Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A teremtett környezetre vigyáznak Veszprémben is

2024. április 24. 15:41
Teremtésvédelem. A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) így nevezi azt, amit a köznyelvben általában csak környezetvédelemnek, ugyanakkor hasonló módon közelítik meg a politikai pártnál is ezt a témát. Ennek a része volt a szerdán tartott országos szemétszedési akció, amihez a veszprémi fiatal kereszténydemokraták is csatlakoztak.

Veszprém határában a 8-as számú főút mellett a kerékpárútnál szervezett szemétszedési akciót az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) veszprémi szervezete, amelyen részt vett a jobboldali párt frakcióvezetője, Simicskó István is. Az akció az országos TeSzedd! mozgalomhoz csatlakozott, amelyben igyekeznek felhívni a figyelmet a környezettudatos tevékenységekre és a környezet megóvására konkrét tettekkel is.

Az önkéntes megmozduláson Veszprémben az IKSZ több tagja részt vett, köztük Halmay Gábor is, aki amellett, hogy az IKSZ országos ügyvezető alelnöki tisztségét is betölti, Veszprémben a Jeruzsálemhegy önkormányzati képviselője.

Ő a helyszínen elmondta: szervezetük egyik alapvetése, hogy a teremtett környezetünkre vigyázni kell, megóvni azt az utókornak. Gyakorlatilag tehát a KDNP-nek van egy nagyon erős zöldvonala is a politikában, amivel az ifjúsági tagozata is tökéletesen tud azonosulni.

Halmay Gábor kitért még az elmúlt évek veszprémi zöldfejlesztéseire, amelyek a városi környezet élhetőségét is elősegítették, viszont felhívta arra is a figyelmet, hogy ennek megóvása mindenkinek közös felelőssége.

Simicskó István ezt kiegészítve hangsúlyozta, hogy a párt politikai krédója egy emberközpontú társadalom építése, ebben pedig kiemelt szempont, hogy milyen környezetben élnek a magyar családok.

Szerinte, ha mindenki kicsivel jobban figyelne a környezetére, már érzékelhetően tisztább és egészségesebb környezetben élnénk. Ugyanakkor olyan szempontból Magyarország nem áll rossz helyen európai viszonylatban, hogy nálunk az átlagosnál valamivel kevesebb az egy főre eső hulladék egy évben.

Ezt alátámasztva Simicskó István megemlítette, hogy amíg hazánkban ez a szám évente 400 kg körül van, addig Ausztriában 800, Dániában pedig 700 kg körül.

Veszprém határában egyébként alig húsz perc alatt hat zsákot töltöttek meg az út széléről összeszedett szeméttel.

vehir.hu
Domján Attila
további cikkek
Nyártól nem vásárolhatnak energiaitalt a tizennyolc évnél fiatalabbak Nyártól nem vásárolhatnak energiaitalt a tizennyolc évnél fiatalabbak Amennyiben elfogadja az országgyűlés a KDNP politikusai által benyújtott törvényjavaslatot, úgy legkorábban idén nyártól a dohány- és alkoholtermékekhez hasonlóan az energiaitalok is tiltólistára kerülnek a fiataloknál. A kereszténydemokrata párt ifjúsági tagozatának tagjai veszprémi sajtótájékoztatójukon beszéltek a törvényjavaslat részleteiről. 2024. április 5. 21:46 Hogyan lázadhat egy jobboldali fiatal a konzervatív kormány mellett? Hogyan lázadhat egy jobboldali fiatal a konzervatív kormány mellett? Újabb veszprémi politikus neve jelent meg az országos politikában. Halmay Gábor, a Dózsaváros és a Jeruzsálemhegy egyik önkormányzati képviselője az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) ügyvezető alelnöke lett. Azt mondja, a konzervatív beállítottságú fiataloknak számos személyes támadással kell szembenézniük, de van egy nagy különbség liberális társaikhoz képes. Vajon mennyire trendi a fiatalok körében konzervatívnak lenni? Mi lesz a lázadó énjükkel ebben a politikai szervezetben? Ezekről is beszélgettünk. 2023. december 6. 12:07 Erősítették a csapatszellemet a jobboldali fiatalok fiatalok Erősítették a csapatszellemet a jobboldali fiatalok A Fidelitas, valamint az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) tagjai találkoztak helyi és országos politikusokkal a héten Veszprémben. A találkozón a veszprémi fiatalokat érintő ötletek és kritikák is megfogalmazódtak. 2023. március 3. 15:25 'A kereszténységnek önvédelmi harcot kell vívnia' - megdöbbentő kiállítás nyílt Veszprémben 'A kereszténységnek önvédelmi harcot kell vívnia' - megdöbbentő kiállítás nyílt Veszprémben A világon 360 millió keresztény szenved atrocitásoktól, ezzel a kereszténység lett a legüldözöttebb vallás. A bölcsőjének számító Európa nagy részében mégis módszeresen zajlik a szellemi alapú keresztényellenesség, más helyeken pedig valós népirtás zajlik. Ezt a korán sem egyszerű problémát boncolgatták a Híd a generációk között című előadáson vasárnap délután Veszprémben vezető konzervatív értelmiségiek. A rendezvény egyben a „Kereszt-tűzben” című kiállítás megnyitója is volt, ami a következő hetekben megtekinthető a Hangvillában. 2022. január 31. 10:26

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.