Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
13°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
13°C

Kisautó segíti a közelekdést a sírok között

2024. március 27. 16:38
Ismét működik az a kisautó, ami segít eljutni az embereknek szeretteik sírjához a város legnagyobb sírkertjében, a Vámosi úti temetőben. Az VKSZ Zrt. beruházásaként a környezetbarát elektromos autó szolgáltatását bárki igénybe veheti, derült ki a csütörtök délelőtt a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.

A korábbi években már jól bevált és népszerű is volt a temetőlátogatók körében a VKSZ Zrt. azon szolgáltatása, amikor egy átalakított hatszemélyes golfautó a Vámosi úti sírkert bejáratától mintegy körjáratként elvitte a hozzátartozókat szeretteik sírjához, ezzel időt és – kiváltképpen az idős embereknek – energiát spóroltak.

A tavalyi év végén az üzemben lévő autó műszaki állapota azonban már nem tette lehetővé további használatát, most viszont egy újonnan üzembe állított járművel ismét elérhető a szolgáltatás.

A városvezetés részéről Csík Richárd önkormányzati képviselő karolta fel ezt a lakossági igényt, aminek eredményeképpen a VKSZ Zrt. költségvetésében idén szerepelt az új autó beszerzésének összege is, március közepén már üzembe is állt a jármű.

A képviselő a helyszínen elmondta: azért is hasznos egy ilyen szolgáltatás, mivel elsősorban az idős embereknek segít könnyebben közlekedni a város legnagyobb temetőjében, de amikor nehéz vizeskannákat vagy koszorúkat, virágokat visz valaki a sírokra, az autó csomagterében ezeket is könnyebb szállítani.

Csík Richárd és dr. Temesvári BalázsCsík Richárd és dr. Temesvári Balázs

Dr. Temesvári Balázs, a VKSZ Zrt. vezérigazgatója kiemelte, hogy az elektromos meghajtású autónak nincs károsanyag-kibocsátása, egyszerre hat embert tud szállítani a sofőrrel együtt, aki szintén a VKSZ Zrt. alkalmazottja.

Az ingyenes szolgáltatás hétfőtől péntekig reggel nyolc és délután négy óra között elérhető, valamint temetkezéseknél is külön igénybe lehet venni. Az autó alapvetően a buszfordulónál lévő bejáratnál parkol rendszerint, és innen indul el, amikor valaki kéri. Temesvári Balázs arra is felhívta a figyelmet, ha valaki nem találja a bejáratnál az autót, az azt jelenti, hogy éppen utasokat szállít, ilyenkor érdemes pár percet várni, mert mindig ide tér vissza egy-egy kör után.

A VKSZ Zrt. vezérigazgatója ezenkívül beszélt még néhány olyan aktualitásról, ami a temető üzemeltetését érinti.

Sajnos a klímaváltozás miatt több magas fenyőfa is kiszáradt a temető parkoló felöli bejáratánál. Ezeket az élettelen növényeket a városüzemetető vállalat munkatársai elkezdték kivágni, hogy ne váljon balesetveszélyessé a helyzet, a helyükre pedig a megváltozott klímának megfelelő fákat fognak ültetni.

Ezenkívül folyamatosan bővítik az urnafülkék mennyiségét is, hiszen tapasztalat szerint egyre többen választják az ilyen temetkezéseket.

vehir.hu
Szalai Csaba
további cikkek
Pro Urbe-díjasok leigazolásával és piaci nyitással fordul rá az évre a megújult VKSZ Zrt. VKSZ Zrt Pro Urbe-díjasok leigazolásával és piaci nyitással fordul rá az évre a megújult VKSZ Zrt. Futballhasonlattal azt is mondhatnánk, hogy az átigazolási szezonban a „VKSZ” Veszprémi Közszolgáltató Zrt. kiválóan igazolt, hogy ne csak stabilan védekezzen, de gólokat is lőjön. A veszprémi városüzemeltetés háza táján jelentős változások zajlanak: a cég neve egyszerűsödött, a vezetése átalakult, a stratégiai célok közé pedig bekerült egy merész, de szükségszerű elem, a piaci profittermelés. Erről beszélgettünk egy négyes interjú keretében Salga Balázs vezérigazgatóval, Szilágyi Balázs üzemeltetési igazgatóval, valamint a csapat két új ProUrbe-díjas stratégiai „igazolásával”, Dr. Mohos Gábor ügyvéddel és Lamos Péter építésszel. 2026. február 4. 22:15 Fotópályázatot hirdet a VKSZ Veszprém egyik leglátványosabb téli attrakciójáról VKSZ Zrt Fotópályázatot hirdet a VKSZ Veszprém egyik leglátványosabb téli attrakciójáról A Kolostorok és Kertekben kialakított „Fények Völgyéről” várnak kreatív fotókat. 2026. január 15. 10:31 Éjjel-nappal dolgoznak a VKSZ Zrt. munkatársai a csúszós utak ellen közélet Éjjel-nappal dolgoznak a VKSZ Zrt. munkatársai a csúszós utak ellen 0-24 órás munkarendben dolgoznak a VKSZ Zrt. munkatársai jelenleg is a veszprémi utakon, hogy azok a lehetőségekhez mérten járhatók maradjanak. Ez a feladat rendkívül összehangolt logisztikát követel meg, aminek most utánajártunk, hogy pontosan hogyan priorizálják az utcákat és hányan küzdenek a fagy ellen. 2026. január 5. 15:22

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.