Miért érezték úgy, hogy a pszichológia képzésnek helye és aktualitása van a Humántudományi Karon?
Akármennyire is meglepő, bár nagyon népszerű a pszichológia, mégis hiány van szakemberekből ma Magyarországon. Ha Veszprém térségét megnézzük, azt látjuk, hogy az iskolák nem bővelkednek pszichológusokból, így célként tűztük ki a régió szakember-ellátását csakúgy, mint a gyógypedagógia, az óvodapedagógia, valamint a tanító szakmákban. Korábban nem voltunk olyan anyagi helyzetben, hogy elindítsuk ezeket a szakokat, amióta viszont nem állami, hanem alapítványi fenntartású az intézmény, azóta számos innovatív lépést tettünk.
Mi kellett ezen szakok engedélyeztetéséhez, és főként a pszichológia alapszakhoz?
Doktori fokozattal rendelkező minősített oktatók, akik megfelelnek a Magyar Akkreditációs Bizottság elvárásainak. Itt minimum öt oktatóról beszélünk, akiket a már kilenc hónapig tartó akkreditáció előtt is alkalmazni kell az egyetemen, s bár eddig is sok új szakunk volt, minderre nem volt sok remény.
Most szabadon gazdálkodhatunk azzal a pénzzel, amit támogatásként megkapunk, és nem kell félni, hogy zárolják, elveszik, tartalékba teszik…
Tehát a Pannon Egyetemért Alapítvány minden segítséget felajánlott a pszichológia szak elindításához. Sikerült az egyetemre hozni öt minősített pszichológust, akiknek a szaktudásukat más területeken is tudjuk hasznosítani. Ami pedig a képzést illeti, az öt új kolléga a saját ízlésvilágának megfelelő szakot hozott létre, szoros együttműködésben, a jelentkezők száma pedig magáért beszél. De elmondhatom, itt nem állunk meg: mire végeznek a szeptemberben induló alapképzéses pszichológia hallgatók, addigra megpróbáljuk elérni, hogy tovább tudjanak menni a szak mesterszintjére is.
Beszéljünk a számokról! Hogy alakult az őszi jelentkezők száma a Humántudományi Karon?
A karra összesen majdnem háromezren jelentkeztek, közülük 805-en első helyen jelölték meg a Humántudományi Kart. Ezen belül 103-an célozták meg a szóban forgó pszichológia szakot. Az óvodapedagógia szakra ennél is többen adták be jelentkezésüket, pontosan 124-en.
Egyébként ahogy átnéztem a számokat, összehasonlítottam a korábbi évekkel, nem túlzás azt mondanom, hogy amit elterveztünk néhány éve, az bejött, hiszen a legmagasabb számok az elmúlt időszakban indított új szakok népszerűségét mutatják, s így a karok közül is mi vonzottuk be a legtöbb hallgatót.
Váratlan siker, amiért rendkívül boldogok vagyunk. Országos szinten a tavalyinál kevesebben jelentkeztek a felsőoktatásba, nálunk pedig többszörös a túljelentkezés. Szintén hatalmas eredmény, hogy január közepén elfogadták a terület- és városfejlesztés mesterszak indítási kérelmünket, ahová negyven jelentkezőnk van, ősszel tehát ez is magabiztosan startol.
Említette, hogy váratlan volt a siker. E szerint vannak olyan kihívások, amelyek megoldásra várnak a nagy jelentkezőszám miatt?
Igen, infrastruktúra szempontjából még van hová fejlődni. Jelenleg szűkösen vagyunk az N épület első és második emeletén, így majd idővel a földszinti részt is birtokba vesszük. Csillag Zsolt kancellár úr régi ígérete, hogy kapunk újabb területeket, például az O épület földszintjét, majd később az egész épületet. Közben az N harmadik emeletén kommunikáció- é médialabort rendezünk be, ami reményeink szerint május végére elkészül, így a kommunikáció- és média szakos hallgatók gyakorló területként használhatják. Mindemellett közösségi tereket is hoztunk és még hozunk is létre, tehát történnek pozitív változások, méghozzá jó ütemben.
Úgy fogalmazott korábban, hiány van a pszichológusokból. Ön szerint miért van szakértelmükre manapság különösen nagy igény?
Valahogy úgy látom, a világ afelé megy, hogy az ember több támaszra, mentálhigiénés segítségre szorul. Nyugaton már egyértelműen elfogadott, hogy valakinek pszichológusa van. Gyakran halljuk, hogy a világ felgyorsult. A személyes véleményem erről az, hogy ez a gyorsulás valóban sok mindent másképp működtet: például a családokat.
Ma nem az az általános, hogy vasárnap a család leül egy asztal köré, és húslevest ebédel, hanem az, hogy a zajos bevásárlócsarnokokban kevereg, parkolóhelyet keresve, hogy valami kifőzdében ehessenek.
Úgy hiszem, felszínesebbek ma a családi és baráti kötelékek, a gyerekek nem a szülőkhöz, hanem a telefonjukhoz fordulnak tanácsért. Emiatt nem tudnak normális kötődést kialakítani, bizonytalanabbak lesznek, és segítségre szorulnak. És mi oktatóként ugyanazt a teljesítményt várjuk el a hallgatóktól, mint korábban, s közben nem is tudjuk, mivel küzdenek legbelül. Viszont boldogok vagyunk, hogy a képzésünknek köszönhetően a jövőben lefedhetjük a térség pszichológus-ellátását. Ugyanez elmondható az óvodapedagógia kapcsán is: végre nem lesz szakember hiány a régióban.
