Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. április 24. György
2025. április 24. György

Jobb utakat a Dózsavárosba!

2024. május 17. 15:07
Megtartotta hagyományos, tavaszi ülését a Dózsavárosi Tanács.

A találkozón Hegedűs Barbara elnök és Halmay Gábor városrészi önkormányzati képviselő mellett Porga Gyula polgármester is részt vett, aki kiemelte: a Dózsavárosi Tanács a leghatékonyabban működő érdekvédelmi szervezet a városlakók körében, amelynek fontos szerepe jut például a képviselői keret összeállításában is, illetve a problémák közvetítésében és megoldásában. Ezeket illetően általában egyébként egyetértés van, hasonló pontokat lát az önkormányzat és az itteni lakosság is javítandónak.

Ilyen jellemzően a dózsavárosi utak állapota, amely a fő témáját adta a tanácskozásnak: idősebb városrész révén érthető, ha ezek felújításra szorulnak. Az elmúlt években a Modern Városok Program támogatásával igyekezett az önkormányzat figyelmet fordítani a nagyobb újításokra, most pedig a kisebb volumenű felújításokon van a sor, ezúttal már a városi költségvetésből.

Jelenleg is zajlik a Veszprémvölgyi út és a Szent István utca felújítása; utóbbi régi kérés volt az itt lakók részéről, a teljes rekonstrukció pedig várhatóan idén szeptemberre készül majd el. A jelenlévők ennek kapcsán megjegyezték, a felújítás során érdemes lenne azt is figyelembe venni, hogyan tarthatnák majd be az erre járó autósokkal a sebességhatárt, ami a jobb minőségű úton várhatóan fog majd gondokat okozni. Ez nemcsak az itt lakók nyugalma, de az utca alján található Waldorf óvoda miatt is fontos lenne. Javaslatként merült fel különböző fékezők beépítése, illetve az óvoda előtt a szülők szeretnék a korábban itt lévő korlát meghosszabbítását is, ami ugyancsak védelmet jelenthetne.

Még idén tervezi az önkormányzat a Cseri utca járdájának felújítását is, amely mostanra már nagyon balesetveszélyessé vált. A tervezési szakasz végén jár az új völgyhíd kialakítása is, valamint hosszabb távon jó lenne a dózsavárosi iskola felújítása is – mondta el hegedűs Barbara.

A jelenlévő lakók javasolták a Vértanú utca renoválását is jövőre, továbbá a csapadékvíz elvezetését ezen a szakaszon, illetve hasonló kérdések merültek fel a Nagytó utca felújítása kapcsán.

A polgármester reagált azokra az aggodalmakra is, amelyek a kórház egyes osztályainak megszűnését firtatták: mint mondta, ez csupán pletyka, bár az új igazgató kinevezéséig lévő idő értelemszerűen bizonytalanságokkal jár, nincs szó arról, hogy bármelyik osztály is bezárna.

Bertalan Melinda
Szalai Csaba
további cikkek
Mitől különleges a veszprémi Praktiker a barkácsáruházak között? közélet Mitől különleges a veszprémi Praktiker a barkácsáruházak között? A szerdai veszprémi Praktiker áruház megnyitója után személyesen Németh Gyula, értékesítési igazgatóhelyettes vezetett körbe minket a sorokban. Ő pedig számos olyan kuriózumot is elárult, amivel a Praktiker egyedi a hazai barkácsláncok között. tegnap 16:35 Hatalmas kedvezményekkel nyitott meg a veszprémi Praktiker közélet Hatalmas kedvezményekkel nyitott meg a veszprémi Praktiker Szerda délben kinyíltak a fotocellás ajtók a veszprémi Praktiker áruházban, a sorokat pedig rögtön több száz vásárló lepte el. Az ismert barkácsláncnak a veszprémi a huszonharmadik üzlete az országban, viszont több szempontból is zászlóshajónak szánják a hazai piacon. Ott voltunk a nyitás előtti pillanatokban, cikkünkben pedig bemutatjuk, hogy mire és milyen kedvezményekre számíthatnak az odalátogatók a következő napokban. tegnap 16:37 Ismét Sümegre jönnek a legjobb natúr borászok: május 9-10-én Ez Natúr Sümegen! közélet Ismét Sümegre jönnek a legjobb natúr borászok: május 9-10-én Ez Natúr Sümegen! A „Natúr Sümeg” 2021 óta az ökológiai szőlőművelés, természetes borkészítés és a natúr borokkal kapcsolatos szemléletformálás meghatározó rendezvénye. tegnap 14:46 Egy új világrend küszöbén közélet Egy új világrend küszöbén Nem lesz világháború, de egy új világrend küszöbén állunk – mondta keddi veszprémi előadásán Gyarmati István, a Magyar Atlanti Tanács főtitkára. tegnap 14:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.