Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
13°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
13°C

Éleslátás ajándékba

2024. június 29. 13:40
A Szemeszter Optika elkötelezett az éleslátás mellett, már tizedik alkalommal segítették ajándék szemüveggel a rászoruló családokat egy jótékonysági program keretében. Idén kilenc szemüveget adtak át speciális láttásigényű személyeknek, akik közül a legfiatalabb kétéves.

A már hagyományosnak mondható program keretében olyan családoknak nyújtottak segítséget, akik nem tudtak volna könnyen saját forrásból szemüveghez jutni. Három gyermek és hat felnőtt látását javították a kezdeményezéssel, a legfiatalabb egy kétéves kislány volt.  A szemüvegek összértéke meghaladta a hétszázezer forintot.

„A látásvizsgálatok során több komolyabb fénytörési hibát fedeztünk fel, speciális lencseigényű szemüvegekre volt szükség. Nagy dioptriaszámú látásjavító eszközök készültek, előfordult nagy eltérés a két szem között is. Minden esetben feltártuk a probléma okát és a legjobb megoldást választottuk számukra." – mondta el Baráth Dorottya, a Szemeszter Optika optometristája. Kiemelte, hogy jó érzés látni, hogy mennyire örülnek a teljes látásélménynek.

 „Fontosnak tarjuk, hogy mindenki számára elérhetővé tegyük az éleslátás élményét. Minden évben öröm számunkra, hogy láthatjuk a boldogságot az ajándékozottak és családjuk arcán. Köszönjük a Veszprémi Családsegítő és Gyermekjóléti Integrált Intézmény együttműködését a kiválasztásban és megvalósításban is. Kiváló partnerség alakult ki velük az évek során, melynek a legszebb pillanatai az átadáskor teljesednek be. Ugyanakkor, a vásárlóinké a legnagyobb köszönet, hiszen nélkülük nem tudnánk mi sem adni. Az elmúlt 10 alkalommal 100-120 szemüveget adtunk át már jótékonysági programunk keretében együtt.” - hangsúlyozta Naményi Miklós, az optika ügyvezetője.

Naményi MiklósNaményi Miklós

Elmondta, hogy hazánkban a lakosság 60 százalékának kellene szemüveg, ebből mintegy 40%-ának van is. A környező országokban és a digitálisan fejlettebb távoli országokban ez az arány jóval magasabb. A Szemeszter Optikában már 14 éve azon dolgoznak, hogy javítsák a hozzájuk betérők látását. Filozófiájuk a szemüvegátadás mellett a mindennapokban is:

„Nem az a fontos, hogy szemüveget értékesítsünk. Az a fontos, hogy aki betér hozzánk, éleslátással távozzon.” – mondta az ügyvezető.

vehir.hu
Szalai Csaba
további cikkek
Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák közélet Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák Március 15-én véget ért a téli üzem a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél, a szakemberek a nyári üzemrend szerint folytatják a munkát, de március végéig mérnökségenként legalább egy, síkosságmentesítésre alkalmas eszközökkel felszerelt gépet továbbra is bevetésre készen tartanak. ma 16:32 Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. támogatott tartalom Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. ma 11:38 Földet értek Kapu Tibor űrpaprikái közélet Földet értek Kapu Tibor űrpaprikái Az első magyar űrnövénykísérlet, a VITAPRIC-program mintái, amelyek csaknem 203 napot töltöttek az űrben, és több mint 3200-szor kerülték meg a Földet, visszatértek a nemzetközi űrállomásról a Debreceni Egyetemre (DE) - tájékoztatott az intézmény.  ma 16:32

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.