Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
12°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
12°C

A fegyver mellett a fényképezőgéppel is jól bánnak a magyar katonák

2024. július 19. 16:02
Fennállásának százhetvenötödik évét ünnepli idén a Magyar Honvédség, a kerek jubileum pedig egy újabb lehetőséget ad annak a fegyveres erő azon törekvésének, hogy minél közelebb kerüljenek a civil társadalomhoz. Ennek egyik eleme volt az a fotó- és videópályázat, amelyen magyar katonák, illetve a Magyar Honvédség kötelékébe tartozó személyek indulhattak, a pályaművekből pedig Veszprémben az Agóra Kulturális Központban is megnyílt egy tárlat. Kiderült, hogy nem csak a fegyvert, hanem a kamerát is jól forgatják a kezükben ezek a katonák.

A Magyar Honvédség "Generációk büszkesége" című pályázatának technikailag két kategóriája volt, fotó és videó, előbbi esetében pedig megkülönböztették „a hely szelleme” és a „katona a családban” témákat. Azaz valamilyen ikonikus helyszínről, tárgyról, relikviáról vártak kreatív módon feldolgozott képeket, a másik megközelítésben pedig régi katonafotók montázsszerű feldolgozását hirdették meg minél ötletesebb módon.

A pályázat ötletgazdái némileg vakon tapogatóztak a meghirdetés előtt, ugyanis pontosan nem lehetett tudni, hogy a Magyar Honvédség berkein belül hányan hódolnak szabadidejükben a vizuális kultúra gyakorlásának. Számításaik végül mégis bejöttek, ugyanis mind a profi fotósok, mind az amatőrök számos jól komponált képpel, vagy ötletes montázzsal neveztek a pályázatra. Ezekből a művekből nyílt kiállítás az Agórában csütörtök délután.

A megnyitón Szijjártó Richárd ezredes, a pályázat egyik szervezője arról beszélt, igyekeznek a civil kapcsolatokat tovább erősíteni a Magyar Honvédséggel, ennek pedig egyik legjobb mozgatórugói az olyan kreatív alkotások, amik most születtek.

Vizuális szakmai részről Kaiser Ottó fotográfus szólt a megjelentekhez, ő kihangsúlyozta, hogy a fotózásban elsősorban a mondanivaló a fontos, abban a korban pedig, amikor mindenkinek a telefonja egyben egy fényképezőgép fontos, hogy az ilyen fotópályázatok, amit a Magyar Honvédség is hirdetett rendet tegyen az olykor eluralkodó káoszban.

Az Agórának az első és második emeleti közösségi tereiben augusztus 25-ig lehet megtekinteni a képeket.

vehir.hu
Szalai Csaba
további cikkek
Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért kultúra Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért Simi egy ritka genetikai rendellenességgel született, tízéves, életvidám kisfiú, aki – minden nehézség ellenére – tele van álmokkal. Szeret sütni-főzni, horgászni, barátaival időt tölteni, és legnagyobb vágya, hogy egyszer önállóan járhasson, szabad életet élhessen. ma 16:21 Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik kultúra Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik A Flódni című improvizációs színházi est receptje – ahogy egyik alkotója, Stahl Judit fogalmaz – meglepően egyszerűnek tűnik: össze kell keverni a színházi rögtönzést Budapest és más magyar városok elfeledett kultúrtörténeti és gasztronómiai sztorijaival, majd az egészet olyan színészekre bízni, akik a legváratlanabb helyzetekből is képesek jelenetet teremteni. A produkció alapötlete és dramaturgiai váza Judit és lánya, Stahl-Bohus Hanna közös munkájából született meg, őket kérdeztük a veszprémi előadásról, ami március 20-án lesz a Hangvillában. tegnap 15:53 Az Egyik csata a másik után az Oscar nagy nyertese kultúra Az Egyik csata a másik után az Oscar nagy nyertese Átadták az Amerikai Filmakadémia díjait Los Angelesben, magyar idő szerint hétfő hajnalban. Paul Thomas Anderson filmje, az Egyik csata a másik után tarolt: hat szobrocskát nyert. 2026. március 16. 8:34

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.