Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ovádi Péter: a jobboldali képviselők Veszprémért dolgoznak, az ellenzékiek egymás lejáratásán

2024. május 31. 15:13
Féltávnál tart a jelenlegi parlamenti ciklus, a politika állóvizét pedig egyszerre borzolja az önkormányzati és az európai parlamenti választás, az ukrajnai háború és Magyar Péter is. Mindegyik szóba került, amikor Ovádi Péter, országgyűlési képviselővel beszélgettünk.

Hogy áll a kampány?

Azt gondolom, hogy jól. A Fidesznél hiszünk abban, hogy csak akkor lehet jól kormányozni egy országot, vagy vezetni egy várost, ha az emberekkel közvetlen kapcsolatot tartunk, személyesen ismerjük az igényeket és a problémáikat. Ezért voltak a nemzeti konzultációk is, de talán helyben még egyszerűbb ezt megvalósítani. Azt látom, hogy Veszprémben Porga Gyula és a tizenkét Fidesz-KDNP-s képviselő-jelölt is becsülettel keresik a lehetőségeket, hogy minél több itt élővel találkozzanak és beszélgessenek. A visszajelzések pedig pozitívak, elégedettek az emberek a mostani jobboldali városvezetéssel.

Én most a saját kampányára gondoltam elsősorban. Arra, amit 2022-ben hirdetett meg, miután másodszor is megválasztották országgyűlési képviselőnek. Akkor a választás estéjén azt mondta, hogy holnaptól indul a négyéves kampány, hogy kemény munkával megőrizze a választók bizalmát. Most pedig féltávnál jár, hiszen 2026-ban lesznek országgyűlési választások.

Továbbra is tartom ezt a kijelentésemet. És ha jól emlékszem azt is mondtam, hogy én a képviselői munkát egyfajta szolgálatként fogom fel és mindig elérhető képviselő leszek. Ebbe a munkába pedig meghívtam a választókerület – 25 település – polgármestereit is. Azt büszkén állíthatom, hogy szinte az összes településvezetővel jó kapcsolatot sikerült kialakítani. Nem kell elmagyarázni, hogy pártállás ide, vagy oda, közös érdekünk, hogy fejlődjön a környék. Ígéretem szerint pedig havonta tartok fogadóórákat is és ezen a jövőben sem tervezek változtatni.

Az elmúlt két évben több minden történt a hazai és a világpolitikában is, mint előtte hosszú éveken át. Milyen volt két éve és milyen most a közhangulat ön szerint?

Két éve alig hagytuk még magunk mögött a világjárványt, próbáltunk újra visszatérni a régi életünkhöz, aztán arculcsapásként kitört a szomszédunkban a háború. Szerintem akkoriban mindenki össze volt zavarodva, nem értettük, hogy mi történik körülöttünk. Bárcsak mondhatnám, hogy mára ez pozitív irányba változott, de azóta az ijedség átváltott feszültséggé. A háború nem fejeződött be, ahogy reméltük, hiába küzd érte a magyar kormány a diplomácia minden eszközével. Az viszont megerősítést nyert, hogy mennyire fontos ilyenkor az, ha egy országnak olyan stabil kormánya van, mint Magyarországnak. Gyakorlatilag az egyetlen olyan kormány Európában, akik a háború kezdete óta kitartanak amellett, hogy csak tűzszünettel lehet eljutni a megoldásig, nem pedig fegyverszállítással.

Nem tűnik szélmalomharcnak ez?

Nem, mivel nem azt mondtam, hogy egyedül vagyunk ezzel az állásponttal, hanem azt, hogy a kezdetek óta mi vagyunk azok, akik végig kitartanak az álláspontjuk mellett. Azóta már több politikus is belátta, hogy a jelenlegi helyzettel csak veszít Európa, sőt tovább eszkalálhatják a válságot. Ha nem is mondja ki minden európai politikus, de Magyarországnak már vannak szövetségesei ebben. Ezért is lesz annyira fontos az európai parlamenti választás, hogy végre Brüsszelben is megerősödjenek ezek a hangok.

Milyen szereplésre számít pártjától?

Bízom benne, hogy legalább annyira sikeres lesz a Fidesz-KDNP, mint 2019-ben, amikor 21 képviselőből 13-at a mi pártunk küldött az EP-be. Az emberek békeszeretők, a magyarok pedig különösen, akik már annyi háborút átéltek. A békepártiság mellett pedig egyedül a Fidesz-KDNP tart ki, így még azt sem vetném el, hogy sikeresebben szerepelhetünk, mint öt éve.

Ehhez Magyar Péternek is lesz egy-két szava. Az ő felbukkanásáról mit gondol?

Egy olyan emberről beszélünk, akinek a politikai belépője a volt, hogy nyilvánosságra hozta a feleségével folytatott privát beszélgetését. Azt nem kell különösebben magyarázni, hogy morálisan már akkor megbukott, amikor színre lépett. Láttunk már ilyen „messiásokat” a baloldalon, de lassan már keresni kell az emlékezetünkben, hogy ki is volt az a Vona Gábor, Jakab Péter, vagy Márki-Zay Péter. Én Magyar Péternek sem jósolok más jövőt. Most még hangos a botrányaitól a sajtó, de az ő esetében is be fogják látni az emberek, hogy csak egy újabb silány terméke az ellenzéknek.

Térjünk vissza Veszprémhez! Négy polgármester-jelölt indul az önkormányzati választáson. Róluk mi a véleménye?

Porga Gyulával hosszú ideje együtt dolgozom. Az eddig sem volt kétséges számomra, hogy ő a legjobb választás, hogy vezesse Veszprémet, az utóbbi időszakban viszont azt is bebizonyította, hogy történelmi léptékű polgármester. Ahogyan az Európa Kulturális Fővárosa programot kitalálta, vezette a pályázati időszakban, majd megnyerte és ezután sikerre vitte, arra senki más nem lett volna képes. És hangsúlyozom, itt nem csak arról van szó, hogy sikeres volt a program, hanem arról az időszakról is, amikor még számos kérdőjel volt, amikor meg kellett győzni a térség 116 települését a csatlakozásról. Egy bátor embernek tartom, aki képes összefogni az embereket és közös célok mentén vezetni őket. Nem kérdés, hogy őt támogatom a jövőben is.

Ovádi Péter és a Fidesz-KDNP jelöltjeiOvádi Péter és a Fidesz-KDNP jelöltjei

És a többi jelölt?

Veszprémre sosem volt jellemző a szélsőséges gondolkodás, se jobb, se baloldalról, így a Mi Hazánkkal különösebben nem foglalkozom. A két másik baloldali jelölt – Hartmann Ferenc és Adamecz Zoltán – már érdekesebb kérdés. Jelenleg azt látom, hogy ők leginkább azzal vannak elfoglalva, hogy egymást hogyan sározzák be. Ez sokat elárul a baloldal jelenlegi állapotáról. Amíg a jobboldali képviselők még a kampányban is a városért dolgoznak, ők a másik lejáratásán.

Azért a kampányban ellenzéki részről elhangoztak olyanok is, hogy miért nincs megépítve az aranyosvölgyi híd, vagy hol marad a 8-as út további szakaszának felújítása.

Itt álljunk meg egy pillanatra! Ezek mind olyan fejlesztések, amiknek a korábbi városvezetések a szocializmusig visszanyúlva a közelébe sem értek. Ezzel szemben mi történt az elmúlt időszakban? A 8-as út veszprémi elkerülőjének megépült a füredi elágazóig tartó szakasza. Az aranyosvölgyi völgyhídnál pedig már elkészültek azok az útszakaszok, amik már későbbi híd bekötői lesznek. Veszprém történelmi ugrást hajtott végre az elmúlt években, nem csak ebben a két fejlesztésben, hanem a város szinte minden pontján. Vissza is kérdezhetnék, hogy amikor baloldali vezetése volt Veszprémnek, miért nem történt egy kapavágás sem ezekben a projektekben?

Ovádi Péter Porga Gyulával a Füredi úti csomópont átadójánOvádi Péter Porga Gyulával a Füredi úti csomópont átadóján

A Fidesz-KDNP több új névvel is indul az önkormányzati választáson, már ami a képviselő-jelölteket illeti. Nem kockázatos vállalkozás ez?

Ez is csak azt jelzi, hogy a mi pártszövetségünk képes a megújulásra, a frissítésre, ami az ellenzék oldaláról szintén nem mondható el. Ahogy a mostani képviselőkben, úgy az új jelöltekben is maximálisan bízom, hogy szívvel-lélekkel Veszprémért fognak dolgozni. Hiszen ez volt az első számú kritérium, hogy a Fidesz-KDNP színeiben elinduljanak.

Mit tart reális végeredménynek a veszprémi önkormányzati választáson?

Porga Gyula lesz a polgármester, a tizenkét egyéni választókörzetnek pedig Fidesz-KDNP-s képviselői lesznek.

Merész kijelentés.

Nem az, ha körbenézünk Veszprémben. Hadd osszak meg ezzel kapcsolatban egy személyes élményt a közelmúltból. Alig egy hete adtuk át a Bara-házat. Ez a korai fejlesztőközpont egy olyan álma volt számos veszprémi kisgyermekes családnak, amire régóta vágytak, hogy gyermekük a legjobb kezekben küzdje le a koraszülöttséggel járó nehézségeket. Az egész folyamatot, hogy ez létrejöhessen egy civil édesanya indította el, Börzsei Barbara, aki sajnos már nem élhette meg az átadás pillanatait. A lényeg, hogy a kezdeményezését az önkormányzat felkarolta. Sok nehézség volt útközben, de végül a Katolikus Szeretetszolgálatban egy olyan partnert sikerült találni, akikkel együtt megvalósulhatott ez az álom. Tehát egy egyszerű civil ember a közjóért dédelgetett álmát a város felkarolta és megvalósította. És ilyenekből még jóval több is van. Veszprémben ma már sokan elhiszik, hogy nincs lehetetlen, ha összefogunk egymással és ezt képviselik a jobboldali képviselők és a polgármester is. Szerintem ez bőven ad okot a bizakodásra.

A Bara-ház átadójaA Bara-ház átadója

Ön amellett, hogy országgyűlési képviselő, egyben az állatvédelemért felelős kormánybiztos is. Mennyire tudja összehangolni ezt a két feladatkört, hogy ne menjen egyik a másik rovására?

Sűrű napirenddel. A hét első fele általában országgyűlési, vagy az állatvédelmi ügyek munkájával telik, de utána mindig hazajövök a választókörzetembe, ahol igyekszem ellátogatni minden településre, ha hívnak. Szerencsére sok ilyen meghívás van, ezek azért is hasznosak a munkámhoz, mert itt személyesen találkozhatom a polgármesterekkel és az itt élőkkel. A legjobb persze az, amikor valamilyen átadásra hívnak, amikor sikerül megvalósítani közösen egy fejlesztést, vagy beruházást. Egyébként a kormánybiztosi feladatom sem válik el Veszprémtől és a környéktől. Mivel itt élek és számomra mindig ez a térség lesz az első, így igyekszem az állatvédelemben elért eredményeket is kiemelten kamatoztatni itthon. Erre talán a legjobb példa a PUMI állatvédelmi kompetenciaközpont felépítése, ami egy olyan mintaprojekt volt, amit később szeretnénk más magyar városokban is meghonosítani. De az úttörő itt is Veszprém volt.

Mit vár a következő két évtől?

Egyrészről azt, hogy Brüsszelben végre beáll egy keresztény-konzervatív fordulat a fejekben és belátják végre, hogy az egyetlen megoldás, ha Ukrajnában a békekötést sürgetjük. Itthon küzdelmes időszakra számítok a politikában, de a kétharmados kormány és Orbán Viktor rendíthetetlen kitartása szintén a stabilitást segíti elő. Ami pedig Veszprémet illeti, az EKF vége nem azt jelenti, hogy ne lennének újabb céljaink. Sőt, ez inkább kinyitott újabb kapukat, amiken Porga Gyulával közösen szeretnénk belépni.

Hajas Bálint
Kovács Bálint
további cikkek
Együtt karácsonyozott a Cholnokyváros közössége Cholnokyváros Együtt karácsonyozott a Cholnokyváros közössége A Cholnoky városrészben élők közösségtudatát bizonyítja, hogy milyen sokan összegyűltek szerda délután az iskola előtt, ahol együtt ünnepelték a közelgő karácsonyt. 2024. december 18. 19:39 Ne ajándékozzunk élő állatot karácsonyra! közélet Ne ajándékozzunk élő állatot karácsonyra! Állatbarát karácsonyra hívja fel a figyelmet az állatvédelemért felelős kormánybiztos. 2024. december 16. 8:38 Karácsonyi műsorral kedveskedtek a veszprémi nyugdíjasoknak közélet Karácsonyi műsorral kedveskedtek a veszprémi nyugdíjasoknak Péntek délelőtt és délután az Agóra adott otthont annak két ünnepi rendezvénynek, ami a veszprémi nyugdíjasoknak szólt. A rendezvény meghittsége igazi ráhangolódást jelentett. 2024. december 13. 22:34 Ovádi Péter: Van egy újabb közös célunk, ami politikán felül áll! interjú Ovádi Péter: Van egy újabb közös célunk, ami politikán felül áll! Ovádi Péter, Veszprém és a térség országgyűlési képviselője elárulta, melyik típusú karácsonyi rendezvények állnak közel hozzá, valamint beszélt arról is, milyen plusz felelőssége van ilyenkor egy politikusnak. Év végi interjúnkból kiderül, hogy mire is alapozza a magabiztosságát Veszprém Európa Sportrégiója pályázatánál, mi a véleménye Magyar Péterről, valamint, hogy újabban miért ül át olykor a riporteri székbe. 2024. december 10. 22:09

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.