Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
13°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
13°C

Az államalapításra emlékeztek Öskün

2024. augusztus 20. 11:58
Közösen ünnepelték Szent István napját az ösküiek hétfőn a település főterén.

A megemlékezésen dr. Matics Tímea, a pénzügyi és településfejlesztési bizottság elnöke mondott beszédet. Mint kifejtette, az ünnep alkalmat ad a múlt felelevenítésére és a jövőbe vetett hit megerősítésére. Szent István erős erkölcsi alapra épített keresztény Magyarországot. Életműve és az általa képviselt eszmeiség előtt hajtunk fejet. Keresztény kultúránkat az elmúlt évszázadok zivatarai közepette is megőriztük, és feladatunk, hogy identitásunkat és közösségünk összefogását a jövőben is megtartsuk.

Ovádi Péter parlamenti képviselő is arról beszélt, hogy a történelem megannyi kálváriája után mégis tudunk létezni a magunk szabadságában és szuverenitásunkban, mert olyan elődök példája áll előttünk, mint Szent István. A politikus felidézte a település történetének fordulópontjait: az Árpád-kor keresztény közösségétől, akiket a török üldözött el, hogy aztán a vész elmúltával a szellemjárta településre a Felvidékről érkezzenek új lakosok, akik ismét felvirágoztatták Ösküt. A képviselő arra biztatta a jelenlévőket, hogy ápolják közösségüket, mert az egységnél nincs erősebb pajzs, ami ellenállhatna a történelem viharaival szemben. 

Az ünnepséget verssel, énekkel tette színesebbé Kis Milán, Heblinger Laura, Baksa Kata és Vadas Máté. Az új kenyeret Fódi Ákos katolikus plébános és Bikádi László református lelkész áldották meg. 

Ez alkalommal avatták fel és koszorúzták meg a település új kopjafáját is, amit a korábban ugyanitt állt, ám az évtizedek során elöregedett kopjafa pótlására helyeztek el. A rendezvény felvonulással folytatódott, az Ösbő vezér parkban kézműves foglalkozások és táncház várta az érdeklődőket. 

vehir.hu
Vámosi Patrik
további cikkek
Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. támogatott tartalom Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. ma 11:38 Rekorddal zárta a felvételi jelentkezési időszakot a Pannon Egyetem közélet Rekorddal zárta a felvételi jelentkezési időszakot a Pannon Egyetem Minden eddigi eredményét megdöntve, kiemelkedő sikerrel zárta a 2026-os általános felvételi eljárás jelentkezési időszakát a Pannon Egyetem – közölte az intézmény. ma 10:03 A magyarok maradtak az utolsó poroszok közélet A magyarok maradtak az utolsó poroszok Vajon tényleg a magyarok lennének az utolsó poroszok, akik még hisznek egy olyan dolgos és precíz Németországban, amely talán már a németek számára is csupán a múlt emléke? A Mathias Corvinus Collegium veszprémi képzési központjának legutóbbi előadásán Bauer Bence, a Magyar Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója rántotta le a leplet a Németországot feszítő mély társadalmi, politikai és gazdasági ellentmondásokról, megvilágítva azt a folyamatot is, amelynek során hazánk egyfajta nyugodt menedékké vált a hagyományos értékeket kereső nyugati állampolgárok számára. ma 13:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.