A rágcsálók jelenlétének csökkentése érdekében 2024 áprilisában Veszprém önkormányzata kampányszerű rágcsálóirtást végeztet, melynek első ütemében a Haszkovó lakótelep, Aradi vértanúk útja, Görgey Artúr utca, Március 15. utca által körül határolt területén, valamint a Cholnoky Jenő utca, Ady Endre utca, Lóczy Lajos utca által körül határolt területén 200 db „etetőládát” helyeznek ki, melyek kulccsal zárhatóak, irtószer szóródás mentesek, figyelem felkeltő matricával leszenek ellátva, mely tartalmazza, hogy milyen méreg van a ládában. Kisállatokra, gyerekekre nézve ily módon veszélyt nem jelent.
Kérjük a lakosság, és az érintett területek társasházainak közös képviselőit, hogy segítsék a rágcsálóirtással megbízott szakemberek munkáját, tegyék lehetővé a szakemberek bejutását a társasházak alagsori helyiségeibe.
Veszprémben a Bakonykarszt Zrt. megbízásából a rágcsálóirtással foglalkozó szakemberek évek óta folyamatosan irtják a rágcsálókat a város egész területén. Irtószereket helyeznek ki a szennyvíz- és csapadék aknákba, kiemelt figyelmet fordítanak a fertőzött felszíni területeken a patkányfészkek kezelésére, valamint irtószerrel feltöltött etetőládákat is kihelyeznek. A közterületeken történő kártevők elleni főirtás minden évben három alkalommal történik: tavasszal, nyáron és ősszel. Így hosszú távon elérhető az állományuk csökkentése és a jelenlétük minimális szintre szorítása.
A fő irtások után is folyamatosan ellenőrzik a kialakított irtószer-kihelyezési helyszíneket. A kártevők által elfogyasztott mennyiség pótlása mellett indokolt esetben újabb helyszínekre is kerülhet irtószer. A patkányfészkek ellenőrzése mindaddig folyamatos, amíg azoknál életjelek tapasztalhatók. Visszatérő helyszínek az illegális szemétlerakó helyek, valamint egyes közterületen tárolt kommunális hulladékgyűjtők környezete, ahol többször is meg kell ismételni a rágcsálóirtást. Így elérhető az állomány csökkentése és a jelenlétük minimális szintre szorítása.
A Bakonykarszt Zrt.-hez, az ÁNTSZ-hez és a Polgármesteri Hivatal Városüzemeltetési Irodájára érkező lakossági bejelentések kivizsgálása folyamatos. A rágcsálók elleni védekezés, irtás csak úgy lehet eredményes, ha a lakosság közreműködésével a magántulajdonban vagy bérleményben lévő területeken is elvégzik a rágcsálóirtást, a lakók felhagynak az állatok etetése céljából gyümölcs, zöldség, kenyér, itatók kihelyezésével, hiszen amíg a rágcsálók élelmet találnak, addig folyamatosan visszajárnak. A társasházak közös képviselőinek közreműködésével a lakók végezzék el a pincerendszer lomtalanítását, vizsgálják felül a társasházak alagsori szellőzőit, adott esetben azokat cseréljék le olyan szellőző rácsra, melyen keresztül rágcsáló nem tud átjutni!
A tiszta város és lakókörnyezet mindannyiunk közös érdeke!