Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Erős vár a mi Istenünk Veszprémben

2024. május 25. 13:08
Szabadság + elköteleződés címmel tartották missziói napjukat az evangélikusok szombaton Veszprémben az ActiCity-ben. Az esemény szervezői – a Veszprémi Evangélikus Egyházközség – gyermekeknek, fiataloknak és felnőtteknek is gondoskodtak programokról, miközben a város megismerésére és hitük elmélyítésére is volt idejük.

Az ActiCity egy egész régiós rendezvénynek adott otthont, hiszen az evangélikus missziói napra a teljes Dunántúli Egyházkerületből érkeztek vendégek, ezzel teljesen megtöltve az épület nagytermét.

Az egésznapos programok között a nyitóáhitat és istentisztelet mellett pódiumbeszélgetések és kisebb szekciókban további eszmecserék is zajlottak, ahol a rendezvény címében is megjelenő szabadság kérdéskörét járták körbe, természetesen hithű evangélikus megközelítéssel, közben a gyermekeknek játszóházzal és kézműveskedéssel is készültek.

A rendezvény megnyitóján jelen volt Ovádi Péter, országgyűlési képviselő, aki maga is az egyházközösség tagja. Köszöntőjében felidézte, hogy egész életét végigkísérték a veszprémi evangélikus lelkészek, Isó Zoltán és Isó Dorottya, akikre példaképként is lehet tekinteni, de nem ők az egyetlen példaértékű emberek, akiket az evangélikusok adtak.

A képviselő úgy fogalmazott, Veszprémben mindig is helye volt és lesz is a kereszténységnek, a jelenlévőket pedig arra bíztatta, hogy fedezzék fel ezt a várost.

Ebben Márkusné Vörös Hajnalka, helytörténész is segített, ugyanis Ovádi Péter után ő tartott egy rövid előadást Veszprémről, kifejezetten a tavalyi sikeres Európa Kulturális Fővárosa programsorozatról és annak eredményeiről.

A programokat az Örömhír Evangélikus Óvoda gyermekeinek éneke is színesítette, valamint bemutatták egy korábbi rajzpályázat alkotásait is.

A veszprémi rendezvénnyel párhuzamosan az országban még Miskolcon és Szarvason is tartottak missziói napot az evangélikusok.

vehir.hu
Kovács Bálint

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.