Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 17. Gertrúd
Veszprém
6°C
2026. március 17. Gertrúd
Veszprém
6°C

Több helyen is elkerülhetetlen az M7-es nyári felújítása

2024. június 19. 11:31 // Forrás: MTI // borítókép: Linathrash, Wikipedia
Elkerülhetetlenné vált az útburkolat állagromlása miatt az M7-es felújítása több helyen még a nyáron - közölte a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő (MKIF) Zrt. szerdán.

A nyári forgalom akadályozásának minimalizálásáért csak azokon a szakaszokon dolgoznak majd, ahol jelenleg is három forgalmi sáv áll a közlekedők rendelkezésére, és ezt is a forgalmi szempontból kevésbé terhelt napokon teszik majd. A tájékoztatás szerint kedd és péntek között lesznek terelések júniusban és júliusban. A Budapest felé tartó oldalon, Székesfehérvár és az M0-ás autóút közötti szakaszon dolgoznak majd, ahol így is két sávon biztosított lesz a folyamatos haladás. Pihenőhelyen, csomóponti ágon is végeznek felújítást majd - ismertették a közleményben. Az őszi időszakban elkerülhetetlen lesz, hogy a Balaton felé tartó oldalon is folytassák a felújítást.

Az M7-es autópálya Érd és Székesfehérvár közötti szakaszán az aszfaltburkolat átlagéletkora meghaladja a 15 évet. Az utóbbi időben a pálya ezen szakaszának állapota több helyen is gyorsan romlott. Ezért ezen az 54 kilométeres autópálya-szakaszon a nyári időszakban, legalább 8 kilométer sávhosszban cserélik ki a tönkrement burkolatot. 

Az M7-es nyári felújítása is része Magyarország legnagyobb gyorsforgalmiút-felújításának. Ennek során a 2023 és 2025 közötti három évben az MKIF Zrt. által üzemeltetésre, felújításra átvett 1237 kilométerből 538 kilométer út újul meg - olvasható a közleményben.

vehir.hu
további cikkek
Rekordszámú szervezet nyert támogatást az állatvédő civil szervezeteknek szóló 1 milliárd forintos pályázaton közélet Rekordszámú szervezet nyert támogatást az állatvédő civil szervezeteknek szóló 1 milliárd forintos pályázaton Minden eddiginél nagyobb érdeklődés mellett zárult az állatvédő civil szervezetek támogatását célzó, 1 milliárd forintos keretösszegű pályázat. Az idei év januárjában meghirdetett felhívás eredményeként 472 állatvédő civil szervezet részesül állami támogatásban, ami újabb fontos lépés az állatvédelemben dolgozó civil közösségek megerősítésében – írta közleményében Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztos. tegnap 16:51 Navracsics Tibor úgy kapcsolta össze a vasárnapi két nagy nagyrendezvényt, hogy azt mégsem fertőzi a közbeszéd állapota Navracsics Tibor Navracsics Tibor úgy kapcsolta össze a vasárnapi két nagy nagyrendezvényt, hogy azt mégsem fertőzi a közbeszéd állapota Navracsics Tibor, közigazgatási és területfejlesztési miniszter a Facebookra feltöltött videójában a vasárnapi fideszes Békemenet és tiszás Nemzeti Menet kapcsán osztott meg egy érdekes gondolatot, amelyben sikerült politikailag úgy összekapcsolni a két eseményt, hogy abban mégsem jelenik meg a két nagytábor közötti zsigeri ellentét. tegnap 15:03 A vizek tisztaságáért működött együtt partnereivel a Pannon Egyetem Pannon Egyetem A vizek tisztaságáért működött együtt partnereivel a Pannon Egyetem Sikeresen befejeződött a „Költséghatékony adszorbensek és vízszűrő töltetek kifejlesztése kockázatos gyógyszermaradványokra” című, 2020-1.1.2-PIACI-KFI-2021-00309 azonosítószámú projekt. tegnap 10:47

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.