Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Navracsics Tibor nyilatkozott a Vehírnek a szlovákiai merényletről

2024. május 16. 13:16
Navracsics Tibor, közigazgatási és területfejlesztési miniszter portálunknak nyilatkozott a csütörtöki szlovákiai merényletről, amikor az utcán egy politikai aktivista meglőtte Robert Ficó miniszterelnököt.

„A szlovák társadalom rendkívül megosztott, de még egy ilyen feszült helyzetben is nagyon keményen fel kell lépni az ellen, hogy egy politikussal szemben fegyveres merényletet kövessenek el. A megosztottságot az is jól tükrözi, hogy most mind a két politikai oldal a másikat hibáztatja a hangulat felkorbácsolásáért.” – nyilatkozta Navracsics Tibor a Vehir.hu-nak.

„Függetlenül attól, hogy a biztonsági emberek hibáztak-e, vagy sem, mindez önmagában komoly figyelmeztető jel Szlovákia mellett minden ország számára, hogy az elkövetkező hónapban, az európai parlamenti választások kampányának hajrájában ne fordulhasson elő hasonló atrocitás.”

Hogy a történteknek lesz-e hatása az európai politikára a miniszter azt mondta, a kötelező részvétnyilvánításon túl közös fellépés nem látszott. „Robert Fico sokak számára különutas az Európai Unióban, ezért szerintem ideológiai okokból sem szerveznek nagyobb szolidaritási akciókat.”

Navracsics Tiborral készült hosszabb interjúnkat hamarosan olvashatják a Vehíren, ahol a szlovákiai események mellett az EU-csatlakozás húszéves évfordulójáról, az önkormányzati választásokról és Magyar Péterről is beszélgettünk.

vehir.hu
további cikkek
Elkészült a Barátság kőolajvezeték javítása közélet Elkészült a Barátság kőolajvezeték javítása Ukrajna befejezte a Barátság kőolajvezeték javítását, a vezeték ismét üzembe helyezhető - jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden. tegnap 18:25 Hogyan kerültek a Star Wars karakterei az Indiana Jones-filmekbe? A filmes rejtélyek megoldása mellett olvasóink maguk is átélhetik a filmek izgalmát közélet Hogyan kerültek a Star Wars karakterei az Indiana Jones-filmekbe? A filmes rejtélyek megoldása mellett olvasóink maguk is átélhetik a filmek izgalmát Aki egy Indiana Jones filmet is látott már, az biztosan eljátszott a gondolattal, hogy milyen lehet a bohém kalandor bőrébe bújni. Most hoztunk néhány érdekességet arról az emberről, aki ezt megtehette, sőt, ő formálta olyanná a karaktert, amiért méltán emlegethetjük Hollywood örök klasszikusaként. Ahogy pedig lenni szokott az Indiana Jones filmeknél, a cikk végén mi is készülünk egy csavarral. Olvasóinkat egy játékra hívjuk, amiben a legszerencsésebbek a veszprémi Menekülj Szórakoztató Központ jóvoltából átélhetik a rejtélyek és felfedezések minden izgalmát, pont, ahogy Indiana Jones-al is megtörtént a filmekben. tegnap 21:38 Értük szólt a lélekharang... közélet Értük szólt a lélekharang... A Magyar Ejtőernyősök Bajtársi Szövetsége, valamint a Veterán Repülők és Ejtőernyősök Veszprémi Egyesülete (VREVE) szervezésében három helyen is megemlékezést tartottak a közelmúltban a hazai katonai repülés legsúlyosabb katasztrófájának 85. évfordulóján. tegnap 16:59

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.