Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Rendkívüli közgyűlésen fogadták el a VEB2023 Zrt. üzleti tervét

2024. március 14. 13:21
Jogszabályi kötelezettség miatt a város költségvetésének mellékletként tartalmaznia kell a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. idei üzleti tervét, ami kimaradt az eredetileg februárban elfogadott büdzséből. Ezt pótolták csütörtökön. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A rendkívüli közgyűlésen Kovács Rajmund (Híd a Városért) kérdésére Surguta Orsolya, a cég gazdasági igazgatója elmondta: a VEB2023 Zrt. idén 128 millió forint jegybevétellel számol, ami elsősorban a várbörtön és a CODE látogatóitól érkezik majd – e két intézményre már kidolgozták a jegystruktúrát a régió árait és látogatószámait figyelembe véve. 

Porga GyulaPorga Gyula

Az üzleti tervet végül 11 igen szavazattal, 6 tartózkodás mellett emelték be a költségvetésbe. 

Napirend után Kovács Rajmund kérdezte a polgármestert a húszemeletes lábánál, az árkád alatt parkoló autókról. Porga Gyula polgármester (Fidesz-KDNP) elmondta, hogy az önkormányzat elindította a behajtást akadályozó oszlopok beszerzését – ezeket nemcsak itt helyezik majd el, hanem a város több pontján is cserélik a megsérült, ellopott darabokat. Amint ezek megérkeznek és felszerelik őket, az árkád alatt parkolás is megszűnik majd. 

Kovács RajmundKovács Rajmund

Kovács Rajmund második napirend utáni kérdésében a főposta állapotát kritizálta, ami rontja a városképet. A polgármester megjegyezte, hogy mivel az épület nem a város tulajdona, így ez nem is az önkormányzat kompetenciája, de ígéretet tett arra, hogy levélben érdeklődik a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatójánál a terveikről. 

vehir.hu
Szalai Csaba
további cikkek
Polt Péter távozik az Alkotmánybíróság éléről közélet Polt Péter távozik az Alkotmánybíróság éléről Alig több mint egy év után véget ért Polt Péter alkotmánybírósági megbízatása. A korábbi legfőbb ügyész három másik alkotmánybíróval együtt a kedden életbe lépő korhatárszabály miatt távozik a testületből. Az Országgyűlésnek hatvan napon belül kell megválasztania az utódokat. ma 14:35 Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség közélet Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség Miután a korábbi években a Színházkert körüli közlekedés szabályait kifejezetten az ott működő népszerű pékség miatt módosította számukra kedvezően a város, jelenleg az ideiglenesen megváltozott forgalmi rend miatt már az ellehetetlenítésről beszélnek. Az önkormányzat szerint pár hete még semmi kifogása nem volt a pékség tulajdonosainak, hogy néhány tíz méterrel arrébb helyezik a parkolót, most mégis petíció indult ellene. tegnap 18:48 Indiana Jones, varázsló vagy túlélő lennél? Nyerj páros belépőt a veszprémi Menekülj szabadulószobába! közélet Indiana Jones, varázsló vagy túlélő lennél? Nyerj páros belépőt a veszprémi Menekülj szabadulószobába! Veszprém szívében, a Sarolta udvarban található Menekülj Szórakoztató Központ jóvoltából most tiéd lehet a páros belépők egyike, amellyel próbára teheted a logikádat és a bátorságodat! A tavalyi év legjobbra értékelt vidéki szabadulószobája garantáltan kiszakít a hétköznapokból, hiszen ahogy az ajtó bezárul mögöttetek, máris egy kalandfilm főszereplőinek érezhetitek magatokat. ma 15:57

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.