Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Portálunk vendégírója, Kovács Győző meteorológus miniszteri kitüntetést kapott

2024. március 28. 13:34 // Forrás: hirado.hu
Miniszteri kitüntetéseket adott át a meteorológiában dolgozó szakembereknek kedden Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára Budapesten, a HungaroMet székházában, a meteorológia világnapja alkalmából. A díjazottak között ott van Kovács Győző veszprémi helytörténész, meteorológus, portálunk vendégszerzője is.

„A meteorológiai világnap jó alkalmat ad arra, hogy köszönetet mondjunk a meteorológiában dolgozó szakembereknek” – mondta az államtitkár. Hozzátette: a díjazottak tevékenysége átfogja a meteorológiai munka szinte teljes spektrumát a klímakutatástól és a magyarországi meteorológusképzéstől a műholdakkal kapcsolatos munkán, az informatikai modellezésen, valamint a repülés- és katonai meteorológián át a tavi viharjelzésig.

Az államtitkár elmondta, hogy Magyarország az egyike annak a 21 országnak, ahol úgy sikerült a gazdaság teljesítményét növelni, hogy közben a károsanyag-kibocsátás csökkent, 1990-hez képest harminc százalékkal. Kiemelte: a cél a Nemzeti Energia- és Klímaterv szerint az, hogy 2050-re teljesen karbonsemlegessé váljon az ország.

Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára beszédet mond a miniszteri kitüntetések átadásán, a meteorológiai világnap alkalmából a HungaroMet Nonprofit Zrt. budapesti székházában 2024. március 26-án. MTI/Soós LajosKoncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára beszédet mond a miniszteri kitüntetések átadásán, a meteorológiai világnap alkalmából a HungaroMet Nonprofit Zrt. budapesti székházában 2024. március 26-án. MTI/Soós Lajos

Felidézte, hogy az ország teljes napenergia-kapacitása március közepére elérte a 6100 megawattot, vagyis hat évvel az eredeti határidő előtt valóra vált a 2030-ra tervezett célszám. Hozzátette: így a Nemzeti Energia- és Klímaterv felülvizsgált változata a következő évtized elejére 12 000 megawatt naperőművi kapacitással számol. Kiemelte, hogy ez komoly kihívás elé állítja az energiaszektort, és ebben a munkában nagyon számítanak a meteorológiában dolgozók munkájára is.

„Közös célunk ezeknek a klímapolitikai céloknak a megvalósítása, illetve az energiabiztonság, az energiaellátás biztosításának elérés a jövőben, ez pedig csak közös munkával sikerülhet” – hangsúlyozta Koncz Zsófia.

Szanka Gábor Gyula, a HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója kiemelte, hogy a szervezet immár gazdasági társulásként dolgozik a klímaváltozás követésén, annak hatásainak kezelésén a klíma és a környezetvédelmi szakterületekkel együttműködve.

Középen Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, mellette balra Szanka Gábor Gyula, a HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója, jobbra pedig Kovács Győző, valamint a díjazottak a miniszteri kitüntetések átadásán a meteorológiai világnapon MTI/Soós LajosKözépen Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, mellette balra Szanka Gábor Gyula, a HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója, jobbra pedig Kovács Győző, valamint a díjazottak a miniszteri kitüntetések átadásán a meteorológiai világnapon MTI/Soós Lajos

A rendezvényen a magyar és a nemzetközi meteorológia területén kimagasló tudományos, kutatási és szakmai eredményeket elért meteorológusoknak járó Schenzl Guidó-díjat vehetett át Kovacs Győző Gyula és Putsay Mária, Pro Meteorológia Emlékplakettet kapott Fövényi Attila, Gál Tamás Mátyás, Kullmann László és Soósné Dezső Zsuzsanna. Miniszteri elismerő oklevelet kapott Diószeghy Márta, Gyarmatiné Mészáros Erzsébet Zsuzsanna, Erdődiné Molnár Zsófia, Jenki Szilvia és Makó Zoltán, a társadalmi észlelők közül pedig Csáki Csaba, Kozma István, Tóth Lászlóné, Kovács lstvánné és Gyurgyovics István kapott elismerést.

Az Innováció a meteorológiáért díjat Kelemen Tibor, az Év MET-ÉSZ Észlelője-2024 díjat Póth Ariel kapta.

vehir.hu
további cikkek
Ötmilliárd forint az államtól szociális tűzelőanyagra közélet Ötmilliárd forint az államtól szociális tűzelőanyagra Ötmillárd forintot biztosít a kormány a szociális tűzelőanyag programra, amellyel az önkormányzatok támogatják a rászorulókat, mondta Navracsics Tibor, közigazgatási és területfejlesztzési miniszter Pusztamiskén, ahová már meg is érkezett ez a támogatás. ma 10:22 Kádártára is megérkezett a karácsonyi hangulat közélet Kádártára is megérkezett a karácsonyi hangulat Szombat délután igazi közösségi ünnepet tartottak a kádártaiak. A falukarácsonyon a programokból az óvodás kortól a nyugdíjasokig mindenki kivette a részét, miközben finom italokkal és jó kedvvel készültek az év legszentebb ünnepére. ma 10:13 Higgyük el egymásról, hogy jóra vagyunk teremtve! advent Higgyük el egymásról, hogy jóra vagyunk teremtve! Az utolsó, azaz a szeretet gyertyáját is meggyújtották a Veszprém adventi koszorúján. A ceremónián Udvardy György, veszprémi érsek és Ovádi Péter, országgyűlési képviselő is köszöntötte a Kossuth utcán összegyűlt embereket. ma 10:15 Orbán Viktor: nagyon nagy változás előtt állunk, át fogunk térni a háborús időkből a béke korszakába Orbán Viktor Orbán Viktor: nagyon nagy változás előtt állunk, át fogunk térni a háborús időkből a béke korszakába Új realitás jön, új dolgok fognak történni - értékelte a miniszterelnök az amerikai elnökválasztást szombaton Budapesten, nemzetközi sajtótájékoztatón. Orbán Viktor úgy fogalmazott: nagyon nagy változás előtt állunk, át fogunk térni a háborús időkből a béke korszakába. tegnap 12:35

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.