Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Párizsi csajok Mindszentkállán

2024. július 3. 12:19
,,78 évem ráment, hogy megpróbáltam megérteni a Nőket. Rájöttem, hogy ez képtelenség. Tehát további 79-et szánok rá.”

Erdész László Endre több évtizedes galériás és műkereskedő tapasztalatai után szakmájának ellentétes oldalában talált új kihívásokat, és indított kiállításokat saját műveiből. Az Új lányok – miután megjárták Párizst – ellátogattak Mindszentkállára is, ahol most a Jókai7 ad nekik átmeneti szállást.

A galéria két-három hetente frissít kínálatán, és hozza el az érdeklődők számára a magyar kortárs művészek legkiemelkedőbb műveit, hogy egy igazán autentikus vidéki helyszínen találjunk rá a legmagasabb kultúrára. Erdélyi Szabolcs, a Jókai7 megálmodója és tulajdonosa tizenöt éve ismeri a művészt, így az, hogy a párizsi csajokat – ahogy E. László Endre nevezte képeit – most mi is láthatjuk, az az ő privilégiumának köszönhető.

Erdélyi Szabolcs és E. LászlóErdélyi Szabolcs és E. László

A kiállítás aktualitása a nők, de ez a központi téma E. László egész életét végig kísérte, saját bevallása szerint hároméves kora óta próbálja megfejteni a női lélek útvesztőit, de azóta sem jutott közelebb a megoldáshoz. Ez inkább annak komplexitásának köszönhető, mintsem a művész kvalitásaihoz van köze, a kiállítás során papírra vetett idézetek szerint még a nagyobb gondolkodóknak is kihívást jelentett, hiszen sem Oscar Wilde, sem Charles Bukowski, de, ahogy Alfred Hitchcock fogalmazott, ő sem tudta megugrani a feladatot:

„Sosem értettem, hogy mit akarnak a nők. Csak annyit értettem, hogy nem engem.”

A kiállítás képein Tóth György, 80 éves akadémikusnak a fotói láthatóak némi E. László Endre csavarral:

,,A női lélek megfejtésében nem jutottam túl messzire, de végül két nagy kategóriát tudok azonosítani. Az egyik, azok a hölgyek, akik realisták. Talán mindenki ismeri azt a típust, hogy amikor a kiskanalat behelyezi a fiókba, ahol az evőeszközök vannak, akkor azokat a kiskanalakat szépen, párhuzamosan egymás mellé fekteti. Ezek a hölgyek azok, akik realisták, akik körül rend van, akik mindig tudják, hogy mit akarnak. A másik típusú hölgyek azok, akiknél az egyik kiskanál benne van a lekváros bödönben, a másik a kések között van, és így tovább. Ők a szürrealisták. Arra gondoltam, hogy megkeresem a képzőművészetben ennek a két típusnak a megfelelőjét. Ez a kiállítás erről szól, a fotó jelképezi a realizmust, és minden, ami körülötte van, ami megmásítja ezt a világot, a színek és a formák, azok pedig a szürrealista vonalat képviseli.”

Az ihlet a véletlennek köszönhetően találta meg a művészt: harminc évvel ezelőtt, még az analóg technika korszakában készült, egy kiállításról visszaérkezett fényképeket raktározott, azóta azonban nagyon magas szintre emelkedett a technikai része a digitális fotózásnak, és azt mondta fotós E. László Endrének, hogy semmisítse meg a fotókat, mert már nincs jövőjük. Helytelennek érezte, hogy szét kell tépniük a fotókat, csupán azért, mert egy másik kor termékei voltak.

,,Észrevettem, ahogy tépkedtünk darabokra a fotókat, hogy mennyire izgalmas, hogy van a fekete, az emulziós része, és van a fehér, és ennek a kettősége, ahogy nyúlik szét, nagyon artisztikus képet ad. Arra gondoltam, hogy csinálok belőle kollázsokat. Nézegettem a fotókat, elkezdtem megfesteni, figyeltem mi történik, és a végeredményt megmutattam más művészeknek. Jöttek a világ minden tájáról a visszajelzések, Amerikából, meg magyaroktól, olyan művészektől, akiknek adok a véleményükre: azt mondták ez valami igazán érdekes és újszerű dolog. Engem nagyon meglepett ez a pozitív visszacsatolás, ezért végül csináltam egy sorozatot, ami egy hónappal ezelőtt volt Párizsban kiállítva, 400 négyzetméteren.”

Az adott képek színvilága mindig a művész aktuális lelkiállapotát tükrözik, illetve készültek képek Párizsban is, ahol a művész szerint könnyű dolga volt alkotni, hiszen a Saint Germainban lakott, és a Louvre-on keresztül sétált az Opera mellé a galériához, ott folyamatosan érték az élmények és ingerek.

A másik meghatározó élmény és kiállítási anyag a háborús Ukrajnához kapcsolódik, egy haditudósító ismerőse küldi hozzá a fényképeket a művésznek.

,,Az ukránok a kilőtt nagy harceszközöket és tankokat Kijeven kirakják a főtérre. Az emberek pedig vasárnap, nők és gyermekek szépen felöltöznek és ott korzóznak, és szelfiznek a gépek mellett. A kisgyerekeket felteszik az ágyú tetejére, ez pedig egyszerűen érthetetlen volt számomra, hogy ezek az emberek tudják jól, hogy ebben a tankban öt orosz katona benne élt, tudják jól, hogy az egyiknek a bátyját már megölték, a másiknak az apája a fronton van, akkor vajon mi indítja őket erre a viselkedésre?”

 ,,Akkor beszélgettem menekültekkel, és az derült ki, hogy ők dacára ennek a szörnyűségnek, ami történik, a normális életüket akarják élni. Az életösztön még működik."

,,És akkor azokat a fotókat acéllapokra ráfotóztam, aztán elkezdtem roncsolni, meglőni az anyagot, német rozsdafestékkel dolgoztam rajtuk. Igazából ezt szerettem volna itt Mindszentkállán kiállítani, mert nagyon aktuális a téma, de azt mondta Szabolcs – jogosan – hogy dehát nyár van, Lacikám...” – meséli a művész, aki végül hallgatott a baráti szóra, és megfestette azt a konstruktív kiállítást, ami egy hosszú Balatoni hétvégének a kihagyhatatlan, minden lelkiállapotban befogadható úticélja lehet.

A kiállítás izgalmas betekintést nyújt a művész hosszú évtizedek alatt felhalmozott tapasztalataiba és kreatív útkeresésébe, ahol végül megtalálta a képzőművészetben azt az irányzatot, amely kifejezi a gazdagságot, kiszámíthatatlanságot és azt a mindenkit elbűvőlő erőt, ami a nők sajátja.

Balogh Dóra
további cikkek
Miről mesélnek a veszprémi székesegyház harangjai? Veszprémi Főegyházmegye Miről mesélnek a veszprémi székesegyház harangjai? A veszprémieknek már közhelyszerű az a megállapítás, hogy ebben a városban állandóan fúj a szél és harangoznak. Amíg az egyik ezek közül egy térségre jellemző időjárási adottság csupán, addig a másik komoly történelmiséggel bír, amihez az ember érzelmileg is tud kötődni, sőt, akár rajongani is. Kulcsár Dávid, a Szent Mihály-székesegyház káplánja pont így van a harangokkal. Az ő példáján keresztül pedig feltárul a templomtornyok lakóinak gazdag története is. 2025. február 14. 20:09 A Franz Ferdinand lesz a sztárfellépő a Művészetek Völgyében kultúra A Franz Ferdinand lesz a sztárfellépő a Művészetek Völgyében A Franz Ferdinand lesz a zenei kínálat sztárfellépője idén a Művészetek Völgyében. A fesztivált július 18-tól 27-ig rendezik meg a Balaton-felvidéken, Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden - közölték a szervezők kedden az MTI-vel. 2025. február 11. 14:24 Kárpáti Barbara: A Jászai Mari feltámasztása című darab rólunk szól kultúra Kárpáti Barbara: A Jászai Mari feltámasztása című darab rólunk szól A Pannon Várszínház február tizennegyedikén mutatja be a Márton László által írt Jászai Mari feltámasztása című darabot, melyet Szelle Dávid rendezett, s a főszerepben Kárpáti Barbara látható, akit többek között arról kérdeztünk, milyen azonosságokat vél felfedezni személye és Jászai Mari személye között, milyen jellegű kihívás számára a szerep, és milyen próbafolyamat áll mögöttük. 2025. február 10. 13:55 SzocMODern – Zachar István kiállítása a Csikász Galériában kultúra SzocMODern – Zachar István kiállítása a Csikász Galériában A Művészetek Háza Veszprém szervezésében február 8-án megnyílt Zachar István képzőművész SzocMODern című kiállítása a Csikász Galériában. 2025. február 9. 11:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.