Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
7°C
2026. március 19. József
Veszprém
7°C

Ők debütálnak polgármesterként a környéken

2024. június 11. 22:04 // Forrás: Nyitókép: Huszár Márk/Heves Megyei Hírlap
Habár Veszprémben Porga Gyula győzelme nem forgott kockán, a környéken több polgármesteri szék bérlője megváltozott az önkormányzati választás után. Körképünkben megmutatjuk, hogy hol milyen változások történtek, a városoktól a kisebb falvakig.

A nagyobb Veszprém vármegyei városok közül Balatonalmádinak és Zircnek is új polgármestere lesz. Előbbinél a fideszes Fabó Pétert váltja Bercsényi László, aki a Közösségünk Almádiért civil formációval győzött le két pártpolitikust, hiszen Fabó mellett még a momentumos Szecsődi Andrea volt versenyben. Zircen független jelölt váltott fideszest, ott Ottó Péter (Fidesz-KDNP) helyett lesz öt évig Kacsala István a polgármester.

A legnagyobb meglepetést azonban mégsem ezek a városok okozták, hanem Pápa, ahol gyakorlatilag a rendszerváltás óta fideszes polgármester volt, 2011 óta pedig Áldozó Tamás, akit most Grőber Attilának, a DK és a többi baloldali párt jelöltjének sikerült legyőznie.

Ami a kisebb településeket illeti, Nagyvázsonyban két ciklus után kell távoznia Fábry Szabolcsnak (Fidesz-KDNP) helyette Stefanovitsné Sipos Mária, független politikus lesz a következő polgármester. Fábry egyébként 2011-ben egy időközi választáson egyszer már kikapott kihívójától, viszont utána 2014-ben vissza tudott térni.

Két ciklus után távozik Ángyán Tamás (független) Öskü éléről, őt a szintén független Siki József váltja.

Sólyon Kaptur József fejezi be a polgármesteri munkáját, a helyét Ispán Krisztina veszi át, egyébként mindketten független jelöltek voltak.

Néhány településen nem az volt a kérdés, hogy lesz-e új polgármester, hanem az, hogy pontosan ki. Ezeknél ugyanis az eddigi településvezető már nem indult újra.

Valahol mindez csak egy adminisztrációs folyamat volt, hiszen egy jelölt révén akkor is érvényes lett volna a szavazás, ha csak ő maga adja le a szavazatát. Hárskúton az eddigi polgármester immáron csak a megyei közgyűlésben politizál tovább a Fidesz-KDNP frakciójában, őt Kauker Gergely váltja, aki egyedüli induló volt.

Nem volt ennyire egyértelmű a szomszédos Herenden, ahol ketten indultak Jánszky László megüresedő helyéért, végül Ujhelyi Gábor független jelölt győzedelmeskedett a fideszes Hegyi Gábor ellen.

Márkón hasonló volt a helyzet, ott Hartmann Antal polgármesteri székéért két független jelölt, Szalai Szabolcs és Kemény Péter küzdenek meg, végül alig öt (!) szavazattal előbbi nyert.

Felsőörsön Szabó Balázs után kellett új polgármestert választani, itt a kormánypárti Kulics Mártát győzte le a független Lengyel Kálmán.

Olaszfaluban ugyancsak állított jelöltet a Fidesz-KDNP – egyébként a politikai pártok közül szinte csak nekik voltak jelöltjeik a nagyvárosok mellett a kistelepüléseken is – de Klausz Kornél alulmaradt Törökné Ringl Krisztina független jelölttel szemben.

Tihanyban Tósoki Imre után kellett megtalálni a félsziget településének új vezetőjét, végül négy független jelölt indult, köztük egy korábbi alpolgármester, Juhász Gábor is, de őt és a másik két jelöltet is megverte Kötél Balázs, így a jövőben ő lesz Tihany polgármestere.

Mivel a mostani önkormányzati ciklus csak októberben ér véget, így a júniusi választás győztesei is csak akkor foglalhatják el helyüket a polgármesteri hivatalok élén, egészen addig még a régi településvezető és képviselő-testület marad hivatalban.

vehir.hu
további cikkek
Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben közélet Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben A Pannon Triathlon Club Veszprém–Balaton 2026 Európa Sportrégiója program részeként március 28-án rendezi meg a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaratont. A Megyeház tér ezen a napon a mozgás és a közösség találkozópontjává válik, ahonnan a résztvevők biztonságos, forgalomtól elzárt útvonalakon indulhatnak neki a különböző távoknak. ma 11:36 A tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai visszatérését segíti a Veszprémi Tankerületi Központ szakmai napja A Veszprémi Tankerületi Központ „Beteg gyermek az osztályban” címmel szervezett szakmai napot pedagógusok számára. A program az „Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. ma 11:06 Száz LEGO minifigura árasztja el Veszprém utcáit április 4-én közélet Száz LEGO minifigura árasztja el Veszprém utcáit április 4-én Mindenki életében van egy korszak, amikor a legfontosabb kincsek a tenyerünkben is elférnek. Ezt az élményt hozza el most nagyban Prevics Attila, a Haszkovó utcai Játék bizományi üzlet vezetője, aki április 4-én nem kevesebb, mint száz LEGO-figurát rejt el Veszprém utcáin, hogy aztán a kalandvágyók egy izgalmas játék keretében megtalálhassák őket. Az egyedülálló, tíz városrészt érintő figuravadászat zseniálisan ötvözi a nosztalgiát az aktív kikapcsolódással, miközben a résztvevők újra felfedezhetik a város ikonikus helyszíneit és helyi vállalkozásait. ma 17:31

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.