Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
13°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
13°C

A közösség, gasztronómia és tradíció ünnepe a bakonynánai gombócfesztivál

2024. augusztus 18. 13:15
Augusztus 17-én ismét megrendezték a Bakonynánai Gombócfesztivált, amely már hagyományosan a nyár egyik legnépszerűbb családi eseménye a környéken. A fesztivál a bakonynánai sportpályánál zajlott, ahol a résztvevők különféle gombóckülönlegességeket kóstolhattak, és számos színes programmal várták az érdeklődőket, minden korosztály számára kínálva kikapcsolódási lehetőségeket.
 

A fesztivál megnyitóját követően kezdetét vette a rendezvénysorozat, ahol a legkisebbek számára gyermekkoncertek, ugrálóvárak, arcfestés és csillámtetoválás, míg a felnőtteknek főzőverseny, gombóckóstolók, valamint folklór- és popzenei koncertek biztosították a szórakozást. A sportolni vágyók is találtak maguknak elfoglaltságot, hiszen kispályás focibajnokság is szerepelt a kínálatban.

Az esemény során különleges kitüntetéseket is átadtak, a helyi közösségépítésben két kiemelkedő szereplő részesült elismerésben. A díjakat Ovádi Péter, országgyűlési képviselő, Heilig Ferenc, a Veszprém Megyei Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, Németh Zsuzsanna, Bakonynána polgármesterasszonya, és Szakács László, Bakonynána alpolgármestere adták át.

Az idei év díszpolgári címét Simonné Rummel Erzsébet kapta, akinek munkássága a sváb kultúra és hagyományok megőrzése terén kiemelkedő. Erzsébet egy sváb család gyermekeként született Bakonynánán, és egész életében szívvel-lélekkel dolgozott szülőfaluja fejlődéséért. Kiemelkedő tevékenysége közé tartozik a Német Kisebbségi Önkormányzat megalapítása és vezetése, a falumúzeum és a tájház létrehozása, valamint számos kulturális projekt, köztük a helyi kórus megalapítása. Díjátadó beszédében így fogalmazott:

„Nagyon büszke vagyok arra a közösségre, amelyet sikerült kialakítani, és remélem, hogy ezt a szellemiséget a fiatalok is tovább viszik majd.”

Forsthoffer István Bakonynánáért Emlékéremmel lett kitüntetve, elismerve ezzel a település fejlesztéséért végzett munkáját, különösen a helyi iskola vezetésében és a természettudományos nevelésben betöltött szerepét. István 41 évig dolgozott tanárként, és jelentős mértékben hozzájárult a közösségi élet fejlődéséhez. Az elismerés átvételekor szerényen megjegyezte: „Nem készültem nagy beszéddel, de szeretném megköszönni mindazoknak, akik támogattak és segítettek a munkámban.”

Németh Zsuzsanna, polgármesterNémeth Zsuzsanna, polgármester

Németh Zsuzsanna polgármesterasszony büszkén számolt be a fesztivál sikeréről, amely immár 14. alkalommal rendeztek meg:

„A Gombócfesztivál közösségépítő ereje megkérdőjelezhetetlen. Az elmúlt években a rendezvény kinőtte magát, ma már 1000-1500 fő is részt vesz rajta. Ez a siker a helyi asszonyok és önkéntesek elkötelezett munkájának köszönhető, akik szívvel-lélekkel dolgoznak a fesztivál előkészületein és lebonyolításán”

– mondta a polgármesterasszony, kiemelve, hogy a fesztivál nem csak a helyi közösséget erősíti, de hozzájárul Bakonynána hírnevének öregbítéséhez is.

Németh Zsuzsanna és Ovádi Péter, országgyűlési képviselőNémeth Zsuzsanna és Ovádi Péter, országgyűlési képviselő

A polgármesterasszony külön kiemelte a térség országgyűlési képviselőjével, Ovádi Péterrel való kiváló kapcsolatot is. „A képviselő úrral nemcsak a rendezvények sikeres lebonyolításában vagy szervezésében működünk együtt, hanem az egész önkormányzat életében is nagy segítségünkre van. Bármilyen problémával álltunk szemben, mindig utat keresett ahhoz, hogy a probléma megoldódjon. Nagyon jól képviseli a települést, illetve a térséget, és nagyszerűen tudunk együttműködni” – hangsúlyozta a polgármesterasszony.

A díjátadó ceremónia és a fesztivál eseményei összességében ismét bebizonyították, hogy Bakonynána közössége mennyire összetartó és elkötelezett hagyományai megőrzése mellett, így biztosítva a jövőt a következő generációk számára is.

Galéria
Bakonynánai Gombócfesztivál
vehir.hu
Vámosi Patrik
további cikkek
Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. támogatott tartalom Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. ma 11:38 Rekorddal zárta a felvételi jelentkezési időszakot a Pannon Egyetem közélet Rekorddal zárta a felvételi jelentkezési időszakot a Pannon Egyetem Minden eddigi eredményét megdöntve, kiemelkedő sikerrel zárta a 2026-os általános felvételi eljárás jelentkezési időszakát a Pannon Egyetem – közölte az intézmény. ma 10:03 A magyarok maradtak az utolsó poroszok közélet A magyarok maradtak az utolsó poroszok Vajon tényleg a magyarok lennének az utolsó poroszok, akik még hisznek egy olyan dolgos és precíz Németországban, amely talán már a németek számára is csupán a múlt emléke? A Mathias Corvinus Collegium veszprémi képzési központjának legutóbbi előadásán Bauer Bence, a Magyar Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója rántotta le a leplet a Németországot feszítő mély társadalmi, politikai és gazdasági ellentmondásokról, megvilágítva azt a folyamatot is, amelynek során hazánk egyfajta nyugodt menedékké vált a hagyományos értékeket kereső nyugati állampolgárok számára. ma 13:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.