Napirend előtti felszólalást kért Molnár Ernő, a Lokálpatrióták elnöke. Szerinte olykor-olykor, olyan jelenségeknek lehetünk tanúi a városban, amelyek egész jövőnkre kihatnak. Felvázolta a helyi költségvetés szerkezetét, majd kérte a testületet, vizsgáltassa felül, az eddigi épületlebontások jogszerűségét.
Debreczenyi János polgármester határozott válaszában közölte, nem rendel el felülvizsgálatot. „Ön a jobboldalnak politizál elvileg és nem ellenzékben” – méltatlankodott a polgármester.
Napirendre került az önkormányzat és a Pannon Egyetem közötti együttműködési megállapodás: az önkormányzat és a korábbi Veszprémi Egyetem több mint egy évtizede, 1998-ban aláírt együttműködési megállapodást kötött - ennek felülvizsgálata és aktualizálása szükségessé vált.
A polgármester elégedettségének adott kifejezést mondván, hála az együttműködésnek, a tomboló válság idején is a kevésbé megviselt régiók között tudhatjuk magunkat.
Katanics Sándor szocialista képviselő szerint tíz nappal ezelőtt, még nem volt szó arról, hogy „itt, ma tárgyalni fogunk erről a témáról.” Az előterjesztés nem volt kellően előkészítve, vélekedett, és választ kért arra, mely pontokon és miért történtek módosítások a szerződésben.
Hartmann Ferenc jelezte, pártja támogatja ugyan a megállapodást, de - az általa megszámolt - négysoros előterjesztés, szerinte túl hirtelen jött, a döntéshozatal módja nem felel meg a szervezési és működési szabályzatnak sem. Méltatlanul felületes – minősítette, és tételes tájékoztatást igényelt.

Hartmann Ferenc
Szalay András SZDSZ-es képviselő is elismerte, fontos ügyről van szó. Az élethez jobban igazított szerződést kellett volna szerkeszteni, véleményezte. Debreczenyi szerint, viszont az élet minden nap átalakítja a dolgokat, az „előkészületlen” minősítést pedig visszautasította.
Baumgartner Lajos szerint az ellenzék hozzászólása azt jelzi, hogy komolytalannak tartják az egész munkát, beleértve a két partnert, az önkormányzatot és az egyetemet is. Mihalovics Árpád, a Pannon Egyetem képviseletében elmondta, úgynevezett keretmegállapodásról van szó, amelyet szakavatott bizottság állított össze. Majd felsorolta azokat pontokat, amelyben módosítás történt. „Mi oktatunk, és nem termelünk” – tette hozzá.
A határozatot végül, közel egy órás vita után, egyhangúan elfogadták.
Az önkormányzat és a Veszprém Arénát üzemeltető Csarnok Kft. között megkötött együttműködési keretszerződés módosítása váltott ki újabb vitát.
Hartmann Ferenc jelezte, ő már korábban is többször megkérdőjelezte, hogy jó ötlet volt-e saját céget létrehozni a csarnok üzemeltetéshez.
- Akár az olimpiai képzés szerves része is lehetne az aréna, így bevételt hozna a városnak. Fontolóra vette ezt valaki? Ki volt az, aki annak idején döntött a svájci hitel felvételéről? – tette fel a megkésett kérdést.

Debreczenyi szerint az utóbbi kérdés nem tartozik a témához. Szerinte Hartmann Ferenc igazán vehette volna a fáradságot, és beleolvashatott volna a szerződésbe, hogy minden számadattal tisztában legyen.
Baumgartner szerint "elég furán" gondolkodik a szocialista képviselő, majd a külső cég hátrányait felsorolva próbálta alátámasztani azt az állítást, miszerint ”jó a saját céggel való üzemeltetés.” Szerinte Hartmann csak kampányolni „próbál”.
A képviselők elfogadták az előterjesztést, majd zárt ülésen választották meg a helyi választási bizottság, valamint a szavazatszámláló bizottságok tagjait.
