Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
13°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
13°C

Összefogás a tudomány népszerűsítéséért

2024. június 25. 13:26 // Forrás: Pannon Egyetem
Tudománynépszerűsítő, kutatási, oktatási és képzési, fejlesztési célból kötött együttműködési megállapodást a Selye János Diáklabor pályázat kapcsán a Pannon Egyetem, a Veszprémi Szakképzési Centrum Ipari Technikum és a Charles River Laboratories Hungary Kft – közölte az egyetem.

„A fenntarthatóság és az ismeretterjesztés kiemelt fontosságú az egyetem számára, ezt az elmúlt években megmutattuk, hisz számos olyan programban vettünk részt középiskolákkal közösen, ahol a cél egyrészt a diákok érdeklődésének felkeltése, a tudásuk bővítése, illetve az egyetem és a tudomány iránti érdeklődés felkeltése volt” – kezdte köszöntőjében dr. Gelencsér András. 

A Pannon Egyetem néhány nap múlva leköszönő rektora hozzátette: ez az együttműködési megállapodás most ezeket a törekvéseket egyesíti, hiszen a leghatékonyabban az ismeretterjesztés a pedagógusokon, illetve azon diákok keresztül valósulhat meg, akik már valamiféle érdeklődést mutattak az adott tudományterület, vagy úgy általában a fenntarthatóság kérdése iránt. Gelencsér András elmondta azt is: az Ipari Technikum és az egyetem története összefonódik, hisz mindkét intézmény most ünnepli fennállásának 75. évfordulóját, és szinkronban vannak a tekintetben is, hogy mindkét intézmény vezetője az utolsó hetét kezdte meg jelenlegi pozíciójában.  

Csillag Zsolt, Irányi László, Gelencsér András, Tóth Balázs  (Fotó: Szabó László/Pannon Egyetem)Csillag Zsolt, Irányi László, Gelencsér András, Tóth Balázs (Fotó: Szabó László/Pannon Egyetem)

Irányi László, az Ipari Technikum igazgatója ismertette: a korábbi Öveges Labor pályázat továbbfejlesztéseként az azon korábban már részt vettek számára írták ki a Selye János Diáklabor pályázatot, melyet három másik iskolával konzorciumban (a veszprémi Vetési Albert Gimnázium, a tatai Eötvös József Gimnázium és Kollégium, illetve a fonyódi Mátyás Király Gimnázium) vesznek részt. A pályázat fő csapásiránya, hogy kutatómunkát végezzenek a tanulók, ehhez a kutatómunkához fejlesztik a laborokat, de különböző más programok, projektek is futnak, amelyen természetesen nem csak iparis diákok vehetnek részt. Mindhárom érintett fél régóta áll szakmai kapcsolatban egymással, ez is segíti a pályázatban kitűzött célok megvalósulását.  

Tóth Balázs, a Charles Rivers Laboratories Hungary Kft. ügyvezető igazgatója kiemelte: helyi szervezeteket, oktatási intézményeket eddig is támogattak, ráadásul sok, az Ipariból és a Pannon Egyetemről kikerült munkatársa van a cégnek, amely – mint mondta -, azt jelenti, hogy elégedettek azzal a szakmai nívóval, amelyet az említett intézményekből kibocsátott szakemberek képviselnek. A pályázattal kapcsolatban megjegyezte: a diákok a szakmaválasztáskor segítségre szorulnak, hisz ugyan vannak teoretikus elképzeléseik, de nehéz megmutatni, hogy ez a való életben mit jelent, milyen karrierút áll előttük. „A cég látogatása során, a különböző kutatólaboratóriumokba való bepillantáskor mi meg tudjuk mutatni a diákoknak, hogy a való életben miként fog kinézni a munkanapja, milyen pályát tud befutni. Nagyon örömteli, hogy ebben részt vehetünk.” – mondta az ügyvezető. 

Jelenleg sem közép-, sem felső fokon nem túl népszerűek a műszaki, mérnöki, informatikai tudományok, nem véletlen a kormányzati szándék ezek erősítésére – mondta el Csillag Zsolt. A Pannon Egyetem kancellárja szerint ennek alapvető feltétele, hogy még a gyermekkorban, amikor az érdeklődés iránya alakítható, megismertessük a fiatalokat azzal, hogy milyen szépek tudnak lenni ezek a tudományterületek. A kancellár szerint nem véletlen, hogy az egyetem az elmúlt időszakban számtalan szakképzési centrummal írt alá stratégiai megállapodást. Ennek célja, hogy közelítsük egymáshoz ezeket az intézményeket, és ennek eredményeként a felsőoktatási intézmények számára is biztosított lehet a bemenet az említett tudományágak tekintetében.

vehir.hu
további cikkek
Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák közélet Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák Március 15-én véget ért a téli üzem a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél, a szakemberek a nyári üzemrend szerint folytatják a munkát, de március végéig mérnökségenként legalább egy, síkosságmentesítésre alkalmas eszközökkel felszerelt gépet továbbra is bevetésre készen tartanak. ma 16:32 Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. támogatott tartalom Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. ma 11:38 Földet értek Kapu Tibor űrpaprikái közélet Földet értek Kapu Tibor űrpaprikái Az első magyar űrnövénykísérlet, a VITAPRIC-program mintái, amelyek csaknem 203 napot töltöttek az űrben, és több mint 3200-szor kerülték meg a Földet, visszatértek a nemzetközi űrállomásról a Debreceni Egyetemre (DE) - tájékoztatott az intézmény.  ma 16:32

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.