Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

'A választások tétje Veszprém töretlen fejlődése'

2024. május 28. 19:02
2002-ben nem várt vereséget szenvedett a Fidesz, amikor 0,7 százalékkal kaptak ki az MSZP-től, valamint az SZDSZ-től. Ekkor új értékek mentén kellett átszervezni Veszprémet is, így vállalta el dr. Navracsics Tibor a Fidesz veszprémi csoportjának elnökségét, és ehhez a feladathoz kérte Porga Gyula segítségét. Ahogy a közigazgatási- és területfejlesztési miniszter elmondta a hétfői lakóssági fórumon: ,,Porga Gyulával elkezdtük a lassú építkezést, amiben voltak mesterfogások is, mint például Ovádi Péter, és voltak óriási balfogások, mint Kész Zoltán”.

 

A közelgő Európa Uniós parlamenti és az önkormányzati választások esélylatolgatása mellett a jelenlévők évtizedes távlatból értékelték helyi szinten a Fidesz – KDNP munkásságát. Dr. Navracsics Tibor kiemelte, hogy számukra mindig fontos volt, és már az elején azt a célt fogalmazták meg, hogy Veszprémet fel kell helyezni az ország és egyben Európa kulturális térképére is. Amikor Pécs megnyerte a kulturális főváros címet, Veszprém még pályázatot sem nyújtott be, akkoriban a városvezetés felfogása az volt, hogy ,,jó nekünk így kicsiben, egymást közt”.

Dr. Navracsics TiborDr. Navracsics Tibor

,,Porga Gyula onnantól kezdve, hogy kulturális alpolgármester lett 2006-ban, valójában már akkor is a város irányítója, a város fejlődésének és fejlődési irányának a meghatározója volt, 2010-től kezdve pedig egyértelműen egy olyan ember, aki eggyé vált a várossal” – fogalmazott a közigazgatási- és területfejlesztési miniszter.

A fejlődés láthatóan elindult, több évnyi meghatározó munka áll a 14 éve regnáló polgármester mögött. Az egyik legjelentősebb kézzelfogható eredmény a tavalyi év, mely során az elsődleges célt sikeresen elérték: Veszprém Európa Kulturális Fővárosa lett. A programsorozat nemzetközi sajtóvisszhangot és a turizmus fellendülését jelentette a város számára, de a polgármester szerint ennél sokkal fontosabb dolgok is történtek.

,,Az infrastrukturális fejlesztések nem várt sikerrel zárultak, a város szégyenfoltjából, a volt gyermekkórházból létrejött az ActiCity, a Jókai utca 8. szám alatt omladozó Ruttner-ház új életet kapott.  A volt bútorgyár területén megszületett a GyárKert, amelyet olyan óriási érdeklődés övezett, hogy az az ellenzék, aki sem a kezdetekkor nem támogatta az ötletet, se nem szavazta meg a közgyűlésen az éves költségvetését, is úgy kommunikálja, mintha az ő érdemük lett volna ” – mondta el a polgármester.

Porga GyulaPorga Gyula

Porga Gyula azonban úgy fogalmazott: az épületek önmagukban nem érnének semmit, ha a veszprémiekben nem lenne meg az összetartó erő, ami egy közösséggé formálja őket, és élettel tölti meg ezeket a tereket. A Modern Városok Program, az EKF és minden projekt, amelybe a városvezetés belefog, ezen gondolatok mentén épül fel. Nem egy évben gondolkodva, hanem olyan fejlesztésekben, amelyek hosszútávon is fenntarthatóak és a városban élők érdekeit szolgálják, és amelyek szerepet játszanak az életminőség javításában, amely mára elmondható, hogy európai színvonalon van.

A polgármester utcafórumról érkezett a lakossági fórumra, és úgy gondolja, a legfontosabb, hogy meghallgassák a veszprémieket, a közös ötletelés és munka az ugyanis, amely előre viszi a várost.

,,Nagyon sokat fejlődtünk, a veszprémiek tudnak együtt élni, meg tudják beszélni, ha konfliktus adódik. Érdemes végignézni vagy végigmenni a városon egy hétvégén most, és emlékezzenek vissza a covid előtti időszakra. Volt ebben a városban sok olyan hétvége, amikor azt hittük, hogy kijárási tilalom van. Most érdemes megnézni, hogy elkezdtük használni a várost. Rájöttünk arra, hogy érdemes kimenni. Lehet használni a közterületeket ” – fogalmazott a polgármester.

Amikor a Volán helyét átvette a V-busz, és megtörtént a buszpark teljes cseréje, akkor is azt a mentalitást követte a polgármester, hogy a közszolgáltatások szintjén is változtatni kell, hogy a veszprémi civilek bizalmát, amelyet a választások során megadtak a városvezetésnek, kiérdemeljék, és ne dőljenek hátra, ha problémát fogalmaznak meg a lakosok. Jelenleg a magyarországi városok között Veszprémben a legfiatalabb a buszpark, de nemcsak korszerűsítették, hanem olcsóvá is tették: egy havi buszbérlet 350 forintért elérhető a diákok számára, és azóta kétszeresére nőtt az eladott bérletek száma – emelte ki a polgármester.

Ovádi PéterOvádi Péter

Ovádi Péter országgyűlési képviselő és kormánybiztos a fejlesztések mögötti csapatmunkát méltatta, úgy gondolja, Veszprém sikere ebben rejlik. Ez a siker elképzelhetetlen lett volna a közgyűlés többsége nélkül, amely támogatta a polgármestert az utóbbi öt évben is.

,,A kormányzati kapcsolatot, amelyet Porga Gyula kiépített, a veszprémi civilek közreműködésével együtt akkor lehet sikerre vinni, ha a döntések a kellő támogatás mellett nem húzódnak el a felesleges viták miatt” – fejtette ki a képviselő, amikor arról beszélt, hogy a képviselőjelöltek munkája is legalább annyira jelentős és fontos feladat egy város vezetése során.

Porga Gyula Ovádi Péter gondolataihoz kapcsolódva zárta beszédét: ,,Amit adunk a városlakóknak, annak a többszörösét kapjuk vissza. Azt gondolom, hogy az elmúlt öt évben is van mögöttünk olyan teljesítmény, ami miatt bátran oda merünk állni a veszprémiek elé. Van alapunk arra, hogy kérjük a támogatást, a bizalmat a folytatásra”.

Dr. Hegedűs BarbaraDr. Hegedűs Barbara

A Európa Uniós választások jelentőségéről dr. Hegedűs Barbara alpolgármester beszélt, aki nemcsak az önkormányzati választásokon indult, hanem a Fidesz-KDNP EP-képviselőjelöltjei között is 14. jelenleg a listán:

,,Az Európai Unió alapvetően azzal a céllal jött létre, hogy társadalmának mindennapi jólétet biztosítson. Ebben a célkitűzésben most kezd félremenni az Európai Unió, láthatjuk azt, hogy például az illegális migrációval gazdasági, társadalmi, biztonsági problémák tornyosulnak felettünk. Sajnos több fronton van támadás az európai értékeinkkel szemben. Így azt gondolom, hogy nagy a tétje most, és figyelnünk kell akkor is, amikor itt helyben kampányolunk, hogy a Fidesz-KDNP minél nagyobb felhatalmazást kapjon ahhoz, hogy erőteljesen ki tudjunk állni a béke mellett a következő években is.”

Balogh Dóra
Szalai Csaba
további cikkek
Együtt karácsonyozott a Cholnokyváros közössége Cholnokyváros Együtt karácsonyozott a Cholnokyváros közössége A Cholnoky városrészben élők közösségtudatát bizonyítja, hogy milyen sokan összegyűltek szerda délután az iskola előtt, ahol együtt ünnepelték a közelgő karácsonyt. tegnap 19:39 Egymással is megosztották az advent örömét a dózsavárosiak Dózsaváros Egymással is megosztották az advent örömét a dózsavárosiak Az egyik legrégebbi veszprémi hagyományt folytatták kedden kora este, amikor a dózsavárosiak ismét összegyűltek a Dózsa téren, hogy együtt hangolódjanak a karácsonyra. tegnap 14:55 Navracsics: Magyarország hatékonyan és jól tudja hasznosítani az uniós forrásokat közélet Navracsics: Magyarország hatékonyan és jól tudja hasznosítani az uniós forrásokat Az európai uniós források felhasználásának hatékonyságát tekintve az első helyen végzett Magyarország - Csehországgal holtversenyben - a 2014-2020-as költségvetésben, mindez azt jelenti, hogy Magyarországra érdemes uniós forrásokat folyósítani, mert azokat jól és hatékonyan hasznosítja - mondta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter éves meghallgatásán hétfőn az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén. 2024. december 16. 11:09 Ne ajándékozzunk élő állatot karácsonyra! közélet Ne ajándékozzunk élő állatot karácsonyra! Állatbarát karácsonyra hívja fel a figyelmet az állatvédelemért felelős kormánybiztos. 2024. december 16. 8:38

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.