Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Seregszemlét tartott a köztársasági elnök és a honvédelmi miniszter Veszprémben

2024. szeptember 3. 12:02
Sulyok Tamás és Szalay-Bobrovniczky Kristóf Magyar Honvédség technikai és terepgyakorlati bemutatóin vettek részt Veszprémben és Hajmáskéren.

Hétfő délelőtt néhány szemfüles veszpréminek feltűnhetett, hogy az egyik honvédségi Airbus H225M szállítóhelikopter Veszprém mellett húzott el alacsonyan, nem sokkal később pedig a Jókai utcában a „Szikla” környékén pedig rendőri konvoj kísért minisztériumi autókat.

Még ugyanezen a napon a honvédelmi miniszter és a köztársasági elnök is posztolt a Facebookon arról, hogy látogatást tettek a környéken.

Sulyok Tamás az említett helikopteren ülve tett közzé egy képet ezzel a szöveggel: „Ma főparancsnokként a Magyar Honvédség technikai és terepgyakorlati bemutatóin veszek részt Veszprémben és Hajmáskéren. A Légierő Airbus H225M szállítóhelikopterét az augusztus 20-i légiparádén csodálhattuk meg, most utasként is kipróbálhatom ezt a korszerű hadieszközt, és hamarosan még sok egyebet is.”

Kép forrása: Dr. Sulyok Tamás Facebook-oldalaKép forrása: Dr. Sulyok Tamás Facebook-oldala

A köztársasági elnök a hivatalos oldala szerint egy lövészeten is részt vett, amit így kommentált: „Kereken 50 éve, szeptember 2-án vonultam be katonának a kalocsai lövészezredbe. Ott tanultam meg lőni, ma újból – ugyan már fél évszázad távlatából – felelevenedett az a tudás, amelyet a kiképzés 11 hónapja alatt elsajátítottam. A kéz nem felejt. A Magyar Honvédség önkéntes területvédelmi tartalékos szolgálata egyre több fiatalnak adja meg a lehetőséget a korszerű fegyverekkel történő alapkiképzésre.”

Szalay-Bobrovniczky Kristóf pedig ugyancsak Veszprémből jelentkezett be az online térben, ahogy terepszínű ruhában a katonákkal közösen ebédel éppen.

„A babgulyás itt esik a legjobban. Jó a Magyar Honvédség katonái közé tartozni!” – Írta a veszprémi posztja mellé.

Kép forrása: Szalay-Bobrovniczky Kristóf Facebook-oldalaKép forrása: Szalay-Bobrovniczky Kristóf Facebook-oldala

Nyitókép: Szalay-Bobrovniczky Kristóf Facebook-oldala

vehir.hu
további cikkek
Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! közélet Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! A nagy karácsonyi hajtás közepette segítünk egy kis kikapcsolódást csempészni a decemberi hetekbe. Nyereményjátékunkkal két különleges veszprémi élményre is belépőt nyerhetnek olvasóink: a CODE Digitális Élményközpontba és a Várbörtön Kiállításra. ma 16:43 Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák közélet Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák Hétfőtől elérhetőek lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák, a jövő évi éves országos és vármegyei e-matricák mellett az új terméknek számító éves M1 regionális úthasználati jogosultság is megvásárolható lesz a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.-nél és a legtöbb viszonteladó partnerénél, online és offline módon is - közölte a NÚSZ Zrt. ma 10:47 Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését közélet Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését December ötödikén mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Nóti Károly-Zágon István-Eisemann Mihály Hippolyt, a lakáj című történetét, melyet Dolhai Attila Jászai Mari-díjas színész állított színpadra. Első színházi rendezése tehát a királynék városához kötődik, elsősorban erről kérdeztük a színész-rendezőt, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatóját. tegnap 22:52

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.