Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Kerekesszékesek vendégeket fogadtak a Veszprémi Állatkertben

2024. szeptember 10. 9:25 // Forrás: Veszprémi Állatkert
A Veszprémi Állatkertben számos hagyományt ápolnak, az ősz beköszöntével pedig az állatkert és a Mozgássérültek Aktív Egyesülete közös szervezésében rendezték meg szeptember 8-án a kerekesszékesek napját az állatkertben.

A már több mint egy évtizedes múltra visszatekintő program keretében látták vendégül az állatkertben a kerekesszékkel élőket és kísérőiket. A nap folyamán kötetlenül is megnézhették az állatkertet, annak sokszínű lakóit és természetesen a legújabb fejlesztéseket, köztük a háziállatbemutatót és a nagymacskák birodalmát.

Akik szerettek volna, azok pedig rendhagyó idegenvezetésen vehettek részt és szakemberekkel fedezhették fel az állatkertet. A séta során Török László igazgató és Kovács Béla zoopedagógus sok-sok érdekességet mesélt az élővilágról, árult el kulisszatitkokat az állatkert mindennapi életéről és különleges lakóiról.

A látogatáson lehetőség volt testközelből is találkozni néhány lakóval, idén például egyik királypiton váltott ki lelkes érdeklődést a vendégekből, akik bátran meg is simogatták a hüllőt.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.