás mellett folytatjuk az utunkat egy szomszédos tanyának köszönhetően; egy ponton, ha letérnénk, a Szent Ilona templomromot is felfedezhetjük, de mi maradunk az eredeti célunknál. Még néhány kanyar és egy hosszabb séta vezet el a tisztáson át, mire megpillantjuk a Kinizsi-forrás szomszédjában a pihenőt: a padok környékét még sűrűbben lepik be a virágok, a forrásnál és a Tálodi romnál pedig téltemetők és csillagvirág is nyílik, színesítve a fehér mezőt.
Szűkös az időnk, némi nézelődés után vissza kell indulnunk, de megígérjük magunknak, hogy néhány nap múlva visszalátogatunk, akkor hozunk magunkkal fényképezőt is – amit most botor módon otthon hagytunk – és harapnivalót is, amit a pihenőnél elfogyaszthatunk.
Tavaszi szél mandulavirág-illatot áraszt
Négy nappal későbbre tervezzük a visszatérést, de az utolsó pillanatban módosítunk a terven: kiderül, hogy Csopak és Paloznak környékén már rózsaszínben pompázik a hegyoldal a mandulafák korai virágzásának köszönhetően.
Így aztán a szökőnapon, 16 fokban sétálunk le a Lovas és Alsóörs közötti mandulásba.
Előbbiekhez a gyümölcsfák is becsatlakoznak, így különösen gyönyörű a látvány, ahogy a rózsaszín megannyi árnyalatában, illetve fehér virágkoronával pompáznak a növények.
A buszmegálló mögött egy egészen terebélyes példányt zümmögnek körül a méhek – még ebben a sokaságban is kitűnik, annyira lenyűgöző, a látványánál pedig csak az illata lehengerlőbb.
Bár tempótól, állóképességtől és a nézelődésre szánt megállók függvényében egy-két óra alatt gyalog is elsétálhatunk innen Lovason és Paloznakon, a Mandula úton át egészen Csopakig, mi kocsival tesszük meg ezt a távot. A Cifhegyi úton keresztül egészen magasra kaptatunk, hogy aztán a Pincesor utcán csorogjunk le, de közben még félreállunk egy ponton, hogy teljes figyelmünket a tájra fordíthassuk.
Igazán irigylem azokat, akik itt élnek vagy nyaralójuk van errefelé: a tó békésen, kéken nyúlik el a horizonton, a domboldalt szőlőültetvények, mandulafák és zsúptetős házak tarkítják, az enyhe szellőben kreatívan elkészített madárijesztők és szélkerekek forognak. Még csendes minden, de itt-ott a gazdák már elkezdték a fák metszését, az udvar takarítását, az ültetvények előkészítését. Kemény munka tud lenni, mégis megvan a szépsége.
Az egyik háznál megpillantunk egy régi fa hintát, és megkérdezzük az ott dolgozó úriembert, egy pár percre leülhetünk-e. Le, úgyhogy fogjunk magunkat, belekucorodunk a hintába, és csak vagyunk egy kicsit. Öt perc léleksimi.
A hinta tövében már bújik ki a tulipán levele, hamarosan az is virágba borul, a bokrok között ibolya illatozik.
Lassan délutánba hanyatlik a nap, maradnánk még, de menni kell a dologra.
Március első vasárnapján azért, miután a családdal visszatérek a hóvirágokhoz és mielőtt beállna az este, még odakanyarodunk a mandulafákhoz is. Mondom, bolond az idő, hogy egyszerre nyílik mindkettő, de ha már így alakult, én kiélvezem.
