Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
12°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
12°C

Új kutyafuttató építi a kutyás közösséget a Görgey utcában

2024. április 12. 22:16
Csütörtök délután hivatalosan is átadták a Görgey Artúr utcai kutyafuttatót. Az eseményen megtekinthettük, amint a kutyusok felavatják a futtató eszközeit.

Porga Gyula polgármester köszöntőjében elmondta: bízik abban, hogy az állatok szeretete, a felelős állattartás az embereket is összehozza, éppen ezért a Görgey utcai kutyafuttató még tovább erősíti a térség lakói közötti köteléket. Ennek az igényét mutatja az is, hogy a héten már a második kutyafuttatót adják át. A létesítmény alapvető célja, hogy a kutyák szabadabban mozoghassanak, mégis elmondhatjuk, hogy a helyszínek nagyszerű közösségi térként funkcionálnak, ahol az emberi kapcsolatok mélyülhetnek.

És hogy miért éppen a Görgey utca? Ez már Gerstmár Ferenc érdeme, aki a lakók igényeit figyelembe véve a zöld stratégia részévé tette a kutyafuttató kialakítását. Gerstmár kiemelte: amikor az ügy kapcsán megkereste a szomszédos választókerület önkormányzati képviselőjét, Strenner Zoltánt, elsőre a kezdeményezés mellé állt.

Strenner is felszólalt, kiemelte, remek teret kaptak a kutyák, ahol kiélhetik mozgás igényüket, és nem kell kerülgetni a nem kutyával sétáló embereket. Megköszönte a tervezőknek, a kivitelezőknek, így az E-Pannon Kft-nek és a Royal Kertnek.

Állatasszisztált tanóra a Deákban

Fotó: Kovács BálintFotó: Kovács Bálint

A Veszprémi Deák Ferenc Általános Iskolában egy tanóra keretében került sor foglalkozásra: terápiás kutyák segítségével csoportokban dolgoztak fel szövegeket, méghozzá a 3.a osztály. Ez is egy jó példa arra, miként lehet csökkenteni a tanulásból fakadó szorongást a gyermekekben. Ovádi Péter is meglátogatta az órát, s külön örült annak, hogy a Deák Iskola nyitott volt a kezdeményezésre.

Szabó Eszter
Szalai Csaba
további cikkek
Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. támogatott tartalom Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. ma 11:38 Rekorddal zárta a felvételi jelentkezési időszakot a Pannon Egyetem közélet Rekorddal zárta a felvételi jelentkezési időszakot a Pannon Egyetem Minden eddigi eredményét megdöntve, kiemelkedő sikerrel zárta a 2026-os általános felvételi eljárás jelentkezési időszakát a Pannon Egyetem – közölte az intézmény. ma 10:03 Hamarosan újraindulhat az olajszállítás Ukrajna felől - a külügyminiszter szerint ez is a színjáték része közélet Hamarosan újraindulhat az olajszállítás Ukrajna felől - a külügyminiszter szerint ez is a színjáték része Európai uniós forrásokból és technikai segítséggel állhat helyre a január végén leállt Barátság kőolajvezeték, amelynek köszönhetően a jövőben ismét zavartalan lehet a kőolajszállítás Magyarország és Szlovákia irányába. Bár a brüsszeli vezetők és az ukrán elnök a technikai akadályok elhárítását hangsúlyozzák, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter más tényezőkre is felhívta a figyelmet, szerinte egy színjáték zajlik most is. tegnap 16:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.