Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
13°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
13°C

Versengés és szórakozás Sólyon

2024. július 6. 16:05
Tizedik alkalommal rendeztek falunapot szombaton Sólyon.

A rendezvény reggel a sportpályán kezdődött, ahol tízpróbára és főzőversenyre hívták a vállalkozó szelleműeket. Délután a kultúrháznál a Sólyi Dalkör, a Réparetekmogyoró gyermekzenekar, a Kid Rock And Roll SE lép fel, míg este Hatás Andrea és Zayzon Csaba műsorát követően motoros kaszkadőrök kápráztatják el a közönséget, a napot pedig a 4F Club zenekar koncertje és a Rulett zenekar utcabálja zárja. 

Ovádi Péter és Kaptur JózsefOvádi Péter és Kaptur József

Kaptur József polgármester az esemény délelőtti megnyitóján felelevenítette: tíz évvel ezelőtt a Civilek Sólyért Egyesület szervezte meg először a falunapot, a civil szervezet aztán polgármestert és képviselőket is indított a településen. Az évtizedes munka eredményeként Sóly szépen fejlődött, összetartó közösségek alakultak ki, idén 15 csapat jelentkezett a jó hangulatú főzőversenyre. 

Ovádi Péter parlamenti képviselő is ezt a közösséget méltatta, valamint köszönetet mondott a polgármesternek és a képviselő-testületnek a településért tett erőfeszítéseikért. 

vehir.hu
Vámosi Patrik
további cikkek
Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. támogatott tartalom Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. ma 11:38 Rekorddal zárta a felvételi jelentkezési időszakot a Pannon Egyetem közélet Rekorddal zárta a felvételi jelentkezési időszakot a Pannon Egyetem Minden eddigi eredményét megdöntve, kiemelkedő sikerrel zárta a 2026-os általános felvételi eljárás jelentkezési időszakát a Pannon Egyetem – közölte az intézmény. ma 10:03 A magyarok maradtak az utolsó poroszok közélet A magyarok maradtak az utolsó poroszok Vajon tényleg a magyarok lennének az utolsó poroszok, akik még hisznek egy olyan dolgos és precíz Németországban, amely talán már a németek számára is csupán a múlt emléke? A Mathias Corvinus Collegium veszprémi képzési központjának legutóbbi előadásán Bauer Bence, a Magyar Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója rántotta le a leplet a Németországot feszítő mély társadalmi, politikai és gazdasági ellentmondásokról, megvilágítva azt a folyamatot is, amelynek során hazánk egyfajta nyugodt menedékké vált a hagyományos értékeket kereső nyugati állampolgárok számára. ma 13:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.