Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Rekordszámú pályázó az állatvédő civil szervezetek keretére

2024. május 22. 14:43
Ovádi Péter, az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos bejelentette, hogy rekordszámú pályázat érkezett a május elején meghirdetett, állatvédelemmel, illetve mentő-, segítő- és vakvezető kutyás jellegű tevékenységgel foglalkozó civil szervezetek számára szóló pályázatra. A pályázati kiírás szerint a kérelmek benyújtására nyitva álló határidő kedden letelt, 284 szervezet élt a pályázat beadása adta lehetőséggel. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A kormánybiztos hangsúlyozta, hogy kiemelten fontosnak tartják az állatvédelem területén a civil szervezetek munkájának segítését, az elmúlt két évben közel 1 milliárd 200 millió forintot fordítottak tevékenységük anyagi támogatására. „A 2022-es 500 millió forintos keretösszegű pályázatunkon 187 nyertes civil szervezet volt, ezt követően kikértük a véleményüket annak érdekében, hogy a következő pályázatunkon milyen változtatásokat tartanának szükségesnek. Úgy gondolom, hogy ez lehet az egyik oka annak, hogy az idei pályázatunkra közel 300 kérelem érkezett be” – tette hozzá Ovádi Péter.

A pályázatra azon szervezetek jelentkezhettek, melyek állatvédelemmel, vagy mentő-, segítő- és vakvezető kutyás jellegű tevékenységgel foglalkoznak. Nem csak a társállatokat, hanem a haszonállatokat és a vadon élő állatokat ellátó szervezetek is élhettek a lehetőséggel.

A pályázat célja az állatvédelemmel és mentő-, segítő- és vakvezető kutyákkal foglalkozó civil szervezetek működési és programjaihoz kapcsolódó költségeinek, ivartalanítási és állategészségügyi költségeinek, valamint – amennyiben állatmenhellyel vagy természetvédelmi mentőközponttal is rendelkeznek – telephely fejlesztésének anyagi támogatása.

Ovádi Péter kiemelte, hogy az ivartalanításra és az állategészségügyi szempontokra is kiemelt hangsúlyt fektettek. A társállatokkal foglalkozó szervezetek esetében az igényelt támogatási összeg 20 %-át kötelezően ivartalanítási költségre kell fordítani. A vadállatokkal, haszonállatokkal és mentő-, segítő- és vakvezető kutyákkal foglalkozó szervezetek esetében pedig minimum 20 %-ot kötelezően állategészségügyi szolgáltatási költségre kell hasznosítani.

A pályázattal elnyerhető vissza nem térítendő, előfinanszírozott támogatás összege 300.000 forinttól 10.000.000 forintig terjedhet, a pályázat lebonyolítója a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. A pályázati kiírás elérhető a https://bgazrt.hu/tema/cimlap/tamogatasok/allatvedo-szervezetek-tamogatasa/ linken.

vehir.hu
Kovács Bálint
további cikkek
Polt Péter távozik az Alkotmánybíróság éléről közélet Polt Péter távozik az Alkotmánybíróság éléről Alig több mint egy év után véget ért Polt Péter alkotmánybírósági megbízatása. A korábbi legfőbb ügyész három másik alkotmánybíróval együtt a kedden életbe lépő korhatárszabály miatt távozik a testületből. Az Országgyűlésnek hatvan napon belül kell megválasztania az utódokat. tegnap 14:35 Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség közélet Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség Miután a korábbi években a Színházkert körüli közlekedés szabályait kifejezetten az ott működő népszerű pékség miatt módosította számukra kedvezően a város, jelenleg az ideiglenesen megváltozott forgalmi rend miatt már az ellehetetlenítésről beszélnek. Az önkormányzat szerint pár hete még semmi kifogása nem volt a pékség tulajdonosainak, hogy néhány tíz méterrel arrébb helyezik a parkolót, most mégis petíció indult ellene. 2026. augusztus 31. 18:48 Indiana Jones, varázsló vagy túlélő lennél? Nyerj páros belépőt a veszprémi Menekülj szabadulószobába! közélet Indiana Jones, varázsló vagy túlélő lennél? Nyerj páros belépőt a veszprémi Menekülj szabadulószobába! Veszprém szívében, a Sarolta udvarban található Menekülj Szórakoztató Központ jóvoltából most tiéd lehet a páros belépők egyike, amellyel próbára teheted a logikádat és a bátorságodat! A tavalyi év legjobbra értékelt vidéki szabadulószobája garantáltan kiszakít a hétköznapokból, hiszen ahogy az ajtó bezárul mögöttetek, máris egy kalandfilm főszereplőinek érezhetitek magatokat. tegnap 15:57

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.