Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A Veszprémi Érsekség programkavalkádja a Szent Mihály-napi búcsún

2024. szeptember 25. 17:00
Az idei program a papsokai romoknál kezdődik, majd egy tudományos konferenciával és fotókiállítással folytatódik az ünnepi hétvége előtt.

A búcsú hétvégéjének két kiemelkedő eseménye az ünnepi liturgia. Szombaton 18.00 órától ünnepi szentmise keretein belül adja át a Szent Gellért-díjakat Udvardy György érsek atya. Másnap 7.00 órakor gyalogos zarándoklattal indulnak egyetemisták, fiatalok és bátrak Litérről, majd 10.00 órától csatlakoznak a Szent Mihály szobortól induló városi plébániák közös zarándoklatához, s így közösen érkeznek a Szentháromság térre, a hagyományos ünnepi szentmisére, amelyet Felföldi László pécsi megyéspüspök vezet.

A háromnapos programkavalkád várbeli eseményeit pénteken a Szent Mihály Főszékesegyház Kórusa nyitja meg, amely fennállása 15. évfordulója alkalmából ad jubileumi hangversenyt Dankos Attila zeneigazgató és orgonaművész közreműködésével.

Másnap – szeptember 28-án – 10 órakor a Magyar Honvédség Légierő Zenekarától hallhatjuk a Gizella Fanfárt, amellyel kezdetét veszi a programözön. A hétvége minden korosztály számára értékes és érdekes programok sorát kínálja.  A családi- és gyermekprogramok közül különösképp izgalmasnak ígérkezik a Szent Mihály nyomdokain haladó Theo-caching telefonos kalandjáték, ahogy a most útjára induló Bódi Mária Magdolnához kapcsolódó utazókavicsgyűjtés és készítés, vagy a történelmi beruházás miatt ideiglenesen elhelyezett aszfalton az aszfaltrajz készítés kicsiknek és nagyoknak. De festhetünk még címert, üvegablakdíszt, fejthetünk izgalmas rejtvényeket, majd többféle kézműves, logikai és kreatív foglalkozás közül is választhatnak gyermekek és felnőttek egyaránt.

Izgalmas kalandozásra hívjuk a várba látogatókat: szombaton Dr. Udvardy György érsek atya, vasárnap városunk polgármestere, Porga Gyula tart szubjektív tárlatvezetést az ősi és barokk épületekben.

Meghallgathatjuk Wölfinger Barnabás üvegtervező iparművészt, Tornya Erika RSCJ-t, aki arról mesél, hogyan élne ma Bódi Mária Magdolna. Pém Attila projektmenedzser és Vörös Tamás DLA főépítész a várnegyedben zajló megújulásba avatja be a hallgatóságot.

A csendes imádságok mellett izgalmasnak ígérkezik az egyéni audio guide-os vezetés a székesegyházban, a Magdi-kiállítás a Szent Imre Templomban, a filmvetítés és a Mindszenty-dokumentumok a palotában, az önálló kreatív hímzés, a borkóstolás, a kreatív kert, az esti barokk kert, a könyvbemutató, az orgonamuzsika, ám ezeken kívül még számtalan izgalmas pillanat ad lehetőséget, hogy maradandó élményeket szerezzünk.

Tágasra tárja kapuit a Biró-Giczey Ház, ahol többféle kulturális-, vallási- és művészettörténeti kiállítást tekinthetünk meg. Innen indulnak majd a vezetett WIP-túrák is, amelynek résztvevői bepillanthatnak a várnegyed megújításának aktuális kulisszatitkaiba.

A Veszprémi Főegyházmegyei Karitász érzékenyítő programot tart kicsiknek és nagyoknak, akik megismerhetik a kerekesszékben és fehér bottal élők hétköznapjai mellett a saját fizikai korlátait is.

Már másodízben hirdetünk nyereményjátékot minden olyan látogató számára, aki részt vesz a programokon, itt pecséteket gyűjt és ezzel indul a kerékpár sorsoláson. És miért éppen a kerékpár a fődíj? 2025. április 26-án Bódi Mária Magdolna boldoggá avatására készülünk. Magdi egy derűs, Krisztust szerető és követő fiatal lány volt. Magdi rendkívül szeretett kerékpározni. Rá szeretnénk emlékezni ezzel a játékkal is.

A programok idején ismét lehet Gofrizni és beszélgetni pappal és szerzetessel.

vehir.hu
további cikkek
Újra megjelent Darnay Kálmán: Kaszinózó táblabírák I-II. – korfestő történeti tréfák című könyve kultúra Újra megjelent Darnay Kálmán: Kaszinózó táblabírák I-II. – korfestő történeti tréfák című könyve ma 13:51 A múlt ízei: Bélafi László és az MI által újraálmodott 'békebeli sütemények' A múlt ízei: Bélafi László és az MI által újraálmodott 'békebeli sütemények' A magyar gasztronómia öröksége az identitásunk egyik legszínesebb és legizgalmasabb területe, amely generációk történeteit hordozza magában. Bélafi László két recepteskötete, az „Ükanyám Békebeli Süteményei” és a Réthy Erzsébet receptjeit bemutató második kötet egyaránt tisztelgés a múlt előtt és kísérlet arra, hogy a hagyományok a modern kor eszközeivel újjáéledjenek. ma 17:18 „A hajnali, füstös gondolataim mások fejében is ugyanúgy bolyonganak” koncert „A hajnali, füstös gondolataim mások fejében is ugyanúgy bolyonganak” Megjelent a Szabó Balázs Bandája új nagylemeze, a Keringés. A tíz állomásos lemezbemutató turné veszprémi állomása december 21-én lesz az Expresszóban; az új dalok mellett természetesen a régi, jólismert szerzemények is helyet kapnak, legalábbis erről biztosított bennünket Balázs, a zenekar frontembere, aki megkeresésünkre részletesen is mesélt az új lemezről, arról, mitől lett bátor a hangszerelés, s hogy miben változott Balázs személyisége, ami a lemezen is kihallik. tegnap 12:41 Gospel karácsony Veszprémben Gospel karácsony Gospel karácsony Veszprémben Dr. Bárdos Jenő, neveléstudós, alkalmazott nyelvész, az MTA doktorának írása az idei veszprémi Gospel karácsonyról. 2024. december 16. 16:56

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.