Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Tájékoztatás települési támogatásokról

2024. május 7. 11:11

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata a 2024. március 28-i közgyűlésén a jogosultsági jövedelemhatárok és támogatások összegének emeléséről döntött a települési támogatások vonatkozásában. A települési támogatások jogosultsági feltételeként a jövedelemhatárt a szociális vetítési alap összegének (28.500 Ft), – eltérő – százalékában határozzák meg.

A rendkívüli települési támogatás keretén belül új kategóriát vezetnek be a „65 év feletti egyedül élő személy”, akinek esetében a jövedelemhatár magasabb összegben állapítják meg a szociális vetítési alap 550%-ban, mely 156.750 forint egy főre jutó jogosultsági határt jelent. A temetési segély esetében az egységes jogosultsági jövedelemhatár mellett bevezetnek két új kategóriát, az „egyedül élő személy”, illetve „a gyermeket nevelő, túlélő házastárs/élettárs” kategóriákat is. Mindkét esetben 700%-os jogosultsági jövedelemhatárt állapítanak meg, mely 199.500 forintos egy főre jutó jogosultsági határt jelent (az eddigi 350%-kal, 99.750 forinttal szemben).

A települési támogatások igénybevételének feltételeiről további felvilágosítás a www.veszprem.hu honlapon található.

A hatályos jövedelemhatárok és a támogatások összege itt tekinthető meg.

Jövedelemhatárok és támogatások összege

Rendkívüli települési támogatás jövedelemhatár    
egyedül élő         400%     114.000Ft    
4 főig        300%    85.500 Ft        
5 főtől        250%     71.250 Ft    
65 év feletti egyedül élő     550%     156.750 Ft

Beiskolázási jövedelemhatár        
család         400%     114.000 Ft    
egyedül nevelő         500%    142.500 Ft
Beiskolázási támogatás összege            15.000 Ft

Lakásfenntartási támogatás    
háztartás jövedelme     350%     99.750 Ft    
egyedül élő         450%     128.250 Ft
65. év felett 2 fő     450%     128.250 Ft
65. év felett egyedül         500%     142.500 Ft
Lakásfenntartási támogatás összege: 6.000 Ft 

Gyógyszertámogatás    
család            400%     114.000 Ft    
egyedül élő            550%     156.750 Ft
Gyógyszertámogatás összege: 15.000 Ft/negyedév

Intézményi gyermekétkeztetés    
család            165%     47.025 Ft    
egyedülálló            180%    51.300 Ft        

Temetési támogatás
család        500 %     142.500 Ft
egyedül élő         700%     199.500 Ft
túlélő házastárs + gyerek         700%     199.500 Ft
Temetési támogatás összege    Hamvasztás: 70.000 Ft,     Koporsós: 100.000 Ft

Adósságcsökkentési támogatás        
egyedül élő            300%     85.500 Ft
háztartás        250%     71.250 Ft

Hulladékgyűjtőedény cseréje 
Támogatás összege: 8.000 Ft

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.